Hogy verhetném ki a fejemből?

Ne kövezzetek meg, mert azért is írok ide, hogy ne csináljak butaságot.

24 éves vagyok, egy éve vettek fel a munkahelyemre, amit imádok, először csak gyakorlatra, aztán élesben, szóval a munkahelyem stabil, és nem akarom otthagyni.

Az első héten bemutattak mindenkinek, de itt nem lehet annyit beszélgetni, főleg nem egy kezdőnek, szóval nem tudtam senkiről semmit. Aztán a csajokról, munkatársnőkről megtudtam lassan, de a férfitagokról továbbra sem nagyon, csak láttam őket. Már az elején feltűnt egy illető, akibe teljesen belehabarodtam. Aranyos, segítőkész mindenkivel, előzékeny, komolyan, egy álompasi, de annyira el akartam nyomni ezt az egészet, hogy nem mutattam, nem is kérdeztem se tőle, se mástól, semmit sem tudtam róla. Lestem, gyűrűje nincs,(gondoltam, szabad) szóval hagytam magamon elhatalmasodni ezt, és voltam olyan hülye, még mindig nem érdeklődtem senkitől felőle, és a sors is volt olyan gonosz, hogy sosem beszélt róla senki, neki nem voltak "ügyei" , sosem volt a pletyik közt. Nemrég volt egy céges buli, ott gondoltam, színt vallok neki, de szokása szerint korán lelépett, épp hogy a főnöknél tiszteletét tette, mindig siet. Másnap a már felhergelt lelkemmel megállítottam, és beköptem, mit akarok, mint egy tini, hülyén éreztem magam. Ebédszünetben képes volt rám áldozni az idejét, és csak ekkor tudtam meg, hogy 4 éve nős,(25 éves!) a gyűrűre mondta, hogy sosem szerette az ékszereket az ujján, a nyakában lóg, sosem látni, ott már azt hittem, elsüllyedek. Elmondta, hogy van egy másfél éves fia is, akit imád és nemsoká születik a lánya, és nagyon sajnálja, de sosem adná fel a családját, még akkor is olyan édesen mondta, hogy azt hittem, elbőgöm magam...

Mi a fenét tegyek? Aki volt már szerelmes, tudja, hogy az érzéseket nem lehet lelőni, elhallgattatni, és minden nap látom, majd bele halok, szégyenlem magam, hogy idáig jutottam, előbb kellett volna megtudnom, hogy kibe szerettem bele. Néha úgy érzem, írnom kéne neki, de ha belegondolok, hogy a felesége olvassa el, én nem akarok a gonosz nyomulós szerepében feltűnni, de néha úgy érzem, megőrülök. A melóm semmiképp nem akarom itt hagyni, mert külön élek, nem tudom, mikor találnék ilyen jó melót újra, és az albérlet sincs ingyen. Mit tennétek a helyemben? Hogy verjem ki a fejemből?