Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Valaki esetleg, aki jártas...

Valaki esetleg, aki jártas ebben, meg tudná mondani, mi lehetett ez?

Figyelt kérdés
Sziasztok, a történet: Tegnap párommal kimentünk egy régi randi helyünkre, de nem oda akartunk menni, csak elnézte az utcát. Egy kicsit ott voltunk, aztán mivel ő fél a kutyáktól és volt is egy ott, megbeszéltük, hogy elmegyünk máshova (egy másik helyre ahol szoktunk még lenni), ahogy elindultunk, teljesen elkapott egy hőhullám, bizsergett mindenem, levert a víz. Mikor odaértünk egy darabig semmi nem volt (ja és ez egyébként éjjel történt fél 12 és éjfél közt), aztán egyszer kinéztem a szélvédőn, előttünk egy ösvény volt, és nem volt ott világítás, mélyen belenéztem a távolba, és egyszerűen olyan erőteljes negatív energia kapott el, hogy hányingerem lett tőle, valamint valami furcsa hangot is hallottam folyamatosan, hol erősebben, hol halkabban. Párom akkor ijedt meg, mikor azt mondtam hogy menjünk el onnan, ilyen még sosem volt mert azért jártunk egy párszor oda, sőt sokkal kísértetiesebb helyen is jártunk már, de most ahogy ez a negatív energia/érzés elkapott, ez durva volt. Megpróbálom leírni az érzést: Tehát éreztem mintha lett volna ott valaki vagy valami, kiszolgáltatottnak éreztem magam, magatehetetlennek, és rettenetesen féltem, alapból is félek a sötétben, de csak egyedül, ha már van mellettem valaki akkor egyáltalán nem, de most rettenetesen féltem, hányingerem volt, szédültem... És nem találok rá magyarázatot hogy mi lehetett ez... Ha valaki esetleg ért a paranormális/spirituális dolgokhoz esetleg megpróbál rá nekem magyarázatot adni erre? Köszönöm előre is, a szkeptikus "biztos beképzelted" dologgal kérlek kíméljetek, mert ez teljesen más volt, ezt éreztem határozottan. 21/F
2015. júl. 19. 13:01
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
100%

Kedves kérdező, én tudom mit érzékelhettetek!

Valószínűleg a területen negatív energiájú kísértetek vannak valamilyen okból, ne nagyon menjetek arra egy darabig.

2015. júl. 19. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:
Én is erre gondoltam, de a kísérteteknek is lehet ilyen negatív energiája, én úgy tudtam hogy ilyen erőteljes a démonoknak van, a kísértetek ártalmatlanok ilyen téren. Vagy én vagyok félreinformálva?
2015. júl. 19. 13:13
 3/20 A kérdező kommentje:
Én még arra is gondoltam, hogy esetleg történhetett ott a környéken valamilyen halál eset, baleset vagy valami és ott ragadhatott egy lélek, bár annak sem hiszem hogy ilyen hatással kellett volna ránk lennie.
2015. júl. 19. 13:17
 4/20 anonim ***** válasza:
100%

ó, igen ezt majdnem kihagytam:

Lehet valami negatív eseményből adódó a nagy negatív energia(pl csata,gyilkosság stb)

Mit tudni az adott területről?

2015. júl. 19. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 A kérdező kommentje:
Az adott terület, csendes környék, nem nagyon ismerjük, mögöttünk egy focipálya volt, tőlünk balra a vasút haladt el, szembe az ösvény ami az állomáshoz vezet, fákkal körülvéve, jobbra pedig kertes házak, világítás nem nagyon volt.
2015. júl. 19. 13:30
 6/20 A kérdező kommentje:
Most mondta párom, hogy néhány hete volt ott egy gyilkosság, bár azt nem tudja hogy hol pontosan.. lehet hogy az lenne?
2015. júl. 19. 13:34
 7/20 anonim ***** válasza:
36%

Te a rosszullétet valamilyen energiának tulajdonítod? Mondjuk, ha napszúrást kapnál, akkor azt milyen energiával azonosítanád? A hirtelen félelemérzet egy erős pánikroham.

"furcsa hangot is hallottam folyamatosan, hol erősebben, hol halkabban."

Pontosan milyen hangot hallottál, és a párod is hallotta?

2015. júl. 19. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 A kérdező kommentje:
Nem, nem a rosszullétet tulajdonítottam energiának, hanem az érzést ami belül elfogott. Mondtam hogy szkeptikusok kíméljenek. :) És egyébként párom is hallotta, olyan volt mint a telefoncsörgés, nagyon ritmusos hang volt, és nem maradt abba egyáltalán, és igen hol halkabb, hol erősebb volt.
2015. júl. 19. 13:48
 9/20 anonim ***** válasza:
Nos, mivel történt ott egy gyilkosság, lehet, hogy a meggyilkolt ember szelleme járt ott. Biztos felfigyelt, hogy érzékenyebb vagy a szellemvilágra és megpróbált segítséget kérni, hogy átjuthasson a túlvilágra, mert ugye gyilkosságoknál álltalában a gyors és erőszakos körülmények azok itt tartják a lelket. Szerintem ez csak egy próbálkozás volt számára, hogy hátha segíthetsz, de ilyenkor rád is tapadhat és leszívhatja az energiáidat. Persze ha nem érzed fáradékonynak magad, akkor valószínűleg nem maradt rajtad. :)
2015. júl. 19. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 A kérdező kommentje:
Egyenlőre nem tapasztalok semmi furcsát amire mondhatnám hogy rám tapadt. Tulajdonképpen amikor elmentünk arról a helyről, már jobban éreztem magam.
2015. júl. 19. 13:53
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!