Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogyan tudjam meg hogy van e...

Hogyan tudjam meg hogy van e rám szükség?

Figyelt kérdés
Hobbi fotós vagyok így pár napja elmentünk haverommal a városba fotózni, kis város nem nagy. És ahogy fotózgattunk úgy szemlélődők akadtak és ahogy helyszínt váltottunk és követtek minket. Majd a bátrabbik lány leszólított minket hogy csináljunk a másik lány barátjáról illetve róla meg a haverjáról aki fiú egy képet így is lett majd továbblátunk. Pár száz méterrel egy parkolóban fotózgattonk majd kocsival ismét feltüntek akkor már bátrabban hogy úgy is fotózzuk le őket, kocsival is fotózkodtunk, majd lementünk egy tópartra ahova elvittek minket és ott is csináltunk pár képet ez is megvolt , majd mondták hogy még akarnak majd képeket. Mikor hazaértünk facebookon már bejelöltek ismerősnek és írtak hogy majd a képeket küldjük nekik ez is megtörtént maajd mondták, hogy még akarnak képeket megmondtam hogy nyugodtan keresenek írjanak csinálok róluk képet. Már éjfél elmúlt mikor a beszélgetést folytattuk és beszéltük hogy még akár a mainap folyamán csinálunk még képeket. De reggelre rossz lett az idő és nem tudtunk délelőtt menni délutánra már jobb lett. Délután rám írt a bátrabbik lány hogy nem e megyünk én mondtam mennék csak sár van meg még ismerősömnek kellett menni segitenem, és mondtam nekik hogy holnap ráérek úgy hogy mehetünk akkor is, de már 2 nap eltelt azóta és nem kerestek. De én meg akarom tudni hogy szeretnének e menni fotózni írjak rá fb-n egy ürüggyel a csajra? Például hogy elküldök neki egy képet és bocs nem ide akartam és úgy szóba elegyedünk vagy a srácra, hogy nem e akar menni fotózni? Csak kicsit cikinek tartom hogy nehogy azt higgyék hogy ön promózást csinálok vagy valami ilyesmi. Egyébként látásból ismerjük egymást a csajjal de nem vagyunk olyan viszonyba hogy így rákérdezzek illetve a srácot már látásból ismerem, de ő engem nem de haveromnak az osztálytársa, de haveromat meg ilyennel nem akarom zaklatni. Szóval, hogy lehetne így kipuhatolni, hogy tartanak rám még igényt e vagy sem?

2016. aug. 19. 19:41
 1/2 anonim ***** válasza:
Szia! Írj rá azzal az ürüggyel hogy családi program, haverokkal elmentek bulizni vagy valami lesz, és kérdezd meg akarnak-e képet csinálni még az elkövetkezendő két napban, mert ha nem, akkor elmész már most otthonról és majd csak egy hét múlva leszel. Ez jó ürügy, nem fogják azthinni hogy promózod magad. Sőt még azt mondják majd milyen jó fej vagy hogy nem kérdezés nélkül elmész, ha nem rájuk írsz hogy akarnak-e még képeket.
2016. aug. 19. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

állj meg egy kicsit, vegyél mély levegőt, gondold végig a történeted és válaszold meg (legalább magadnak) a következő kérdéseket: milyen kapcsolatban vagy ezekkel az emberekkel, hogy viszonyultak eddig hozzád és mi, mennyire változott most meg? mit szeretnél kihozni velük ebből a kapcsolatból? miért jó ez neked és mire számítasz, mit szeretnél folytatásként? haverság, barátság, szerelem valamelyik lánnyal, művészi elismerés a képeidnek, üzleti kapcsolat, hogy fizessenek a képeidért vagy bármi más, de micsoda?


egyik kérdésre sem létezik rossz válasz, bármi lehet a motivációd és minden motivációd teljesen elfogadható, azt szeretnél ebből az ismeretségből kihozni, amit akarsz. csak szerintem a kérdésedből nem derül ki, hogy mit szeretnél, vagy hogy egyáltalán te magad tudod-e, hogy mit is szeretnél velük kezdeni. pedig nem lenne hátrány tisztáznod és aszerint kezelned a kapcsolatot.


