Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ilyen borzalmas randi után...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyen borzalmas randi után tényleg túlzás, hogy tiltottam?

Figyelt kérdés

Egy ismerősöm mutatta be, és amikor először beszélgettünk nagyon normálisnak tűnt, igaz akkor nem kettesben voltunk. Aztán hétvégén találkoztunk és ennél rosszabb szerintem max.akkor lehet egy randi, ha valamelyik fél meghal közben. Azzal kezdődött, hogy bár szakadt az eső ő sétálni szeretett volna egy erdőben, amire határozottan nemet mondtam, de elég nehezen fogadta el. Aztán mondta, hogy neki mindegy mit csinálunk, de fizetős helyre csak úgy menjünk, ha fizetem a részemet. Nem azzal volt bajom, hogy fizessem a részem, hanem rém kellemetlen volt, ahogy mondta. Még 20 perce sem tartott a randink mikor megkérdezte, hogy hogyan állok a fétisekhez és már itt tudtam, hogy a forró csokim nem lesz elfogyasztva, mert hamarosan lelépek, de aztán olyat kezdett el mondani, amire abszolút nem számítottam. A saját kis "fétisét" ecsetelte úgy, hogy tőlünk pár méterre ült 4 kb.15-16 éves kiskamasz. Azonnal ott hagytam és még haza felé le is tiltottam mindenhol. Az ismerősöm szombat óta írogat, hogy túlzásba estem és, hogy nem kellett volna egy rosszul alakuló beszélgetés miatt egyből tiltanom is. Szerinte azért nincs senkim lassan egy éve, mert túl érzékeny vagyok és nem adok elég esélyt másoknak. Lassan ott tartok, hogy ez az ismerős is tiltásra jut, hisz egy ilyen után én még a legjobb barátomat se lennék képes védeni (persze nem is barátkozom ilyenekkel).

Szerintetek, ha úgy sem akarom az életben többet látni a srácot akkor nem természetes, hogy letíltom? Az ismerősöm szerint ez ghostingolás, ami bunkóság, de úgy hagytam ott a kávézóban, hogy egyértelműen jeleztem, hogy többet ne keressen. Akkor ez miért bunkóság?


2023. nov. 15. 17:38
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%
Ismerősödnek ez miért fáj annyira hogy szombat óta ezzel foglalkozik?
2023. nov. 15. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:
Jó kérdés, valószínűleg Ő sem normális. Nem ismerem túl jól, vele is csak párszor futottam össze mások által.
2023. nov. 15. 17:45
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Komédiába illő
2023. nov. 15. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem az ismerősöddel is a lehető leggyorsabban szakíts meg minden kapcsolatot!
2023. nov. 15. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%
Visítok :DD
2023. nov. 15. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
100%
Légyszi meséld el a fétisét! :D
2023. nov. 15. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
100%
engem is érdekelne:D
2023. nov. 15. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%
Mi a fétise?
2023. nov. 15. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
100%

Az ismerosodet is tilsd le.


Mi a fetise st elmebeteg randipartnernek?


Tehat ezert akart ecsetelni esoben,h a fetiset ne kelljen mas elott mondania 😂😂

2023. nov. 15. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
100%
Tiltsd le az ismit is és válogasd meg még jobban, hogy kivel ismerkedsz, barátkozol. Mindkettő idióta.
2023. nov. 15. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!