Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért lehetett fontos a testi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért lehetett fontos a testi kontaktus a lány számára? Lányok, ti miért ölelnétek meg egy általatok kevésbé ismert srácot?

Figyelt kérdés
Kisebb társaságban találkoztunk, és bár tetszett nekem, sajnos nem sokat tudtunk beszélni, de úgy vettem észre, hogy érdeklem, csak féltem lépni. Utána semmi, és viszonylag hosszabb idő után ő vette fel velem a kapcsolatot, legalábbis értelmezhetjük így is. Aztán visszaírtam neki, váltottunk pár sort, és kezdeményeztem, elhívtam, bele is ment, megadta a számát is. Felhívtam, mondta, hogy ráér, találkoztunk is, csak sajnos hozta a közös ismerősünket is a beszélgetésre. De már messziről mosolygott, láttam, hogy nagyon örül, és később szóban is utalt erre. Megpusziltuk egymást, ő kezdeményezte az ölelést, simogattuk egymás hátát. Végig nagyon közvetlen volt, nagyon aranyos, mintha annyira ismernénk egymást, és kimondottan jóban lettünk volna. A végén megint volt puszi, ölelés, mondtam, hogy jöjjön el megint, de nem tudott ígérni semmit, és később, amikor írtam neki, akkor is azt mondta, hogy mostanában nem fog ráérni hosszabb időre, de majd máskor, és legyek jó. Nekem ez kicsit lerázásnak tűnik, de nem értem a logikáját. Most akkor csak haverkodni akart, és egyszerű szimpátia volt, vagy lehetne esélyem többre is? Mert furcsa, hogy ennyire közvetlen volt velem, csak nem akarok belelátni semmit. Szerintetek mi lehetett a háttérben?

2015. máj. 18. 21:18
 1/2 anonim ***** válasza:
vannak olyan lányok, akik mindenkivel flörtölgetnek
2015. máj. 18. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Hát biztosan, de attól még nem lett volna kötelező, hogy felvegye velem a kapcsolatot, ha addig összesen egyszer találkoztunk, akkor is rövid időre, és azóta elég hosszú idő telt el bármiféle kommunikáció nélkül, tehát mondhatta volna, hogy nem jelentek semmit. Mondjuk annyira nem ismerem őt, de nekem nem tűnik "olyannak".
2015. máj. 18. 21:37

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!