Normális, ha az ember életében van olyan szakasz amikor senkivel nem akar összejönni?

Ha úgy érzed hogy nem akarsz kapcsolatot, akkor ne erőltesd. Néha kell hogy az ember kicsit csak önmagával legyen, sőt megtalálja önmagát.

Nekem másfél év volt (23-25) a rekord, amikor egy csalódás után nem volt, s nem is vágytam kapcsolatra. S ha visszagondolok rá, nem is volt az olyan rossz...

N

Nekem 3,5 év volt a rekord. 22 éves koromban lett vége egy 3 éves kapcsolatomnak, ahol nagyon szerelmes voltam és nagyon összetörtem a végén, megcsalás, nagyon csúnya szakítás. Magam alá kerültem. Kb. egy évig ránézni sem bírtam a férfi nemre, majd elkezdtem, csak bízni nem tudtam bennük. Jöttem-mentem egyik kapcsolatból ki, a másikba be. Sok volt köztük az "érdek kapcsolat", vagy nevezzük inkább szexkapcsolatnak. Több hónapon keresztül találkozgattunk, csináltunk együtt valami programot, aztán szexeltünk, majd napokig, vagy akár egy hétig sem kerestük a másikat. A végén egy ilyen esetnél fél év után belezúgtam a férfiba. Nem mondom, hogy nyakig, de jeleztem felé többször is, hogy nekem ez így már nem elég és mivel ő ennek ellenére továbbra is csak játszadozott velem, ahelyett hogy kimondta volna, hogy ezt nem akarja, vége lett (azóta már többször találkoztunk, ahol mindig elmondta mennyire megbánta, hogy akkor nem tudtuk komolyra fordítani a dolgokat, de hát ez már a múlté). Ez volt a következő pofon, ami azt mondatta velem, hogy nekem sosem lesz boldog párkapcsolatom egy férfival.

Néhány hónappal később, amikor ismét összeszedtem magam, még randiztam egy pasassal, aki előadott minden szépet és jót, fél nap csodálatosan telt el vele, romantikus volt, lehozta volna a csillagokat is az égből. Sokat mesélt magáról, a múltjáról, úgy tűnt, hogy minden klappol. Majd amikor hazafelé indultunk, jelezte, hogy szívesen hazavisz, ne sétáljak... az autóban meg elővette a farkát és konkrétan rám mászott. A dolog szépsége az volt, hogy úgy parkolt be egy kerítés mellé, hogy kiszállni sem tudtam. Szerencsére nem sült el rosszul a dolog, a sokadik határozott elutasításra leállt és valóban hazavitt, többet nem láttuk egymást. Talán akkor nőtt be a fejem lágya, hogy ez az életvitel nem normális és amerre tartok, az nagyon nem jó út. Ott berekesztettem ezeket a tingli-tangli dolgokat és elkezdtem magamra koncentrálni. Kb. fél év "csak én vagyok a saját életemben" fázis után megtaláltam a jelenlegi páromat.

Tehát azt mondom, hogy nem vagyok büszke arra, amiket műveltem, de ha úgy érzed, hogy kell egy kis pihi, akkor pihenni kell, csak magaddal foglalkozni és nem belemenni egyik hülyeség után a másikba.