Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogyan lehet valakiből majdhog...

Hogyan lehet valakiből majdhogynem másik ember az anyja halála után?

Figyelt kérdés
Viszonylag régi ismerősöm. Jócskán a covid előtt maszkban járt, csúfolták az iskolában, hogy ronda az arcbőre és emellett picit kövérke is, mindig szöszös hajú volt. Mindenkivel kedves volt, udvarias, de távolságtartó. Nem voltak barátai, nem járt el sehova, nem volt kapcsolata. Felnőttként ugyanez a helyzet volt, ugyanezekkel, hogy bőrproblémák, már kb 20 kiló fölösleg. Továbbra is kedves volt, udvarias, de távolságtartó, és ahogy régen: ránézett az ember és elfogta a letargia. Árasztotta magából, esküszöm. Úgy öltözött, mint egy prézlivel kitömött sátor. Nem volt nőies, nem volt vidám, inkább amolyan "az első legolcsóbb dolog a turkálóból, ami rám jön", amik néhány kivétellel fekete holmik voltak. Egy helyen dolgozunk, tehát tényleg akaratlanul végigkövettem kívülről az éveit iskola után is. Egy évvel ezelőtt meghalt az anyja infarktusban, csak ő volt neki, más családtagja nincs, egyedül nevelte fel. Rövidesen megvolt a temetés, látszott rajta bent a gyász, de aztán... nem tudom, komolyan, először az is józanabb gondolatnak tűnt, hogy űrlények rabolták el és mást dobtak le helyette. Az elmúlt egy évben leadta a fölöslegét, valamit csinált az arcával, mert most nagyon szép a bőre, már nem is hord maszkot, és az öltözködése kellemes, ízléses, a régi cipőket magasított csizmára, szandálra, bokacsizmára és időnkénti magassarkúra cserélte, a haját pedig kérdeztem, és azt mondta, keratinos hajfeltöltésen volt, nem szöszös többé. Még mindig magának való, de a tekintete, a kisugárzása, a külseje meg sem közelíti az addigi letargiát. Mondja meg nekem valaki, ez hogyan lehetséges? Tök jó, nagyon csinos, csak nem értem, ha ettől boldogabb lett, miért nem csinálta meg évekkel ezelőtt? Mindez a változás az anyja halála után kezdődött, csak azt tudom feltételezi, hogy ahhoz van köze.
2023. máj. 8. 14:55
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
61%
covid előtt is maszkban járt. jóvan :D
2023. máj. 8. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 Jól van ez így? ***** válasza:
100%
Eltávozott a "börtönőr", a "zárka ajtaja" meg nyitva maradt.
2023. máj. 8. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
Igen, maszkban. Mindenki csúfolta, mint ahogy fentebb írtam. Azért is beszólást kapott, hogy búval ba..ott a kifejezése.
2023. máj. 8. 15:07
 4/12 A kérdező kommentje:
Kettes hsz, ezt nem igazán értem. Értem, amit írsz, de hogyan tudná ennyire szabályozni a felnőtt gyerekét, és miért, hogy se fogyózás, se ruhavásárlás, se a haja, se bőrgyógyász, se semmi?
2023. máj. 8. 15:09
 5/12 anonim ***** válasza:
44%

Van valaki aki segít neki, vagy kopiz mást.


+ ami a lényeg-a múltja. Felszabadult alóla. Biztos, hogy volt gyötörve és átkozva.

2023. máj. 8. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
47%
5+ Szóbeli bántalmazás után mindig jön a felszabadulás, főleg ha kikerül a számára ártalmas közegből.
2023. máj. 8. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
54%
Én is arra tippelnék, hogy életében először felszabadult a bántalmazója hatalma alól. Kezdi megismerni és megszeretni saját magát.
2023. máj. 8. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 Jól van ez így? ***** válasza:
44%
"Értem, amit írsz, de hogyan tudná ennyire szabályozni a felnőtt gyerekét, és miért," Önbizalom leépítése, teljes kontroll, érzelmi zsarolás, mert a tulajdonának tekintette és/vagy ő volt a bűnbak mindenért is.
2023. máj. 8. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
59%
Vagy örökölt az anyja után, és most ő dönti el, hogy mire költi a pénzét és hogyan akar élni.
2023. máj. 8. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
45%
Szerintem elnyomta az anyja, és végre felszabadult, nem elfogadott beszélni arról, ha valakinek kártékony szülei vannak, sőt, van, akiben nem is igazán tudatosul. Nem csak az lehet rossz szülő, aki veri a gyerekeit. Anyám az anyja miatt pszichiátriai beteg lett, nagyanyám soha nem tudja jóvá tenni a kárt, amit okozott, nem mintha bármikor bárkitől is bocsánatot kért volna, vagy szándékában állna...
2023. máj. 8. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!