Hogy lépjek ki ebből az állapotból?

nagyvonalakban vázolom az életem, hogy érthető legyek.

Gyerekként, 3 évesen elvesztettem apukámat. !éves koromban költözött hozzánk anyám új párja, akivel a mai napig együtt van.

Gyerekkoromban nevelőapám rendszeresen vert. Nem csak pofon szinten, hanem maradandó nyomokat hagyva. Anyám minden alkalommal végignézte szó nélkül.

Féltem tőle, anyámnak ezt hiába mondtam, meg sem hallotta.

Tini koromtól a verések elmaradtak. Helyette molesztált. Majd "megerőszakolt" (azért az idézőjel, mert csak részben volt erőszak. Nem tiltakoztam, nem mertem. Csak feküdtem alatta és sírtam). Ez megtörtént még pár alkalomma.

Anyámba vetett hitem ekkorra szertefoszlott, senkim nem volt, segítséget nem tudtam kérni.

16-17évesen belemenekültem egy kapcsolatba. Ami szintén a bántalmazásba ment át, végül egy megerőszakolással záródott le.

Ott 3x is öngyilkos akartam lenni, de mindig meghiúsult.

Egy tanárom rángatott ki ebből a gödörből, hitette el, hogy van értelme élnem.

23évesen, viszonyleg lelkileg épen ismertem meg férjemet. Összeházasodtunk, lett 2 gyerekünk.

Férjem szöges ellentéte nevelőapámnak és az exemnek.

Alapból kevés barátom volt, szám szerint 2, mostmár ők is élik családi életüket, nem igazán tudunk találkozni.

5évet voltam otthon csed/gyeden. A végén már elkezdetem érezni, hogy kiégek, kell valami új mert becsavarodok. Novembertől így dolgozom.

De a munkahelyemen leépítések voltak, most ott tartok, egész nap ülök egyedül az irodámba, majd hazamegyek és egyedül vagyok a 2 gyerekkel estig, mert férjem dolgozik. Beleőrülök.

Minden hétvégén feldobom, hogy csináljunk valamit, menjünk valahova, de kb havi 1x jön össze.

Én a gyerekekkel hármasban nem tudok kikapcsolódni. Őket "lepasszolni" sem tudom. Illetve ha tudnám sem mennék egyedül sehova, mert pont ez a bajom, hogy egyedül....

Mostmár ott tartok, hogy nincs olyan nap, hogy ne akarnék meghallni ebben az egyhangúságban.

Férjem hiába fiatal, ebben valahogy elég régimódi a gondolkodása. Nem hiszi el, hogy elegem van, hogy az a bajom, hogy nem megyünk sehova. Szerinte csak csavarogni akarok,mert az menő. ő ezt pl felesleges időtöltésnek tartja.

Az anyagiak nem engednek egy magánpszichológust meg. Mert érzem, hogy egyre jobban úrrá a depresszió rajtam. Naponta gondolkodok azon, hogy vége kellene hogy legyen ennek az életemnek.

Háziorvosnál jártam emiatt, mit tehetek. Pszichológushoz nem tud küldeni, csak pszichiáterhez. Elmentem egyszer, de elég is volt.

10 perc alatt felírt egy nyugtatót és ennyi.

hogy lendüljek ki ebből?