Ti mit gondoltok erről az emberről (hosszú történet)?

Én kiakadtam, de próbálom objektíven leírni, elnézést, ha hosszú lesz. Van egy haverom (20-as éveinkben járunk), nem rossz ember szerintem, de állandóan versengeni akar velem, hogy ő ezt-azt sokkal jobban tudja csinálni. Én egyetemet végeztem, neki érettségije sincs, de sose éreztettem vele ezt a különbséget, elfogadtam őt teljesen ebből a szempontból. Évekkel ezelőtt kezdődött ez a versengés, amikor elkezdett spirituális helyekre járni és nagyon érdekelte a téma (mint pl. Balogh Béla könyve és tanításai, aki kvantumfizikai és mindenféle tudományosnak tűnő alapon vezeti le a könyvében, hogy a tudósok tévednek, stb.). Nos, ekkor kezdett a haverom jönni ezekkel a spirituális világnézeti dolgaival, ajánlotta a könyvet, magyarázott nekem, én pedig nyitottan hallgattam. Végig éreztette velem, hogy én mint egyetemet végzett ember nagy tévúton járok, helytelen a világnézetem, nem is tudok annyit a világról, mint amennyit a tudósok és diplomások gondolnak magukról, ő pedig mint spirituális bölcs segít nekem a helyes útra rátérni. Pedig nem néztem le őt, nyitott voltam és meghallgattam, sose magyaráztam neki rámenősen, nem oktattam ki. Évekkel később rákérdeztem erre, és elismerte, hogy valóban ez volt a célja, hogy éreztesse velem a világgal kapcsolatos tudáshiányomat (szerinte birka voltam, akit a média és az egyetem elhülyített). Ezt a kis konfliktust megbeszéltük egy nagyobb vita során, elmondta, hogy régebben tényleg szélsőségesebb volt, de már tanult belőle.

Tanítottam őt angolul, mert szerette volna. Iszonyatosan nehéz volt őt tanítani, nehezen koncentrált, egy kis szöveget egy óráig olvastunk és dolgoztunk fel, valószínű diszlexiás és koncentrációzavaros, hiperaktív. Aztán fejébe vette, hogy szeretne leérettségizni. Jó, úgy álltam hozzá, hogy miért ne. Tanítottam egy ideig, amikor is azzal jött, hogy nem jól tanítom őt, rossz a módszerem, és elmondta, szerinte hogyan kellene egy nyelvet tanítani. Nyelvtanítási szempontból teljesen nonszensz volt, amit elmondott (meghallgattam türelmesen és próbáltam megérteni). Elmondtam neki, miért nem működne az ő nyelvtanulási stratégiája, mire dühös lett, hogy én is olyan vagyok, mint a többi tanár, miért úgy tanítok, mint ők, olyan "begyöpesedett", "nem vagyok nyitott a forradalmi, új módszerekre". Próbáltam érvelni neki, elmagyarázni nyugodtan, miért nem fog megtanulni az ő módszerével rendesen angolul. Mondta, hogy csalódott bennem mint emberben az angoltanítás miatt. Segíteni akartam neki baráti alapon ezzel az angoltanítással, és ő is sok dolgot viszonzott, tehát nem használt ki, de mégis rosszul esett, hogy így leírt, mint angoltanárt. Mondtam, nézzen egy másik magántanárt, de ő nem akart, inkább az én nyelvtanítási módszerem akarta megváltoztatni és megmondani, hogyan tanítsam. Aztán jött egy kis szünet, amíg nem tanítottam. Járt esti gimnáziumba, az utolsó 2 évet elvégezte. Közben ismét akarta, hogy tanítsam angolul az érettségire felkészítve. Megbeszéltük, hogy most már fizetne érte, megegyeztünk egy baráti összegben, azt hiszem 2-2500 per óra, ami manapság olcsónak számít Budapesten. Néha láttam rajta, hogy sajnálja odaadni még ezt a pénzt is, de nem szóltam neki. Volt, hogy "elfelejtette" odaadni, hetekkel később megemlítette, de olyan volt a szitu, hogy inkább nem fogadtam már el utólag. Azt se lehet mondani, hogy nem volt pénze, mert csomó dologban nagy lábon élt, drágább kajákat vett, stb., de angolra valahogy nem sok futotta.

És most jön a lényeg: fejébe vette, hogy egyetemre akar menni, de az érettségije kb. 2-3-as jegyekkel fog sikerülni minden jel szerint. Még úgy indult neki, hogy 5-ösre hajt angol középszinten, én próbáltam felkészíteni őt, de minden, ami nyelvtan, arra azt mondta, hogy ilyeneket szerinte nem kell tudni, ennyire nem nehéz az érettségi, sőt nem is akarta gyakorolni az érettségi feladatokat egészen szeptemberig. Aztán amikor látta, mennyire nem megy neki és 2-esre elég az elért pontszáma, akkor elkezdett érdeklődni, hogy milyen lehetőségek vannak még egyetem mellett. Merthogy fejébe vette, hogy angoltanár szeretne lenni. Először ugyanazt akarta elvégezni, amit én, de látva az érettségi teljesítményét, megkérdezte tőlem, van-e tanfolyam vagy ilyesmi, ami angoltanárokat képez, kell hozzá diploma, hogy magántanárként tanítson vagy nyelviskolában, s a felsőfokú nyelvvizsga kell hozzá? (Neki még középfokúja sincs és most van 5 éve, hogy tanulja a nyelvet, előtte pedig általános suliban is tanulta sokáig.) És ekkor megint előjött ez a versengés, hogy ő már kiszámolta, heti hány órát tanítana, őhozzá járnának a diákok, mert "egy jó tanár nem megy házhoz, hanem hozzá mennek" és ő úgy érzi, "jó tanár lenne, értene a tanításhoz, nagyon átérzi a diák helyzetét és gondolkodik a fejével, karizmatikus tanár lenne". Mint ilyen, el tudná érni a havi 450 ezres fizetést (részletezte nekem, hogy napi 5 órát tanítana, így meg úgy, és ez elérhető). Halál komolyan felvázolta nekem ezt a tervét részletesen. Éreztette velem, hogy csak én (és a legtöbb magántanár) vagyok ennyire nyomi, hogy nem keresünk százezreket, mert "csak akarni kell".

Engem sokkolt ez az egész. Megkérdeztem magamtól, biztosan jó fenntartani a kapcsolatot ilyen emberrel? Más szempontból tök normális, aztán mint váratlan tüskék úgy belém szúrnak ezek a "kis hülyeségei". Néha szégyellem magam valamiért, túl türelmes vagyok és elfogadó? Ti hanyagolnátok ezt az embert?

Hogyan jellemeznétek, ti mit szóltok hozzá?