Van értelme egy ilyen párkapcsolatnak?

A párommal több éve vagyok együtt, pontosabban 4 éve jöttünk össze és másfél éve lakunk együtt. Úgy lakunk együtt, hogy albérletben, én már 5 éve albérletben lakok és oda jött hozzám lakni. Azelőtt nem albérletben lakott hanem a szülei házában volt, de a szülei nem laktak ott. Ők az egyik nagymamájával laktak annak a házában. Amikor a szülei odaköltöztek abba a házba, ahol addig ő lakott, akkor költözött oda hozzám az albérletembe, pont úgy alakult, hogy lelépett az akkori lakótársam. Ettől függetlenül is fontolgatta, hogy elköltözzön egy albérletbe valahova, de így, hogy pont elköltözött a lakótársam, így inkább oda jött mint máshová mert azt mondta, hogy idegenekkel nem akar lakni, barátaival nem lehetett volna, vagy velem vagy egyedül fog.

Hogy őszinte legyek, a kapcsolatommal kapcsolatban (hülye megfogalmazás, de mindegy) két dolog van, ami elbizonytalanít.

Az egyik az, hogy én tudom magamról, hogy nekem fontos, hogy egy nap legyen majd saját lakásom, saját házam. Én még nemrég szereztem diplomát és jelenleg amúgy se kaphatnék hitelt, de 4 évig gyűjteni szeretnék és majd akár hitelt felvenni és venni sajátot. Nem vagyok gazdag, de ki tudom fizetni a dolgaim és kicsit félre is tudok tenni meg amúgy majd vállalok pluszban valami munkát. Szóval én egész biztosan szeretnék majd, de ő meg nem biztos. Szeretni éppen szeretne saját lakást ami olyan, hogy nem is a szüleié és nem is albérlet, csak éppen nem akar hitelt felvenni és az az illúziója van, hogy gyűjtöget pénzt rá. Igaz, hogy egyszer pár hónap alatt összegyűjtött egy milliót. Meg a munkahelyén plusz pénzeket is kapni fog, már most is kap és éveken keresztül fogja kapni. Szóval ő magának nem tudom vesz-e valamikor, én majd szeretnék sajátot. Azt nem hiszem, hogy egy közöset venne velem, legfeljebb azt nézem ki belőle, hogy egyikünkhöz költözik oda a másikunk. Szóval ha közös házunk nem lesz vagy esetleg nem is egyeznének eleve az igényeink, akkor nem tudom, van-e ennek értelme és ez elbizonytalanít. Az igényeket úgy értettem, hogy ő a kertes házakért van odáig, azok itt nagyon drágák, nekem meg nem fontos annyira a kertes ház, nekem egy lakás is elég lenne esetleg társasházban vagy panelban, csak legyen szépen felújított. Őt az se feltétlenül zavarná ha valami külvárosi részen van, nekem az semmiképp se tetszene és lényeges, hogy könnyen megközelíthető legyen minden, tömegközlekedés, minden.

Van még valami, ami már szintén nagyon sokszor elbizonytalanított. Majdnem minden hétvégére elmegy a szüleihez és ott van. Én is elmegyek az édesanyámhoz (egymás szüleihez is elmegyünk de az más kérdés), de hadd tegyem hozzá, hogy ha ő nem menne minden héten, akkor én sem mennék. Kérdeztem tőle, hogy ő akkor is menne minden héten ha én nem mennék, erre azt mondta, hogy biztosan menne. Különben azt mondja azért megy hogy segítsen a szüleinek és lássa mi van velük, de én erre mondtam neki, hogy amúgy ezt egy nap alatt is el lehet intézni, nem muszáj erre a szombat is meg a vasárnap is vagy akár a péntek este is. Nem mondom, hogy teljesen egészségesek a szülei, de nem fekvőbetegek, tudnak mozogni, egyik tud segíteni a másiknak. És nem egész nap azt csinálja, hogy nekik segít mert az, hogy kiporszívóz meg elmosogat meg nem tudom mi, az a napnak csak egy töredéke. Ami az én anyukámat illeti, én úgy vagyok vele, hogy ha ő úgyis elmegy az ő szüleihez, akkor én inkább az anyukámmal vagyok mint egyedül az üres lakásban, főleg, hogy édesapám meghalt és szinte már csak az anyukám van nekem a páromon kívül. Őt is sajnálom, amiért apukám nélkül van meg ő neki tényleg csak én tudok segíteni, nem úgy mint a párom szülei ahol van férj meg feleség is. Szerintem a kettő nagyon nem ugyanolyan. Ettől függetlenül azt mondom, hogy ha a párom nem menne a szüleihez 2 napra minden héten, akkor én nem hagynám ott az albérletben, hogy menjek anyukámhoz mert legfeljebb akkor meglátogatnám anyukámat, segítenék neki amiben kell és aznap már mennék is vissza. Ezt a párom is meg tudná tenni ha akarná de nem akarja többnyire. De így meg, hogy ő engem úgyis csak ott hagyna egész hétvégére egyedül az üres lakásban, így inkább akkor anyukámmal vagyok mert tudom milyen elveszíteni valakit és ha már apukám nincs, akkor anyukámmal legyek. És akkor inkább vele vagyok míg él és nem egyedül ülök egy lakásban.

Ezt leszámítva a párommal jól kijövünk mert lehet rá számítani, rengeteget segít nekem, házimunkában is, ha én épp nem érek rá valamire, meg lehet rá kérni, anyukámmal is jól kijönnek, neki is segített már sokszor, engem is szeretnek (elvileg) az ő szülei, úgy egyébként jól érezzük magunkat együtt. Amikor nehézségeink voltak, pedig gyakran volt ilyen mert mindkettőnknek voltak nehéz időszakaink és ráadásul még olyan is volt, hogy egy harmadik fél közénk akart állni (nem megcsalás hanem mindenféle trükkökkel szétszedni minket) de végül valahogy meg tudtuk beszélni. Lehet sokadjára, de sikerült.

De az meg elég fontos, hogy ki hogy fogja fel az együttélést vagy a saját ház kérdését, nem?