Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Furcsa álom, mit jelent?

Furcsa álom, mit jelent?

Figyelt kérdés

Álmom azzal kezdődik, hogy valami szörfös féleségen csúszik lefele 2 valaki ehy hegyről (sivatag féleség)

nem tudom megállapítani hogy melyik vagyok én (férfi és nő)

majd mikor leértek a hegyről, már én vagyok az egyik, csak a másikat nem látom.

ezután volt egy ugrás az álomban:

keresztapám (kövérebb az átlagosnál) és néhány ember sivatag közepén vagyunk.

van valami csap, mellet meg egy kis bizbasz (őszintén nem tudom mi) abból iszunk.

közbe jönnek a madarak, keresztapám pedig egy kis pálcikára felcsavarja őket a levegőből (igen így képzeljétek el)

majd a kis bizbasz közzé teszi, az megsül, és megesszük

ez játszódik egy darabig és egyre többen leszünk

kevés lesz a viz, erre egyszercsak kitör, mint amikor olajat találnak a föld alatt.

én arrébb állok, ekkor csak boxer alsó van rajtam

elkezdem megtömni az alsómat sivatagi homokkal (teljesen tele) majd megpróbálok benne vizelni (kicsit baromságnak tartom) volt még ott valami ház a vizes kút mellett, megkerülöm, ott volt egy ember aki a földön feküdt, magánál volt, de nem tudtam rajta segíteni

majd jött valaki segítettünk az embernek, visszavittük a kúthoz


ennyi amire emléxem

Egészségi állapotom:

néha tüsszögök (tavaszodik)

mostanság boldogabb vagyok (vége a felvételijeimnek)

szemüveges vagyok



ha kell még valami akkor kérdezzetek


14/F


2013. márc. 2. 09:12
 1/5 anonim válasza:
történt valami ezelőtt veled?
2013. márc. 2. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

max annyi, hogy osztálytársam nyilvánosan elő vette a mellét tesi órán, és lemaradtam róla, a többi szokványos

ja igen, a szörfös dolog hasonlít ahhoz a játékhoz amit tegnap osztálytársammal játszottunk xboxon

2013. márc. 2. 09:23
 3/5 anonim ***** válasza:
Sok füvet szívsz!
2013. márc. 2. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
nem cigizem, nem drogozom
2013. márc. 3. 08:58
 5/5 anonim válasza:
az álmokban általában az szerepel, amit aznap nem sikerült teljesen feldolgozni
2013. okt. 26. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!