Más családban ia csak nyűg a vendég?

Normális családban örömmel várják a vendéget. Szóval se neked, se anyukádnak nincs igaza.

És nem, nem kell ragyognia mindennek a házban. És nem kell túlzásokba esni az étel-ital kínálásánál sem. Sokkal több értelme van annak, hogy egy jót lehessen beszélgetni. Amire egy kis üdítő és egy kis sütemény vagy ropi bőven elég.

Voltam én már apámmal úgy is a szülőfalujában, hogy váratlanul kopogtattunk be egy gyerekkori osztálytársához. Olyan örömmel fogadtak minket, hogy el nem lehet mondani! De hát az élet nem állt meg: a konyhában ültettek le minket és beszélgetés közben a felesége főzte az ebédet (szombat délelőtt volt). Nem is volt semmi gond. Beszélgetni akartak a férfiak, és beszélgettek is. Ez volt a lényeg, nem a vendéglátás körülményei, vagy az, hogy bejelentkezéssel vagy anélkül állítottunk be. Mire elkészült az ebéd, elköszöntünk és mindenki örült a találkozásnak.

Nem. Mi szívesen láttunk vendégeket. A szüleim nem igyekeztek nagyon rendet tenni, helyesen belátták, hogy esélytelen fentartani és képmutató is.

Rengeteg vendégünk volt, akár hetekre is. Cserediákok, külföldi rokonok, barátok. Nem tudnám összeszámolni hány cserediákunk volt összesen. De volt, hogy egyszerre 4. És volt olyan hónap, hogy minden héten lakott nálunk valaki pluszban.

Én is ilyen felnőtt szeretnék lenni majd ha lesz saját házam, családom. És ha megöregszem meg kirepülnek a gyerekeim, amellett, hogy utazgatok a férjemmel, sok cserediákot szeretnék befogadni.

Mikor kérdezik, hogy milyen volt a gyerekkorom bátran tudom mondani, hogy szinte tökéletes, hiszen a családom nem játszotta meg magát a vendégek előtt.

Nálunk ugyanez mint a kérdés leírásában. Azóta már saját lakásom van és én se szeretem a vendégeket, pláne hívatlanul.

Az egyik fő oka hogy a rokoni és baráti kapcsolataim felszínesek, nem szeretem azokat az embereket akik beállíthatnak. Így nyilvánvaló teher a dolog.

Falun volt már részem őszinte kedvességben, mikor tényleg örültek a vendégeknek. Sajnos elég könnyű levenni, így mindenkinek fárasztó a műmosoly.

Örülünk amikor jönnek és örülünk amikor mennek.

Annyit tehetsz, hogy megpróbálhatod magad jólérezni addig is.

Beszélgetni velük, eszmét cserélni, bevonni társas tevékenységekbe őket, más szemszögből nézni a világot és igen, elengedni a rendet, az időpontra való kajálást-elkészülést, a csendet, a nyugalmat amíg ott vannak.

Nálunk is hasonló volt, mint a kérdezőéknél. Anyám dettó, idegesítette, ő alapból is beteg, ha háromnál több ember van körülötte. Persze a vendégek szemébe ment a megjátszott műmosoly, jópofizás.

Engem nagyon idegesít a vendégeskedés, nem szeretem, szerintem extrém módon magamnak való vagyok. Mi nem megyünk sehova, mi sem hívunk vendégeket, így pont jó nekünk.

"Nem minden nap fogad az ember vendégeket, azt a pár alkalmat nem értem miért kell így démonizálni."

Bocs, tudom, a kérdés költői volt, de: Nálam azért, mert nem érzem jól magam az adott helyzetben. Nem divatból.

Ezt a nyűgöt édesanyád saját magának csinálja, nem a vendégek.

"Tényleg ezt jelenti a felnőtt élet, hogy még a saját házadban se tudsz nyugodtan élni anélkül, hogy ne kelljen haptákba állj minden percen, mert valakinek megviszketett, s nem bírt otthon megülni a fenekén?"

Nem. Saját lakásodba azt engedsz be, akit akarsz. Egy mentálisan felnőtt ember nem fél megmondani, hogy ő nem szeretne most vendégeket.