Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelenthetnek? Nagyon...

Mit jelenthetnek? Nagyon furcsa, és rémisztő!

Figyelt kérdés

Szóval, több álmomat is leírom, melyik mit jelenthet?


1. Még kiskoromban a könyvesboltban láttam egy könyvet, a címe asszem 'Vándorsólyom asszony különleges gyermekei' volt, ilyen régi képek voltak benne, fekete-fehér, és nagyon ijesztőek voltak, emlékszem, nagyon féltem tőlük. Fél éve álmodtam a következőt: ennek a bizonyos könyvnek a címlapján volt egy 7-8 éves kislány, fehér pólóban, fehér akapon fekete foltos szoknyában, vigyázban állt, halál komor arccal. Az álomban ez a kislány követett engem mindenhova, féltem tőle, megkérdezem tőle, hogy miért jön utánam, ő sohasem válaszolt semmit. Rémes álom volt.


2. Ezt az álmot nagyon régen, ovis koromban álmodtam. Egy kisfiút láttam, aki egy nappaliban a fotel mögé bújt, és a folyosóról lépéshangok hallatszottak. A fiúnak pánikrohama lett, ez rám is rámrágadt. Mintha az ő érzelmeit éreztem volna. Ráadásul mint amikor felolvasnak egy könyvet, egy hang ezt mondogatta: "és jött, és jött, és jött" . Amikor az a szörny beért a szobába, a kisfiú már magán kívül volt a félelemtől. Ekkor véget ért az álom.


3.Ez lesz a legborzalmasabb mind közül!

Azt álmodtam pár hónapja, hogy egy sötét, üres szobában ülök, éjfél van. Egy rácsos ablakon besüt a Hold, a szoba közepére. A szoba közepén ültem egy széken megkötözve. Rettegtem. Mögöttem volt egy zárt ajtó, a kulcslyukon keresztül figyelt egy szem. Valahogy kiszabadultam a megkötözésből, és berohantam egy sarokba. A szoba másik oldalán ott volt egy lény, nem láttam, hogy milyen, sötét volt a szoba. De tudtam, hogy a világ leggonoszabb és legveszedelmesebb lényével állok szemben. A szem még mindig figyelt. Sírtam, halálfélelmem volt. Tudtam, hogy nekem végem, a lény rám vadászik. Soha nem éreztem magam még olyan gyengének, elkeseredettnek, és jelentéktelennek. Úgy rettegtem, mint még soha. A legborzalmasabb rémálmom volt ez!


Mik ezeknek az álmoknak a jelentésük?



2019. aug. 23. 15:10
 1/10 ******?! ***** válasza:
100%

Az nem egy film volt?

Mik ezeknek az álmoknak a jelentésük?"

Talán túlságosan megérintett a könyvnek a tartalma?

2019. aug. 23. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Nem, nem nézek/olvasok ilyeneket.


Tisztán emlékszem, hogy ezeket álmodtam.

2019. aug. 23. 15:23
 3/10 A kérdező kommentje:
A Vándorsólyom asszony különleges gyermekeit meg még soha nem is olvastam, csak a borítóján láttam a kiscsajt.
2019. aug. 23. 15:24
 4/10 ******?! ***** válasza:
73%

Ó! Milyen lekezelő stílus. Hadd magyarázzam meg ismét.

"Még kiskoromban a könyvesboltban láttam egy könyvet, a címe asszem 'Vándorsólyom asszony különleges gyermekei' volt, ilyen régi képek voltak benne, fekete-fehér, és nagyon ijesztőek voltak, emlékszem, nagyon féltem tőlük."

Értem, szóval nem olvastad? És? Ki mondata, hogy olvastad? De, még akkor is, miért vezetted vissza a könyvre? Mély benyomást tett rád, igaz? Máskülönben nem hoztad volna szóba, ugye? És én mit írtam neked az előbb? Újra kéne értelmezned, mert egy szóval sem írtam, hogy olvastad. Akkor minek hoztad fel? Minek írtam, hogy a "tartalma"? Hadd magyarázzam meg neked. Azt írtad, hogy "ilyen régi képek voltak benne" azt írtad, hogy 'benne'! Ha nem néztél 'benne', akkor honnan tudod mi van 'benne'? Nagyon gyanús, nem gondolod? Azt is írtad: "nagyon nagyon ijesztőek voltak". <<-- ezért vannak visszatérő álmaid. Kezd valami derengeni?

2019. aug. 23. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

A képeket nézegettem meg benne.


Na de nem is ez volt a kérdés, hogy mi van a könyvvel, és milyen pszichés dolgok jöhetnek létre, ha egy könyvet nem olvasok ki, de megnézem benne a képeket.

2019. aug. 23. 16:51
 6/10 ******?! ***** válasza:
25%
Most komoly, de tényleg. Mit nem értesz? Nem nyilvánvaló? Egy hat-éves és észrevenné az összefüggéseket.
2019. aug. 23. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Az álom során az agy rendezi az emlékeket, érzelmeket. Amit álmodtál, nem jelenti azt, hogy veszély leselkedik rád, csak valami miatt félelmek munkálnak benned. Ezek egy része régi emlékekhez, képekhez köthető. Alapvetően racionális gondolkodású ember vagyok, de ha erősek benned a félelmek, kereshetsz valamit, ami megnyugtat. Pl. ima, ha hívő vagy. Vagy: fura, de az álomcsapda pl. működik a kislányom esetében. Mióta van neki, szinte kizárólag csak jókat álmodik. (Lehet,hogy csak pszichés hatás, de egy próbát megér)
2019. aug. 23. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Kezdem azzal amit a szkeptikusok is könnyen befogadnak:


Alapvetően az hogy ezeken még mindig jár az agyad ugyan azt jelenti amit részben az álom is: félsz és gyenge vagy.