szerintem nincs szükséged ürügyre, amivel megkeresed őket. ők szólítottak le téged, ők kerestek meg FB-n is, valamilyen viszony már kialakult köztetek - még ha ez eddig nem is a legszorosabb kötelék, valami akkor is van köztetek, amire lehet építeni. egy laza haverságig valamennyire már eljutottatok. innen teljesen nyugodtan kezdeményezhetsz folytatást, ezért nem kell bocsánatot kérned és pláne nincs okod ürügyeket keresni. szerintem az a legnagyobb hiba volna ilyen helyzetben. miután eldöntötted, hogy mit akarsz velük kezdeni, bátran és határozottan keresd meg őket vele.


egyelőre (az elmondásod alapján) nem történt sokkal több köztetek, mint udvari/személyes fotósként használtak téged ingyen, újabb és újabb helyzetekben és ötletek szerint fotózkodtak veled, hogy küldd át a képeket. ha úgy nézed, akkor ez egy kicsit egyoldalú, alárendelt helyzet. ők valahol kihasználnak téged, mert csak a fotók miatt vagy nekik érdekes, amiért semmit nem kapsz tőlük, sőt az újabb és újabb ötleteik azt mutatják, hogy (ha úgy nézed, vagy ők így közelítik meg) még csicskáztatnak is, te meg boldogan benne vagy.

ha neked ez a felállás így megfelel, sőt örömet is okoz, szívesen fotózod őket, nem akarsz tőlük sem pénzt, sem ennél bármi többet, csak élvezed, hogy van kit fényképezni, az is lehet egy teljesen normális célod. ha úgy nézed, akkor ez egy kiegyenlített helyzet is lehet, neked van fotótémád, akikkel kellemesen töltöd az idődet, ők képeket kapnak érte cserébe. akkor nyugodtan keresd meg őket, hogy ilyen-olyan fotó ötleted van még, van-e kedvük hozzá, mikor érnek rá?

szerintem fontos, hogy semmi esetre se alázkodj meg előttük, ne könyörögj, ne kunyizz és ne menj bele semmi olyanba, ami neked kényelmetlen, kellemetlen, neked nem tetszik, de ők akarják. húzz meg határokat, hogy mibe nem vagy hajlandó belemenni és ezeket bátran tudasd is velük, ha úgy alakul. persze ideális esetben, ha ez egy normális kapcsolat, akkor úgysem fognak olyasmit kérni, amire nemet kéne mondanod. de ha valami mégsem tetszik neked, akkor határozottan mondd meg, hogy neked ez így nem oké, javasolj mást, stb.


ha szeretnél többet kihozni a helyzetből és mélyebbé tenni a kapcsolatot, komolyabb barátságot kialakítani velük, akkor kezdd el átgondolni, hogy mennyit beszélgettetek a múltkori fotózások közben, milyen témák és hogyan kerültek szóba, mennyire kezeltek partnerként, maguk közül valóként, vagy mennyire voltál a társaságban kívülálló, alárendelt, vagy mondjuk csicska és kezdd el kitalálni, hogy ezen hogyan tudnál változtatni, jobban részt venni a társalgásukban, közéjük kerülni?

szerintem nyugodtan megkeresheted azzal is őket, hogy élvezted a társaságukat, máskor is szívesen velük tartanál, ha valami olyan programjuk van, amibe szívesen bevennének.

talán most még érdemes lehet újra fotózással megkeresned őket, hiszen innen indult el a kapcsolatotok és ha élvezted, akkor miért ne lehetne folytatni, de mindenképpen érdemes lenne a beszélgetéseket egyre inkább másfelé terelni, hogy mást is szívesen csinálnál velük, milyen dolgokat szeretnek még csinálni, van-e kedvük elmenni veled (vagy mehetnél-e te velük) ide-oda ilyen-olyan programra, ahova már nem feltétlenül vinnél fényképezőgépet, mert nem csak fotózni akarsz. hosszabb távon mindenképpen érdemes lenne hanyagolnod a fényképezőgépet. akár teljesen elhagyni sem rossz ötlet, de érdemes minimum ritkítani, hogy mikor viszel fényképezőgépet és fotózod őket, mikor nem. pont azért, hogy ne az alárendelt udvari fotós legyél a társaságban, akit csak azért hordanak magukkal, hogy fotózza őket, mint egy szolga, hanem a társaság része, közülük való legyél. ha minél több időt töltesz velük, minél többet beszélgettek, minél több programra hívnak meg maguktól is, vagy hagyják, hogy becsatlakozz, annál inkább közéjük kerülsz és barátok lesztek. persze remélhetőleg érezni fogod, hogy mennyire csak a fénykpezés miatt visznek és mennyire bánnak veled maguk közül valóként. talán nem is érdemes ezen annyit agyalnod, jobb esetben teljesen normálisan fog működni a dolog. de akkor sem árt, ha minimum néha, de inkább általában gép nélkül mész. egyrészt, hogy ne a fotózással azonosítsanak, hanem önmagaddal és önmagadért kedveljenek, ne a fotókért, amiket szerezni lehet tőled - vagyis ne kihasználás legyen, hanem igazi barátság alakulhasson ki.


