Ha összehasonlítod a mostani énedet a 10 évvel ezelőttivel, akkor ahhoz képest boldogabb vagy, vagy sem?

Sokkal boldogabb voltam. Főiskolára jártam, voltak barátaim, programokat szerveztünk. Élveztem a nyarakat, jó volt a kedvem. Ezzel ellentétben most magányos, depressziós ember vagyok. A barátok elfogytak, program nulla,nincs kivel. Már úgy vagyok vele, nekem minden mindegy csak legyen minél hamarabb este minden nap.

Persze abban fejlődtem, hogy tanultam, tapasztaltam, érettebb lettem, de bármit megadnék azért, hogy visszamenjek 10 évvel ezelőttre.

N

A magánéletemet tekintve semmi nem változott.

Jobb állásom van, többet keresek, többet edzek, de más semmin nem sikerült változtatnom.

Sokkal szociálisabb voltam. Minden nap találkoztam haverokkal iskolában, iskola után, péntek-szombat este bulik. Kevesebb szabadidőm volt, iskola mellett dolgoztam, igaz, csak félállásban, de suli, versenyek, érettségire felkészülés, és egy heti 20 órás munka mellett is sokkal kevesebb időm volt, mint jelenleg a teljes állással, még túlórákkal együtt is.

Amiben sokat fejlődtem, hogy 10 évvel ezelőtt notórius késő voltam, egyszerűen képtelen voltam beosztani az időmet, ma meg bárhová oda tudok érni időben. Sokkal több önbizalmam van, akkoriban nagyon rá voltam parázva arra, hogy ha nem lesz jó az érettségi, és nem vesznek fel az egyetemre, akkor vége az életemnek. Most már tudom, hogy bármi is történik, helyt tudok állni. Elkezdtem egy egyetemi képzést, otthagytam, összejöttem valakivel, szakítottam, volt egy covid, ami erősen érintette a szektort, amiben dolgozom, szóval tudom, hogy jöhet bármi, majd megoldom, és ez elég nagy önbizalom boost.

Mostanra érzem azt, hogy felnőtt vagyok. Konkrétan 10 évvel a nagykorúság után, az volt a vízválasztó, mikor először mentem úgy nyaralni külföldre, hogy ott autót is béreltem, és mikor vezettem a bérelt autót, akkor jutott eszembe, hogy pár éve ugyanígy autót béreltem otthon költözéshez, és azon gondolkoztam, hogy szabad-e ezt nekem a szüleim engedélye nélkül. Most meg semmi ilyen gondolatom nem volt, sőt, nem is jelentettem be a szüleimnek, hogy külföldi utat tervezek. Másik ilyen mérföldkő az volt, mikor elmentem túrázni - aki jár túrázni, az tudja, hogy az erdőben mindenki a barátod, mindenki köszön mindenkinek, random small talkok alakulnak ki - és teljesen természetesen jött, hogy a pihenőhelyen mellém leülő negyvenes párnak hellóval köszöntem, és végig tegeződve beszélgettünk.

Már nem iszom magam képszakadásig pénteken és szombaton, cserébe ugyanazt a mennyiséget elosztom hét közben, egy pohár borral főzök, egy másikat megiszok a vacsorám mellé. De elképzelhetetlen, hogy egyszerre olyan mennyiséget igyak, hogy kontrollvesztés legyen, meg hülyeségeket csináljak.

Alapvetően megtaláltam a belső békém. Sokkal nyugodtabb, boldogabb vagyok, mint tíz éve. Nem úgy alakult az életem, ahogy elképzeltem, hanem sokkal jobban.

Bizonyos téren boldogabb voltam akkor, másikon pedig most vagyok az.

Az előbbire példa a szociális életem; akkor 14 voltam, egy rakat online és offline baráttal, utóbbiakkal egész sok találkozó, program volt, és a szüleimmel is minden hétvégén mentünk valahova. Ezzel szemben most konkrétan akkora pangás van ilyen téren, hogyha történik is velem valami, akkor az csakis a gyakorlatom, vagy az egyetem miatt van. A barátok kikoptak, volt, akivel én rontottam el, ám mégis a felém irányult ghosting-ból volt a legtöbb, illetve az elhidegülésből.

Ami viszont most jobb, az az önbizalmam, a kiállásom, határozottságom. Jó, bőven van még hová fejlődni, de az évek alatt sokat változtam ezek terén, pozitív irányba. Már majdnem teljes vállszélességgel ki tudom jelenteni, hogy jól érzem magam a bőrömben. A tanulmányaim, ösztöndíjaim terén, azonban messze most vagyok boldogabb. Sokkal több mindent sikerült elérnem az alapszakom alatt, mint én azt valaha gondoltam volna.

Pedzegettem az előbb, hogy mikben változtam, azonban nem teljes a lista, mert lennének itt negatív dolgok is; időközben pesszimista és bizalmatlan lettem, hajlamos vagyok a legrosszabbat feltételezni a másikról, vannak olyan meggondolatlan megjegyzéseim, amikre nem vagyok büszke, egy kicsit sem. Igyekszem ezek ellen tenni, de nem mindig könnyű.

Ezekkel sem vagyok elégedett, illetve a 0 szociális életemmel sem. Hiányoznak a barátok, egy párkapcsolat, és elég magányos vagyok. Bár most annyi minden van, hogy nem lenne az utóbbira kellő időm, energiám, vagyis, ha mégis arra mennék, akkor az valaminek a rovására menne, amit nem kéne. (pl. 2 hónapom sincs vissza a szakdoli leadásáig, ~3 hónap múlva államvizsga, és már most parázok..)