Volt veletek olyan, hogy a tanár/tanárok "kedvece"?

Volt olyan osztályfőnököm, akinek mindig voltak kiskedvencei.

pl. volt egy jó tanuló fiú kiskedvenc. Nem volt különösebben problémás, de azért nem volt teljesen szent. Na egyszer kitalálta, hogy az osztály nem kedvelt gyerekét lefenyíti, és védelmi pénzt szed tőle hogy ne verje meg. Na ez valahogy kiderült, de a "kiskedvencnek" úgy el lett tusolva a dolog, hogy kb szerintem még egy osztályfőnöki figyelmeztetést sem kapott érte, gyakorlatilag semmi következménye nem lett, egy nyomatékosabb ejnye-bejnyén kívül.

általában nekem szánták ezt a szerepet (főleg gimiben, ott tiszta lappal kezdtem, mert általánosban azért megbeszélték egymással a tanárok hogy hülye vagyok), olyan kis tipikus sovány, ronda, szemüveges kislány voltam, aki még csak sokat vagy hangosan se beszél, hát automatikusan eldöntötték, hogy ilyen kis stréber vagyok és majd én leszek szemük és fülük a közösségben... volt aki így direktbe kérdezgetett is, hogy mit hallottam, hogyan csaltak a menő fiúk ha jó lett a dolgozatuk, volt aki csak így elvárta volna, hogy majd én megszervezem a csoportmunkát meg rendet tartok amíg kimegy a teremből. meg megöntözöm a virágot és letörlöm a táblát. meg jól beköpök mindenkit ha kell. cserébe biztos a könnyebbik feladatlapot kapom és nem kell felelni ha nem akarok?

a probléma ott volt, hogy engem már 10 évesen se lehetett megetetni ezzel a baromsággal, hogy idegen emberek beírnak számokat egy kis kék füzetbe, és ez határozza meg, milyen értékes és jó ember vagyok, nem hatott meg hogy most kapok-e szorgalmi ötöst vagy matricát. meg hát a "menő gyerekek"is meglepően normálisak voltak nálunk, nem számított halálos bűnnek rondának lenni, és így megkaptam a vágyott hátországot, embereket akik elég bátrak hogy véghez vigyük az ötleteimet... a kedvenc részem a gimnáziumból az volt, amikor egy-egy tanár rájött, hogy történt a csoportos szökés tesióráról, vagy hogy a legnépszerűbb lány nem beszólt neki, csak kihangosította a választott kiskedvencét :P

Általánosban az angol és magyar tanárok kedvence voltam, mert író akartam/akarok lenni, és rengeteg fanfictiont olvastam jobb híján angolul, mert magyarul nem voltak. Így irodalomból és angolból jóval színvonalasabb teljesítményt nyújtottam, mint a többiek, önhibájukon kívül egyébként (az hogy hobbiként foglalkozom valamivel, és emiatt fejlődök benne, nem az ő saruk). Meg hát az említett fejlődés nem a tananyag része, nem elvárás, ahogy egy tesitanár sem várhatja el hogy az egész osztály a kiskoruktól egyesületben focizó fiúk teljesítményét produkálja labdajáték közben.

Na de a tanárok nem így gondolták, és sokszor engem vettek alapul. Például emlékszem, egyszer angolból rövid fogalmazást kellett írni, és én kaptam rá kisötöst, egy osztálytársam pedig nem. Megkérdezte hogy miért, és közölte a tanárnő, hogy mert az enyém egyszerűen jobb. Továbbá abban nyilvánult meg, hogy a tanárok mindig felolvasták az írásaimat, és ódákat zengtek róluk. Az egyik ilyen alkalom után már dühömben lecsaptam az asztalra a füzetemet, egyrészt mert kínos volt hogy megint velem vannak elfoglalva, másrészt végtelenül bosszantott, hogy a többi gyerekkel nem foglalkoznak soha, nincsenek megdícsérve a munkáik, és nekik hogyan eshet ez.

Volt ilyen jelenség, hogy tanár kedvence de én soha nem kerültem ebbe a körbe és nem is vágytam.

Számomra mindig is idegen volt, hogy tanárral én nagyon jóba legyek. Inkább utáljanak mint kis kedvencként kezeljenek. Így voltam vele.

Hát aztán egyetemen nyilván már más a szituáció. Itt a minél jobb kapcsolatoknak örül jobban az ember.

Főiskolán, egyetemen. Könnyű volt elérni, mert figyeltem és mindig jól teljesítettem. Ennek köszönhetően kisebb hibákat egy idő után elnéztek, "barátságosabban" osztályoztak, ha valami mégsem ment.

Előtte a közoktatásban szürke kisegér voltam, közepes-gyenge jó teljesítménnyel. Szerintem a nevemre sem emlékeznek.

Én a matektanárom kedvence voltam, azért, mert rengeteg matekversenyre jártam, és az anyagot jobban értettem. Ezt nagyon utáltam, állandóan én voltam kiemelve, én lettem a mérce, az eredményeimről ódázott, nem csak a mi osztályunkban, hanem még 1-2-ben. A többiekkel közben ordítozott, elhordta őket mindennek. Egyszer egy dolgozatot nem íratott meg velem, csak a többiekkel, hogy versenyfeladatokat csináljak. Én mondtam, hogy én megírnám úgy, mint a többiek, de nem adta oda. Én már akkor is úgy gondoltam, hogy a versenyek a szabadidőmből mennek, az óra az pedig az óra, és ha ott dolgozatot kell írni, akkor azt mindenkinek kell, annak is aki versenyzik, és annak is, aki nem. Az osztálytársaim tudták, hogy én ezt a helyzetet nem szeretem, nem is cseszegettek miatta, csak a tanárt utálták.

Ez általános iskola 5-6. osztályában volt.

Egyetem, főiskola. Tipikus példa vagyok arra, hogy nemcsak a kiváló tanulók lehetnek a tanárok kedvencei. Valójában nem is tudom miért voltam szimpi a tanároknak. Közepesen teljesítettem, itt-ott nagyon jó vizsgákat vagy feladatokat adtam le az órákra. Órákon nem voltam aktívabb (1-2 tantárgy kivételével), a tanárokkal magamtól sose beszélgettem.

De mindegyik szeretett, sőt jobban mint a többi csoporttársam. Lehet a személyiségem volt a nyerő, ugyanis az egyetemen rengetegen kedveltek, szerettek.

Hogyan is nyilvánult meg? Pl. csoporttarsaim is azzal fogadtak, hogy úgy vették észre én vagy xy tanár úr kedvence. Tanárok ingyen könyveket ajándékoztak nekem, felajánlottak olyan dolgokat, amelyeket más csoporttarsaimnak nem... Elnéztek kisebb hibákat, stb.