ha a csajokra akarsz hajtani, akkor mindenképp a csajokat (vagy amelyik jobban tetszik) keresd meg, mindenképpen olyan fotózást találj ki, ami kifejezetten a csajról szól. dícsérd meg a múltkori ruháját, de tegyél javaslatot, hogy milyen jellegű másik ruhában fotóznád szívesen (legyen minél nőiesebb, esetleg felvetheted, hogy lehetne csinálni egy fürdőruhás fotózást, amíg még nyár van). viszont, ha nem csak barátkozni, hanem közeledni akarsz valamelyik csajhoz, akkor minél hamarabb jelezd ezt neki egyértelműen és félreérthetetlenül. persze ne FB-n vallj szerelmet és elsőre még ne is kezdj udvarolni, az első elhívás legyen még fotózás, vagy esetleg kávézó, hogy megbeszéljétek személyesen a részleteket, de a személyes találkozásnál már kezdj el közeledni és add tudtára, hogy tetszik neked, szívesen randiznál vele. itt is próbálj fényképezőgép nélküli programokat szervezni a csajjal, szórakoztatni, jól érezze magát veled és érd el, hogy magadért szeressen, ne a fényképek miatt. lehet néha közös program a fotózás, főleg a legelején, de próbáld minél hamarabb személyes irányba terelni az ismerkedést és más hobbik és időtöltésekre rávenni.

lehet, hogy ki fog kosarazni, mert pasija van, vagy csak nem jössz be neki, de akkor még mindig megbeszélhetitek, hogy oké, akkor csak fotózás, meg barátság lesz és ez kialakulhat normálisan, de legalább nem lovallod magad bele felesleges reményekbe, nem szeretsz bele túl korán, amiből aztán már később sokkal nehezebb lesz kijönnöd. ha túl sokáig húzod a dolgot, csak kertelsz és nem közeledsz, akkor egyrészt úgyis látni fogják rajtad a lányok, hogy mit akarsz és mivel nem teszel semmit, vagy kinevetnek a töketlenkedésért a hátad mögött, esetleg visszaélnek a helyzettel és kihasználnak, vagy tudomást sem vesznek rólad, a barát zónában ragadsz, te meg csak szenvedni fogsz tőle és ebből csak egyre nehezebben tudnál majd kitörni és a barátságoknak se nagyon használ az ilyesmi.


szóval a legfontosabb, hogy döntsd el, hogy mit is akarsz kihozni ebből az új ismeretségből és abba az irányba tereld a dolgokat. nem az a legfontosabb kérdés, hogy nekik szükségük van-e rád csak úgy, hanem hogy te hogyan adod elő magad feléjük, hogyan teremted meg a saját értékedet, amire nekik szükségük lesz és ettől függ az is, hogy mennyire fognak megbecsülni, maguk közül valónak tekinteni, vagy éppen vonzódni hozzád. ha pedig nem a kitűzőtt célodnak megfelelően kezelnek téged, mást (főleg ha kevesebbet) akarnak tőled, mint amit te akarnál tőlük, akkor ezt minél hamarabb ismerd fel, értékeld ki magadban a helyzetet, hogy amit ők akarnak ahelyett, amit te akarnál (mondjuk csak fotózkodni, vagy csicskáztatni normális barátság helyett, vagy csak barátságot szerelem helyett), az mennyire felel meg neked, beéred-e annyival? a döntés a tiéd, hozhatsz akár rossz döntéseket is, tapasztalatnak az is jó, de általában nem érdemes engedni az igényeidből. ha kiállsz azért, amit szeretnél, akkor több esélyed van megszerezni, mintha engedsz az igényeidből és beéred kevesebbel is. persze ebben benne van annak a veszélye is, hogy még azt is elveszíted, amit ők akarnának nyújtani, mert amit te szeretnél semmi esetre sem kaphatod meg tőlük - de ha kitartasz az elveid mellett és olyanokat keresel, akiktől megkaphatod, akkor nem biztos, hogy veszteség, hogy őket elveszíted, mert így megtalálhatod azokat, akiktől tényleg megkapod és akikkel aztán sokkal boldogabb lehetsz.

2016. aug. 20. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!