Tényleg ennyire hatalmas, irreális elvárás, hogy csak azzal szeretnék kapcsolatot, aki már elköltözött a szüleitől?

Amire hivatkozol az egy állapot...sokkal fontosabb a motiváció, hogy miért döntött így.

Egy működőképes kapcsolat alapja hogy legyen egy hely, ahol együtt tudnak élni, mindezt zavartalanul, úgy hogy lehetőleg ne kelljen másokra tekintettel lenniük.

Tegyük fel, hogy a pasi otthon lakik,mert nincs senkije, mert próbál gyűjteni egy saját lakásra, az nem lehet indok arra, hogy miért nem lenne alkalmas párkapcsolatra. Ha a Nőt ennyire zavarja, akkor teremtse meg Ő a biztonságos körülményeket, és akkor a pasi költözik oda hozzá.

Szerintem az érettségnek semmi köze sincs ahhoz, hogy valaki önálló lakásban vagy albérletben éli a mindennapjait, de az biztos, hogy ha össze akar költözni valakivel, akkor a lehetőség adott. A mai világban nagyon nehéz ingatlan venni, lassan már bérelni is, sokan úgy gondolják, hogy amíg nincs komoly kapcsolat addig spórolnak amennyit csak tudnak, mert ha családalapításra kerül a sor, akkor kell mindent bedobni a közösbe és saját ingatlant venni.

38F

Le lehet sarkítani így ezt a kérdést, de azért pár körülményt érdemes megnézni. Például ha valaki a szüleivel él, hogy él velük? Minden a feneke alá van rakva, az anyja esetleg az apja folyton körülötte ugrál? Vagy úgy él velük, mint egy lakótárs, aki képes önállóan ellátni magát, kiveszi a részét a háztartási feladatokból és a lakhatáson kívül lényegében nincs rászorulva az ősökre? Utóbbin látható, hogy a függő állapot csak átmeneti, az előbbinél viszont nagy valószínűséggel állandó, tehát nagyon nem mindegy.

De még ez sem egyértelmű. Én 21 évesen költöztem el a szüleimtől, az önfenntartásba, sőt, egy háztartás ellátásába is hamar beletanultam. De négy évvel később mégis úgy alakult, hogy vissza kellett költöznöm átmenetileg pár hónapra. Nem fejlődtem vissza az önállóság terén.

A volt párom (akihez 21 évesen költöztem), az anyjánál élt, de külön háztartásban. Ellátta magát, de amikor összeköltöztünk, visszafejlődött ezen a téren, nagyon sok mindent rám hagyott, lustaságból, mert ott voltam én, a kis hülye naiv kezdő, akire rálőcsölhette a melót. Emellett a jövőképe is távoli és ködös volt. Kényelmes volt velem az élet, de semmi többet nem akart tőlem. Bolond lettem volna, ha rá alapozok egy életet.

A férjem egy pár lakótársával élt együtt, amikor odaköltöztem hozzá a családi házból. Állítása szerint elég hamar rájött, hogy el tud velem képzelni egy közös életet, családot. Pedig a szülői házból mentem. Ő hamar lelépett otthonról, jó okkal. Önállóbb is, mint a férfiak többsége, tehát tényleg beleillik a gondolatmenetedbe.

ha te is külön élsz és nem rohangálsz meg telefonálgatsz haza anyucihoz, akkor jogos!!!

De ha te szülői házban élsz és ellátnak mindennel, akkor nem jogos!

Nem tudom miféle érettség van abban, hogy valaki elköltözik taknyos fejjel otthonról egy már berendezett, megrendezett másik életbe, amiért nem ő saját maga dolgozott meg, hanem a feneke alá raktak a szülők mindent xD . Sokan egyedül még az orrukat sem tudják ki fújni ! Viszi haza a szennyest mosásra, meg pizzán él, ez az érett neked ???

Az a kemény, meg az érett aki 18 évesen elmegy egy szál gatyába otthonról azért, hogy egy bányába dolgozzon, aztán saját erőből, az általa megkeresett pénzből vesz egy lakást amit még be is rendez .