Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Valaki, aki a volt tanárával...

Valaki, aki a volt tanárával találkozott, segítene? Furcsán érzem magam azóta is.

Figyelt kérdés

A volt középiskolai tanárommal levelezésbe kezdtünk, felajánlotta a tegezést és személyes találkozót javasolt. Nem vártam volna, kissé szokatlannak éreztem, de nem akartam megbántani...tehát igent mondtam.


Egy kis sétában egyeztünk meg a Normafánál. Ami engem illet, 10 perccel előbb odaértem, ő viszont majdhogynem késve érkezett. Mosolyogva köszöntöttem,ő pedig annyit jegyzett meg, hogy a tegezés mégsem lesz olyan könnyű ebben az esetben, majd elindultunk a libegő irányába ( oda-vissza sétának szántam ).



Mialatt beszélgettünk egy pár jött felénk, akik, mint kiderült, a barátai voltak. A nő furcsán méregetett, majd megkérdezte ki vagyok, miután bemutatott, mint volt tanítványt, kellemetlen nevetésben tört ki a párjával...aztán pedig egy jó 5-8 percig leállt velük a volt tanárom beszélgetni és egyeztetni az esedékes külföldi kiruccanásról. Addig ott kellett várakoznom, majdnem félreállva...kellemetlen volt.



Aztán nem sokkal később megszólalt a telefonja és azt is megkellett várnom, hogy lebonyolítsa azt az egyik cimborájával.



A tudomány is a téma közé keveredett, aminek a kapcsán elmondta, nem érti, miért kap valaki elismerést az Őskort illetően, ő is mondhatná, hogyan erőszakoltak meg nőket abban az időszakban és a többi...ez elég furcsa volt, hogy ide ment a gondolatmenete, de lehet, túlreagálom.



Amíg én beszéltem, be ment valami bogyós bokor közé és elfoglalta magát az evéssel majd nagyokat kezdett köpni.



Konkrétan már lemenőben volt a nap, amikor egy hosszabb útvonalat javasolt visszafele...aztán szóltam, hogy inkább menjünk vissza az eredeti ösvényre, de így is a sötétben botorkáltunk ki.

A buszon elköszönéskor semmit nem mondott, hogy örült, hogy találkozott egy volt diákjával és sok sikert kíván nekem a jövőm kapcsán vagy bármi...üdvözli a szüleimet és leszállt.



Aztán többet nem írt azóta sem...



Nekem ez furcsa...szerintetek ezt hogy kellene értelmeznem?


N/23



2023. nov. 27. 10:21
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
92%
Ha jelentkezne, tiltsd le. Mindenesetre, ha van barátnőd az osztályból, beszélj neki erről. Lehet, hogy más volt tanítványnál is próbálkozott.
dec. 5. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
80%

A kurta-furcsa elköszönés azért történt, mert nem jött össze semmi, nem érdekelted egyébiránt, igyekezett mielőbb lelépni.


Mit tanított ez a tróger szélhámos?

Tuti, hogy voltak, akik bedőltek neki.

dec. 5. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek a válaszát, a megerősítéseket és minden egyebet!


Az illető körülbelül 20-23 évvel idősebb nálam, azért is álltam értetlenül az eset előtt, mert én nem tápláltam felé semmilyen vonzalmat, jelét sem adtam ilyesminek...történelmet tanított, meg angolt, pluszban az osztályfőnökünk volt 1 évig, utána pályát váltott.


A bokros dolog kapcsán: azt hiszem, csipkebogyó volt, de nem vagyok benne biztos teljesen.



Még egyszer köszi mindenkinek, akkor nem velem volt a fő probléma :/

dec. 7. 12:51
 14/18 anonim ***** válasza:
73%

Hát elég érdekes... :/


Tudod esetleg milyen területre ment át?


Azóta sikerült beszélned vkivel a környezetedből?

dec. 15. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
86%
Igazából nem kellett volna vele találkoznod kettesben, hiszen már ez sem egy normális dolog. Semmi dolgotok egymással, nem kell egy volt tanárral találkozgatni. Ha bármikor még ír, ne válaszolj neki. Nem kell mindenkivel, mindig, mindenáron udvariasnak lenni.
dec. 18. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
77%
Egész meglepett, hogy a tanarak milyen nagy százaléka hajtja a saját diákjait. Középisoklára gondolok. Az egyetemek még ettől is durvábbak. Jó régen végeztem, volt egy évfolyamtársam, aki az egyetemen maradt és még mindig egyetemista barátnői vannak.
dec. 19. 02:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
95%
Mondjuk én csak akkor találkoztam volna a tanárral, ha tetszett volna és randizni szerettem volna vele. Mert ez így elég hihetetlen, hogy csak úgy minden ok nélkül találkozni akart. Érezhetted volna a hátsó szándékot, mert ilyen nem szokott előfordulni. Velem régi osztálytársak, munkatársak se akarnak talizni, csak akivel van vmi kialakult baráti vagy akármilyen más szorosabb kapcsolat. Legyen ez most neked egy lecke, ha bármely férfi talizni akar veled, amögött általában szexuális érdeklődés áll. Ha szimpi az illető, akkor is csak olyan helyen randizzatok először, ahol sok ember megfordul. Pl egy Plaza kávézó, vagy vmi forgalmasabb utca. Senkivel nem szabad kihalt helyre elmenni. Vigyázz magadra!
dec. 19. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
35%
Nem unod még?
dec. 30. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!