Hogyan lehet valakiből majdhogynem másik ember az anyja halála után?

Viszonylag régi ismerősöm. Jócskán a covid előtt maszkban járt, csúfolták az iskolában, hogy ronda az arcbőre és emellett picit kövérke is, mindig szöszös hajú volt. Mindenkivel kedves volt, udvarias, de távolságtartó. Nem voltak barátai, nem járt el sehova, nem volt kapcsolata. Felnőttként ugyanez a helyzet volt, ugyanezekkel, hogy bőrproblémák, már kb 20 kiló fölösleg. Továbbra is kedves volt, udvarias, de távolságtartó, és ahogy régen: ránézett az ember és elfogta a letargia. Árasztotta magából, esküszöm. Úgy öltözött, mint egy prézlivel kitömött sátor. Nem volt nőies, nem volt vidám, inkább amolyan "az első legolcsóbb dolog a turkálóból, ami rám jön", amik néhány kivétellel fekete holmik voltak. Egy helyen dolgozunk, tehát tényleg akaratlanul végigkövettem kívülről az éveit iskola után is. Egy évvel ezelőtt meghalt az anyja infarktusban, csak ő volt neki, más családtagja nincs, egyedül nevelte fel. Rövidesen megvolt a temetés, látszott rajta bent a gyász, de aztán... nem tudom, komolyan, először az is józanabb gondolatnak tűnt, hogy űrlények rabolták el és mást dobtak le helyette. Az elmúlt egy évben leadta a fölöslegét, valamit csinált az arcával, mert most nagyon szép a bőre, már nem is hord maszkot, és az öltözködése kellemes, ízléses, a régi cipőket magasított csizmára, szandálra, bokacsizmára és időnkénti magassarkúra cserélte, a haját pedig kérdeztem, és azt mondta, keratinos hajfeltöltésen volt, nem szöszös többé. Még mindig magának való, de a tekintete, a kisugárzása, a külseje meg sem közelíti az addigi letargiát. Mondja meg nekem valaki, ez hogyan lehetséges? Tök jó, nagyon csinos, csak nem értem, ha ettől boldogabb lett, miért nem csinálta meg évekkel ezelőtt? Mindez a változás az anyja halála után kezdődött, csak azt tudom feltételezi, hogy ahhoz van köze.