Kinek van már annyira elege az eddigi életéből, hogy legszívesebben felszámolná az egészet és világgá menne?

Anyagi gondok. Kb. 7 éve költöztünk vidékről a híres fővárosba, hirtelen, mindent hátrahagyva, azért, hátha itt jobb lesz. Én akkor voltam 14 éves. Most 21 leszek és nem hogy jobb, sokkal rosszabb minden. Anyagilag az első 2-3-4 évben sikerült helyrerázódnunk, aztán most jött egy hirtelen dolog, édesanyámat kirúgták a munkahelyéről, leépítés miatt. Most dolgozik ugyan, de sokkal kevesebbet keres, mint korábban. 2 éve én is dolgozom, van még egy húgom is, édesapám és hiába dolgozunk hárman a családban, egyszerűen nem elég a pénz. Albérletet fizetni, számlákat.. igazából nálam szerintem az a gond, hogy most fogtam fel, hogy felnőttem és hogy milyen az élet valójában. Még van majdnem 2 hét fizetésig és kb. 200 ft van a lakásban. Én nagyon egyedül érzem magam ez mellett, egyszerűen nincsenek barátaim, haverjaim, párom, senki. Szívem szerint világgá mennék.

Ezt tapasztalatból mondom, hogy sokkal rosszabbul élünk, mint 1-2 éve. A vidéki munkabérek utolérték a fővárosiakat és ma már sokkal jobban meg lehet élni ott, mint itt. Itt persze a munkabérek változatlanok, viszont az élelmiszerek és szinte minden ára emelkedik.

Fú én is már részletekbe menően elterveztem, hogy merre induljak, hogyan éljek vándorként, ha elszakad a cérna.. és egyre többször jut eszembe, úgyhogy lehet esedékes lesz!

Most próbálom befejezni a főiskolát és elkezdeni dolgozni szimultán, de nem is igazán érdekel a szakmám már. Szüleim válófélben, állandóan veszekedés van a családban, szociális életem elég halványka.. hónapok óta megőrjít a rengeteg stressz és nem sokáig bírom már.

Akkora súly esne le a vállamról, ha csak úgy simán megszabadulnék mindentől és elindulnék, kezembe véve a sorsom, elszigetelődve a társadalom nyomásától. Csak ez egy olyan volumenű döntés, amit nem könnyű elhatározni. Kezdek úgy lenni a világgal, hogy nem baj, ha nem vagyok boldog, nekem az is elég lenne, ha nem gyötrődöm a kezeimet tördelve állandóan.