Régi főnököm keltheti rossz híremet?

Hivatalosan (törvény szerint) nem.

Gyakorlatilag meg igen. Elég nehéz bizonyítani, tanúvallomás kell hozzá.

Ha ilyesmi gondom lenne, én amit tennék.

Felhívatnám egyik ismerősömmel hogy kérdezze meg rólam. Mit tudom én, oda akarok menni dolgozni, vagy már ott dolgozom ahol a hívó fél a vezető.

És felvenném.

Ha nem mond semmit vagy jókat, akkor felesleges volt a para.

Ha rosszakat, azokat felvenném.

A felvétellel két út van -

Feljelented

Megzsarolod hogy ha nem változtat, feljelented.

Ha megtette már akkor van min elgondolkodni. Ha meg nem, akkor csak a mai korra jellemző, szokásos, és idővel paranoiába hajló, s emiatt kerülendő gondolkodásmód a hiba.

Mindkét esetet, azoknak súlyossá válását ma még a személyiségzavarok körébe sorolják, amelyek azonban nem betegségek, hanem kora gyermekkorban berögzült hibás viselkedési mechanizmusok feltörése, és eluralkodása vált ki. Ám bármely tünet jelenléte kismértékben mindenkiben ott van.

Amennyiben megtette volna, akkor érdemes utána nézni (különösen YouTube-on) a nárcisztikus személyiségzavarnak. Ezt a kérdéses jelenséget "repülő majmok"-nak nevezte el a téma mai legnagyobb szakértője, és kidolgozója. Ebben a rossz hírt keltő megkörnyékezi a közös ismerőseinket (a repülő majmokat), és megpróbál előttük lejáratni.

Ellenkező esetben azonban azon érdemes elgondolkodni, hogy honnan ered ez az aggódó, gyanakvó érzetünk, milyen gyerekkori élmények táplálják (pszichológus tudja felfedni), s amely kényelmetlen érzetet jelentősen felerősít korunk bőségi társadalma, a kényelem, és a könnyen hozzáférhető érzetek által. Utóbbiak ugyanis - hosszú távon - egy "dopamin-rezisztenciá"-nak nevezett jelenséget hoz ki az emberből, amelyben érzéketlenebbekké válunk a jóra, de sokkal érzékenyebben érint minket a legkisebb rossz is. S a jóra való hiányérzetünk olyan belső feszültséget indukál, amelyet "megtámadottságnak" érzünk ösztönösen. (Ez az állatvilágban evolúciósan kialakult mechanizmus). Ha nincs komoly ok a rossz hír keltésére, akkor ezzel az érzettel együtt kell élni úgy, hogy ne befolyásolja tevékenységeinket. Mert valóban, mindenki inkább önmagával van elfoglalva, mint másokkal.