Milyen tárgyiasító, szexista viselkedések voltak a múltban teljesen elfogadottak, és melyek azok ma is?

Például a munkahelyi szexista beszólogatások egyre inkább kezdenek nem-elfogadottak lenni. Szintén munkahelyi, hogy beosztásuktól függetlenül nőkkel főzetik és vitetik a kávét és mosogattatnak el egyes helyeken.

Utcán a nők után füttyögés és beszólogatás mintha a mai napig elfogadott lenne, pedig valójában szexuális zaklatás ez is. Soha nem értettem, hogy hogy jön ahhoz bárki, hogy egy vadidegen ember arcába beleköpje, hogy "De megbasználak!". Nem értem, hogy az ilyen elkorcsosult férgeket hogy nem löki ki magából a civilizált társadalom?!

Apám szokta mondogatni, hogy viselkedjek nőiesen, amikor köhögök, mert szerinte parasztosan csinálom. Úgyhogy azt mondanám, hogy ma is elvárják a nőktől, hogy finoman, visszafogottan viselkedjenek.

De mondhatnám a testemre érkező megjegyzéseket is. Elég sovány testalkatú vagyok, ha keveset eszem azt teszik szóvá, ha éppen többet, akkor meg azt. És hiába jeleztem, hogy ez engem zavar, hanyagolják már, annyit kaptam, hogy "jaj, hát már semmit sem lehet mondani?"

Ugyanitt egy másik sztori, hogy szőke volt a lábamon a szőr, úgy voltam vele, hogy minek szedjem le, ha nem látszik. Erre anyám mondja, hogy szedjem már le, mert nagyon undorító...úgyhogy a szőrtelenség elvárását is ide sorolnám.

Illetve ahogy az előttem válaszoló is írta, a catcalling.

Férfiaknál pedig tapasztalatom szerint még mindig sokan gáznak tartják az érzelmek kimutatását.

Ajanlott olvasmány:

Morvay Judit - Asszonyok ​a nagycsaládban

Vagy legalább az idézetek:

[link]

De be is másolok pár idevágót:

E sorok írója az asszonyokkal való bánásmódról akkor kapott először ízelítőt, amikor egy nyolcvanhat éves öregembert régi szabású vászoningében lefényképezett. A fényképezés után az öreg levetette az inget, s kardos és veszekedős hírben álló felesége lába elé dobta: „Ne asszony!” Természetes mozdulata, felesége szótlan ingfelvevése, s a körülöttünk állók közömbös arckifejezése meggyőzött arról, hogy itt semmi sértő, semmi rendkívüli dolog nem történt. Csak kérdésemre mondta az öregasszony mentegetőző mosolylyal: „Látja, így fizet ő ki engem.” A körülállók meg nevetve bizonygatták, hogy így bántak a régiek az asszonyokkal.

Már itt a lányságban is láthatóvá váltak az asszonyi kiszolgáltatottság első jelei. A lányok féltek megbántani a legényeket; még a legnagyobb sértést, az ütést is eltűrték, mert attól tartottak, hogy elmaradnak mellőlük a legények. A lány alantasabb helyzetét példázza maga a megszólítás is. Ő magázta a legényt s a keresztneve mellé mindig hozzátette a kied megtisztelő szócskát. A legény viszont tegezte a lányt.

Az asszonynak kötelessége volt félni az urát. „Félni kellett az embereket”, mert az ember tulajdona az „asszonyi állat”. Így mondják ezt ma is a bodonyi öreg emberek. Az asszony nem volt élettárs, gondjait nem osztotta meg, gondolatait nem közölte vele a férje. Ha valamit nem jól cselekedett, ütéssel igazította a helyes útra. Ez a bánásmód nem volt szégyen, nem volt rendellenes, az asszony is így tudta. Mikor az egyik öregembert megkérdeztem, hogy megverte-e a feleségét, mosolyogva mutatott a mellette ülőre: „Én ezt az asszonyt sokat megvertem, e! Az asszonyt is kell idomítani, mert a szája jár. Az ember is van néha majdnem olyan bűnös, mint az asszony. A vén bűnös asszonyoknak nem árt, ha néha megverik őket.”

