Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Hogyan lehet segíteni egy...

Hogyan lehet segíteni egy magányos férfin?

Figyelt kérdés

Csak haverok vagyunk/barátok, és nem akarok lefeküdni vele ő sem velem.


Szóval a lényeg az, hogy az utóbbi időben kb 2 hónapja teljesen bezárkózott egyik napról a másikra csak úgy "eltűnt".

Addig volt barátnője, vagyis inkább 2 is egyszerre meg eljárt bulizgatni stb és egyszer csak totál kifordúlt magaból...régóta ismerem, és nagyon féltem.


Ma találkoztam vele valahol, és totál bevolt b**a/drogozva már elnézést a kifejezésért, és csak nézett előre mint egy robot még beszélni sem nagyon tudott mármint nem nagyon akart.

Megkérdeztem tőle, hogy mivan vele és nagy nehezzen elmondta szó szerint zavaros volt a beszéde is...azt sem tudta mit akar néha mondani, vagy hogyan mondja el egyszer majdnem el is sírta magát.


"Egyedül vagyok, de nem csak úgy szimplán hanem érzelmileg is egyáltalán nem vagyok fontos senkinek, és szó szerint fáj a szívem ha nem innék akkor már valószínűleg kinyírtam volna magamat csak anyámék miatt nem csinálom. Ne is próbálj segíteni, mert tudod hogy nagyon nehezzen kérek segítséget, és igazából nagyon nehezzen is lehetne rajtam neked meg ennyi időd/energiád nincsen ahogy másnak se.


Ezután fogta magát aztán elment, de komolyan még nézni is rossz hogy totál szétvan csúszva pedig egy vidám srác volt...bármit lehetett vele csinálni, de jelenleg komolyan mondom még beszélgetni sem tud.


Hogyan kéne rajta segítenem? Nagyon kár lenne érte, ha megölné magát vagy valami, mert amúgy egy nagyon jó érzékeny, odaadó, helyes srác és hát tényleg nagyon szeretem.


24f

20l


2017. jan. 15. 19:11
 1/5 anonim ***** válasza:
76%
Holnap azért megcsörgetném, jobban van-e. Ha meg sem próbálsz segíteni, akkor lehet te fogod rosszul érezni magad ha történik vele valami.
2017. jan. 15. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
64%

Lehet kozbeszolt a lelkiismerete, hogy két nőt tartott egyszerre... vagy más van a háttérben, nem nő ügy.

Érdeklődhetsz felőle, de nem vagy az anyja.

Nekem segelykialtasnak tűnik ez a "megtennem, de anyámék" dolog.

2017. jan. 15. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
A családjával milyen a kapcsolata?
2017. jan. 15. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Nem nagyon beszélget a családjával a nő ügyei is elég zavarossak :/ egyébként semmiképpen nem akarom "lemondani róla" felfogom hívni, és köszönöm a válaszokat ! :)
2017. jan. 15. 22:58
 5/5 anonim ***** válasza:
:-D, Én is pontosan ugyanígy kezdtem. Ehhez képest már vagy 10 éve jól elvagyok egyedül. Pár évig ki voltam készülve, hogy nem törődik velem senki, de aztán megszoktam és beletörődtem. Magamtól abbahagytam az ivást meg minden mást is, megtanultam törődni magammal, új dolgokat tanulok folyton. A beszédem nekem is zavaros, mert nincs alkalmam beszélgetni senkivel sem, tehát kijöttem a gyakorlatból. Ezt általában mondani is szoktam előre, ha valakivel beszélgetnem kell. Olyan mint a nyelvtanulás, ha nem gyakorolja valaki akkor elveszti beszédkészségének egy részét, sérül a kommunikációs képessége. De a gondolataim ettől még nem zavarosak. Hát ilyen lesz valaki, akit sokáig magára hagynak.
2017. jan. 15. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!