Van ebben igazság? Megtörténhet?

Bizony, igazsága van ennek a felfogásnak.

Mivel a "véletlen" a tudatlanok menedéke, oka van, hogy te is és ő is pont akkor és ott vagytok, ahol. Ilyen esetben találkozástok törvényszerű.

.

Írok példát:

kisboltokban gyakran találkozik eladó ugyanazzal a vevővel.

Az egyik megélni akar, hogy ott van, a másik hiányát vásárlással pótolni. Lehet kapcsolatuk közömbös, ám szimpátia, vagy antipátia is kialakulhat közötttük. Ehhez az ezotériának semmi köze, pedig okkal találkoznak és ott is maradnak, míg dolguk van egymással.

Már ne is haragudj, dubitus, de ez így hülyeség. Én is mondok egy példát.

K.Z. másnapos, mert tegnap egy pohár pezsgővel többet ivott. Két perccel később kel, mint máskor, ezért kapkodnia kell. A kenyérpirítóval megégeti az ujját, be kell borogatnia. Így kerek 4 perccel később indul dolgozni. Ez a négy perc éppen elég ahhoz, hogy ne H.J.-vel fusson össze a sarkon, hanem P.T.-vel. Megállnak fél percre beszélgetni. Így továbbmenve mind ő, mind pedig P.T. egészen más emberekkel fog találkozni, mintha K.Z. nem itta volna meg azt a pohár pezsgőt.

Én általában nem gondolkozok ilyeneken, mert csak megfájdul a fejem és szerintem elég fölösleges tudás volna, ha tudni is lehetne.

Nem hiszek ebben, de amit nem tartok véletlennek, az az, hogy párom és én találkoztunk. Alig negyedórányira lakunk, éveken keresztül rendszeresen elmentünk egymás mellett, anélkül, hogy megláttuk volna a másikat. Folyamatos rossz döntések és hasonló szerencsétlenségek következményében, bár akármilyen hosszú utat is jártunk be, végül ugyanott kötöttünk ki és akkor, ott azon a helyen, végre észrevettük egymást. Első látásra szerelem volt, ami azóta is tart. Mindketten sorsfordító hatással voltunk a másikra. Bele sem merek gondolni, ha csak egy-két apróság másképp történik, talán életünk végéig csak elmegyünk egymás mellett és boldogtalanok maradunk...

Voltak már végleges és kevésbé végleges "szakítások" az életemben (én itt most nem csak párkapcsolatra értem). Pl. ugyanezen a helyen találkoztam az évekkel korábbi (viszonzatlan) nagy szerelmemnek hitt illetővel. Tökéletesen megmutatta, amire abban a helyzetben szükségem volt. De gyakran összefutok régi ismerősökkel is, akiket azt hittem, hogy már sosem látok. Mindig, amikor beszélgetünk, mondanak valamit, vagy ha szóba se állunk, látok bennük valamit, ami megváltoztatja a nézőpontomat. Mintha pont az az egy kirakós darabka hiányozna az én kirakósomhoz, ami nála volt. Furcsa érzés ez. Én azt mondom, hogy aki visszatér az életedbe, az mindenképp tud valamit adni neked, tanulságot a múltról, iránymutatást a jövőre nézve - de ha nem jön vissza már, akkor nyilván nem, egyszerűen elfelejted és előbb-utóbb lezárod, bármilyen nehéz is.

Tehát én úgy látom, hogy nem valami nagyobb rendű hatalom adja az események logikáját, hanem maguk a történések. Az emberek csak élik az életüket, túlságosan véletlenszerűen, hogy bele lehessen kódolni valami rendszert. Mondjuk nem zárok ki más lehetőséget se, csak nem alapoznék semmit erre a feltevésre.