Az asszony természeténél fogva bűnös. „Ez a vén bűnös asszony” — emlegetik feleségeiket az öregek. Hogy az asszonynak mi a bűne, miért bűnösebb annál a férfinál, aki „néha majdnem olyan bűnös, mint az asszony”, arra nem kaptam feleletet. Felfogásukban talán a paradicsombeli Éva bűne, az eredendő bűn vetette árnyékát a nagycsalád asszonyaira. Ebből fakadhat ugyancsak, hogy a férfiak szégyellték, titkolták nemi kapcsolatukat feleségükkel, s az ő vétkükként rótták fel a majd minden évben születő gyermekek sokaságát is. Ettől függetlenül piszkolták, megvetés tárgyává tették a meddő asszonyt. „Még gyermeket sem adott neki az isten!” „Büntet az isten, hogy magtalan vagy!”

Érthető volt a fiatal menyecskék félénksége. A legények az ablakon át már lánykorában lesték, hogy milyen is az étvágya. „A legények mentek lesni a lányokat, hogy mennyit esznek. Ha sokat evett, csúfolták, hogy megevett hetven gancát szaggatva, hetvenet meg szaggatatlan. Akiről tudták, hogy lánykorában bátran evett, még menyecskekorában is mentek hozzá lesni a legények.” Gondoljuk el, milyen érzéssel állhatott fiatal férje mögött a közös asztalnál új családja bíráló pillantásai közben a tizennégy-tizenöt éves, lesütött szemű menyecske. Talán még az is az eszében járt, hogy az ablak mögül legények lesik minden kanálmerítését. Remegő kézzel emelgette szájához a kanalat, de szakíthatta is félbe az evést, hogy a bal kezében tartott fáklya üszkös végét leverje.

A legények sem törekedtek arra, hogy a lányok érzelmét gyengédséggel, kedveskedéssel felébresszék. Finomabb érzéseket nem tudtak kifejezni: faragatlanok, néha még durvák is voltak. Kamaszos tréfáikkal, nyersességükkel inkább megriasztották a lányokat. „Mikor jöttünk haza a fonóházból, a legények mindig megdobáltak bennünket hóval, meg beledobtak a hóba. Egyszer a szeretőm is rám dobott egy nagy csóbikát, hogy elszédültem. Majd agyonhajigáltak bennünket. Fonalat húztak keresztül az úton, két legény tartotta a két végét. Egyszer egy ilyen madzagon egy lyány úgy elesett, hogy beszakadt a feje. A legények olyat is megtettek, hogy megfogták a lyányt, megrázták, meg a szoknyája alá nyúlkáltak. Nagyon féltünk a legényektől. Az öregebb legények [a tizenhét-tizennyolc évesek] még rosszabbak voltak . . .”

Egy másik öregasszony is megemlékezett a szülők akarata szerinti házasságba való beletörődésről. „Engem igen ösztönöztek a szüleim. Én fiatal voltam, nyolc évvel volt öregebb az uram. Mindig ríttam, pedig de szép legény volt, gazdák is voltak. Katonaság után nősült, huszonkét éves volt már. Szeretett, elvitt sokat táncolni, szem előtt tartott. Előbb jött egy asszony, az uram testvéri. Kezdte mondani, hogy mijük van, meg a legény is szép. Édesanyámmal beszélt. Felgyűjjék-e este a legény? A család meg azt mondta, gyűjjék fel este a legény. Engem is kérdezett édesanyám, én csak azt feleltem: mit bánom én! A szeretőmet szerettem, kivel a töltésen összeültünk. Édesanyámnak nem tetszett. Este feljött az uram. Mikor kikísértem, megkérdezte, hogy elmegyek-e hozzá? — Majd meggondolom még. A legény háromszor is feljött egy héten. Behívták, az apámmal beszélt, velem nem sokat. Az anyja meg egyszer elhozott egy szép kasmírkendőt. Még kendőlakás után is el akartam válni, kihirdetés után is. Agyon akartak verni. Öreg, beteg gazdasszony volt, ahová kerültem. Nekem kellett sokat dolgoznom. Aztán jött még három menyecske. Tizenegy gyerekem volt, öt fiú és hat lány. Mind kiszoptattam tisztességgel. Buták voltak még azelőtt, sok gyerek volt. Megvoltunk az urammal. Nem volt rossz ember, kedvembe is járt. Fiatalok voltunk, nem volt semmi bajunk. A gyerekeket szerettem. No, örültem. Mindig volt kenyér elég a háznál . . .”

#5 "Én egyrészt azt látom, hogy sok minden változott már, néha meg úgy érzem, még mindig túl sok a rossz."

Mindkettő igaz. Sok minden változott már ÉS még mindig túl sok a rossz. Ez a jelenlegi helyzet.

#7

Tanulj meg olvasni.

"Milyen tárgyiasító, szexista viselkedések voltak a MÚLTBAN teljesen elfogadottak, ÉS melyek azok ma is?"