Ez rossz? Igen, de semmi olyan amit ne tudnál kiküszöbölni.

Először is ne törődj mások vélemyényével, ne vedd magadra őket.

Ismerd meg önmagad és fogadd el a negatív tulajdonságaid éppúgy ahogy a pozitívakat is. Próbálj meg bátrabb lenni a mindennapi dolgokkal szemben is, és kis magabiztosságot szerezni. Tudom "könnyű mondani", de hidd el, ha akarod, akkor nem nehéz csinálni sem.


És akkor az a rész ami a szkeptikusoknak nem tetszhet:


Egy energiavámpír van rajtad régóta, és ezt az elméd próbálja jelezni neked. A rémálmok alapból azért vannak hogy megedzenek téged, a te esetedben nem csak próbál kis bátorságot beléderőltetni az elméd de jelez is.

Az energiavámpírok nem ijesztőek, csak a félelemből és negatív érzésekből/gondolatokból táplálkoznak. Esetleg küldhetnek ijesztő képeket ha "éhesebbek", de nem akarnak bántani, csak élni akarnak, nekik ez olyan mint neked a reggeli.

Lekapcsolhatod úgy is hogy nem hagysz neki semmit amiből táplálkozhat (ilyenkor csak simán otthagy), vagy felkereshetsz olyat aki tényleg jártas az ügyben és ő leszedheti rólad.

Ne feledd, semmi ténylegesen ijesztő nincs bennük.


A könyvre azért vezetheted így vissza az egészet mert akkor annyira félhettél, hogy ez a lény megtalálhatott téged és szerintem akkor kapcsolódott rád.


Kis kieg.: ha érzed a jelenlétét vagy netán látod akkor csak mondd neki magabiztosan hogy nem félek tőled/menj innen és hagyj itt engem/nézz közvetlenül rá és ne mutass egy rezzenést sem. Ezek segíthetnek őt eltántorítani a céljától és segíthetnek neked magabiztosságot és bátorságot szerezni:)

2019. aug. 23. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

Nincs neked valamiért bűntudatod?

Nekem is voltak- vannak ijesztőnek nevezhető álmaim, bár nekem a Jurassic park '97-es előzetese és a játék dinóm kombója üldözött. vissza tekintve tiszta poén, és ez lett később a "kedvenc" rémálmom, minden este ugyan az, sírva éberem. majd meguntam szembe fordultam vele, kigáncsoltam egy erős kötéllel, és kegyetlenül levágtam. Inkább nem mondom el részletesen hogyan emlékszem rá legyen elég annyi, hogy legyőztem. Poén mi? azok a gyermeki fantáziák....ezek után minden üldözős álmot így intéztem, így egy párszor ismétlődött majd, szembefordultam és vagy megküzdöttem vele, vagy elmenekült, ma már egy este elég rá.

Én azt mondom fordul szembe vele és csináld ki a creepy csajt.

a "3.Ez lesz a legborzalmasabb mind közül!"

nemrég éltem át egy hasonlót Május, Június között,

ahogy olvashattad úgy nehéz rémálomnak nevezni valamit ha a rém te vagy hisz mindet megölöd vagy elkergetted.

szóval idén konkrétan a figyelővel találkoztam álmomban egy ajtó volt közünk, olyan valóságos volt, hogy a szobám 100°%-ig megegyezett az eredetivel. ÉS ő ott volt, az ajtó túl felén, én meg nem tudtam eldönteni, hogy álmodok vagy sem, szóval betapsikoltam, kerestem a hibákat de nem volt, ha lett volna valami, tudtam volna, hogy nem csak egy esélyem van de így? Végül nem bőgtem el magam, felhergelt a tehetetlenség, én be vagyok zárva a szobámba míg ez itt garázdálkodik?! Üvöltöztem csapkodtam, fegyvert kerestem, a lény meg csak nézett befele az ajtó ablakán üreges tekintettel (ja, vagy nem láttam vagy nem is volt neki)... egyszer csak ledermedtem, mégis hogy jutott be? és ekkor feladtam a rettegést a félelmet, gyűlöletet, dühöt éreztem, mert az egyetlen hely ahol be tudott jönni ott valaki aludt, és tudni akartam jól van e... megragadtam a kilincset kivágtam az ajtót és felkeltem...hidegrázásom volt, remegtem vert a víz és fáztam... és az óra 5:45-öt mutatott. (azóta várom az estét, amikor visszatér, az álom...)

UI.: a hiba ott volt hogy ott se tudott volna bejönni, mert kivételesen zárva volt.

2019. aug. 24. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem próbáld megszerezni a könyvet, felnőtt fejjel elgondolkozni a benne látott képeke. Lehet, hogy érdekes érdekes érzésekre, meglátásokra bukkansz majd a félelmek helyett.
2019. aug. 24. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!