Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Leblokkoltam veszélyhelyzetben...

Leblokkoltam veszélyhelyzetben, tudok ezen változtatni?

Figyelt kérdés

Ma az utcán gyalogoltam, mikor látom hogy a kereszteződés túloldala felől jön egy biciklis, aki nézett maga elé, jobbra nézve meg megláttam egy autót, ami a másik irányból jött. Már közel volt a kocsi, volt talán 2-3 másodperc míg ez lezajlódott, még az is megfogalmazódott a fejemben, hogy "ugye nem...".Az autós elütötte a biciklist, aki több métert repült, a szélvédő is berepedt. A biciklisnek vérzett a feje és több testrésze, magánál volt, de a mentők vitték el, most is csak remélni tudom, hogy nem lett valami súlyos fejsérülése. Rosszul érzem magam, mert az egyetlen voltam ott, aki még tudott volna kiáltani a biciklisnek, de leblokkoltam. Ez a pár másodpercnyi idő nekem kevés volt.

Nem ez az első eset, mármint ilyen baleset részese nem voltam még, de volt már úgy, hogy rövid idő alatt kellett reagálni valamilyen élethelyzetre, és hagytam hogy "elmenjen" mellettem a pillanat. Hogy tudnék ezen segíteni? Azon gondolkodtam, hogy esetleg trenírozhatnám magam arra, hogy minden reakciót igénylő helyzetben mindenképp megnyilvánuljak, és akkor talán hozzászoknék ahhoz, hogy részese legyek az eseményeknek, és ne csak szemlélője. Ha van valakinek konkrét tippje, hálásan köszönöm!



máj. 15. 20:42
 1/4 anonim ***** válasza:
86%

Én is ilyen vagyok. Én ezért nem teszem le a jogsit. Egyszer fagynék le, tömegbaleset lenne.


Viszont nem te vagy a hibás. Miért kellett volna kiáltanod? Biztosan megijed és szintén baleset történik.

máj. 15. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Mondanám, hogy kutyaharapást szőrével, de ez ott nyilván nem opció.

Ez a helyzet nem egy mindennapi eset, természetes, hogy leblokkoltál. Ha rákiabáltál volna a biciklisre, vsz akkor sem tudott volna ö sem elég gyorsan megállni (mire ugye ő is felfogja mi van), hogy ne történjen meg a baj. Itt két ember mulasztott, a biciklis és a sofőr!

A te szereped ebben sajnos csak a szemtanú és esetlegesen a segítségnyújtás.

Borzasztó lehetett ezt látni, próbálj kicsit megnyugodni.

máj. 15. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Én kiskorom óta lefagyok bármilyen rossz helyzetben

Inzultalas, fogdosas, utcán leszolitas, fizikai veszély, kiabálás… mindig is csak néztem ki a fejemből

És sajnos csak 29 évesen jottem rá hogy ez van velem, elszalasztottam rengeteg bosszú lehetőséget vagy visszaszolast, balesetet

Sosem fogok kijönni belőle

máj. 16. 05:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%

Voltam hasonló helyzetben, ott az tiszta mázli volt, hogy leblokkoltam. Ha rádudálok a fülhallgatós nőre, hogy jön a vonat, tuti rámnéz, a vonat viszont a másik irányból jött.

Utána órákig nem voltam magamnál, pedig nem történt gázolás.

máj. 16. 05:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!