Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek miért jelölt be...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek miért jelölt be ennyi év után pont most az exem?

Figyelt kérdés

Próbálom röviden és tömören összefoglalni.

9 évvel ezelőtt egy félreértés miatt szakított velem az akkori párom.


Az a szakítás azzal ért véget, hogy végül ő letiltott Facebookon is.


Nagyon nehezen dolgoztam ezt fel, akkor alig 24 éves voltam, ma 33.


Ennyire szerelmes azóta sem voltam, mint akkor belé.

A szakítás után körülbelül 1 évvel írtam neki sms-t a születésnapján, melyre akkor azt írta pont eszében voltam... Ekkor elkezdtem reménykedni, majd egy közös ismerőstől véletlenül megtudtam, hogy van új párja... Ez megint teljesen összetört. Véletlenül összefutottunk a villamoson és arról áradozott akkor nekem (ez már 2 évvel a szakítás után volt), hogy milyen jó neki a mostani párjával.... Ez volt a végső löket nekem akkor. Elhatározásra jutottam. Vidéki városból (direkt nem írom pontosan) a fővárosba költöztem. Ennek már lassan 7 éve. Itt új életet kezdtem, sok új barátom lett és persze párkapcsolatok is alakultak. Olyan szerelmes mégsem voltam azóta sem. Az évek során sms-ben tartottuk csak a kapcsolatot ezzel az exemmel, de csak röviden névnapok, szülinapok, esetleg Karácsonyok alkalmával.

Már Budapesten éltem, amikor 3-4 éve épp szülővárosomban voltam és összefutottam vele. Azt mondta tök jó nézek ki, felhívott az irodájába, ahol beszélgettünk (nem a szakításról) és végül megölelt. Azóta nem találkoztunk, de az utóbbi 3-4 alkalommal a szülinapos és névnapos sms-ekre szívecskés fejeket is rakott a válasz sms-eiben, majd most nyáron kb 2 héttel a névnapjára küldött sms-em után egyszercsak bejelölt Facebookon. Ehhez persze fel kellett oldania a tiltást....

Visszajelöltem, de nem írtam neki és azóta ő sem, pedig eltelt már vagy 3 hét azóta. Új kepeimre sem reagált.

Nem tudom mi van most, vagy mire véljem hogy mostanában szívecskés emojikkal reagált az sms-ekre és hogy pont most ennyi év után a tiltást feloldva bejelölt.....

Szerintetek?

Gondolkodtam sokat azóta..... Hogy elmúlt-e részemről, vagy csak eltemettem mélyen magamban ezt a szerelmet...... De egy belső hang azt súgja, hogy csak újra megbántana, ha újrakezdeném vele....

Volt azóta kapcsolatom ugyan, de jelenleg szingli vagyok és ennyire szerelmes nem voltam azóta sem....



2023. aug. 28. 15:17
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

mi van most - semmi.

Lépj tovább.

2023. aug. 28. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
55%
Szakított, letiltott. Mit akarsz most tőle?
2023. aug. 28. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
88%

Talonban tart,ez azt jelenti ha egyszer úgy van hogy a közelben vagy és ő éppen kanos,akkor csak át hív,előtte irogat neked néha néha


Nekem is volt egy egyetemista csaj közel 3 évig talonban


Nem akartam tőle semmit csak ha már nagyon ki voltam éhezve akkor hívtam át, havonta néhány alkalommal irogattam neki,ha pedig már nagyon kanos és vagy részeg voltam akkor áthívtam magamhoz

2023. aug. 28. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Barátságos, talán lelkifurdalasa volt a tiltás miatt. Ne gondold túl.
2023. aug. 28. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
73%
Talonban tart szerintem is, nincs párja így keresgél, ha nem akad senki szexre, vagy kapcsolatra, akkor eljátszik veled,kb ennyi.
2023. aug. 28. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
56%
Sajnos csak túl gondolod. Ha valami lenne is közöttetek még, az tuti nem az lenne amiben te reménykedsz. Ideje elfelejteni őt. :)
2023. aug. 28. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Ez egy hatarozatlan ember. Nem kepes osszeszedni magat. Nagyon benak a kiserlerei. Ezek utan inkabb szerencse, hogy nem hivott el sehova csak azert, hogy utana nyuglodjon, tanakodjon, igen vagy nem.

En korlatoznam ugy, hogy ismerosok vagytok, de nem latja a megosztasaid, es te sem, ha nem nezed kulon, igy ki tudod zarni az erzest, hogy latjatok egymast.

2023. aug. 28. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Csalja a nőit azóta is.
2023. szept. 4. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Bármit is akar komolytalan. Ha véletlenül összesodorna még vele az élet, csalódás lesz a vége.
2023. szept. 4. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!