Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Ilyenkor mit tehet a lány?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyenkor mit tehet a lány?

Figyelt kérdés

Én úgy örülnék, ha párom egyszer egy szép pillanatban megkérné a kezem, s eljegyeznénk egymást. De úgy különösebben az nem zavar, érdekel, ha jóval később lenne az esküvő maga. Csak jó esne, hogy úgy mond már ennyi idő után kicsit hivatalosabban, mindenki felé jelezzük, s megerősítsük ezzel a kapcsolatunk (6 éve vagyunk együtt, 1 éve élünk együtt). Főleg mikor sorban látom, hogy mások pl 2 év után összeházasodnak, vagy 1 hónapos ismeretség után eljegyezték egymást.

Sokszot szóba is jön a téma, s egyértelmű hogy ő is majd szeretné, de mint kiderült: ő már elvett volna, csak tudja, hogy nekem fontos, hogy majd rendes esküvő legyen családdal, neki pedig nem, elég ha csak ketten lennénk és kész. Meg hogy neki rossz lenne azért, mert apukája már nem lehetne ott (sajnos meghalt, de szerintem már elég rég ahhoz hogy már jobban fel kellett volna dolgoznia, már nem élt apukája mikor találkoztunk, s mi hat éve ismerjük egymást).

Így akkor csak mennyasszony sem lehetek?Ő azt gondolhatja, ha eljegyez hamar esküvőnek is lennie kell, amire mostanában nincs igazán keret?

De később lehetne, de addig olyan boldog mennyasszony lennék.


2008. szept. 30. 21:05
1 2
 1/17 A kérdező kommentje:
s persze én nem igen szeretném úgy csinálni, hogy szinte én kérem meg az ő kezét... de akkor mit tehetnék, hogy esetleg ne azt gondolja, hogy eljegyzés=hamar esküvő is?
2008. szept. 30. 21:09
 2/17 anonim ***** válasza:
100%

Meg kell beszélni vele!

Ha tényleg így gondolja, akkor valószínűleg ő is partner lesz benne.

2008. szept. 30. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
100%
meg kell vele beszélni, mert lehet h félreértések vannak köztetek azért h nem beszéltek róla, nekem úgy tűnik h te sem tudod biztosan h mit gondol, meg ő se h te. úgyh ülj le vele nyugodtan, szerintem ma már egy csaj is nyugodtan felhozhatja ezt.
2008. szept. 30. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
62%
Neked miért olyan fontos, hogy a külvilág felé is jelezzétek a kapcsolatotok megerősítését?
2008. szept. 30. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
92%

Bocsi,hogy én ezt írom,de szerintem ha valóban mély érzelmeket táplál irántad a párod,és veled képzeli el leélni az életét,akkor nem kifigásokat keres,hanem letérdel eléd egy gyűrűvel,és megkéri a kezed.És természetesen az esküvőt is komolyan gondolja akkor.Ha nem akarja elkötelezni magát,annak oka van.Lehet,hogy más tervei vannak.Én egyértelműen házasságpárti vagyok,pedig a második házasságomban élek.de szerintem,ha igazán szeretjük a párunkat,nem félünk elkötelezni hivatalosan sem magunkat.Nem muszáj mindenkinek hetethét országra szóló lagzit csapni,be lehet érni szerényebbel is.A lényeg maga a tény.É utálnám úgy bemutatni a gyerekeim apját,hogy az élettársam.Szerintem igenis van jelentősége a házasságnak.És úgy látom,neked is fontos lenne.De szerintem erre nem lehet rávenni senkit,ennek magától kell jönnie,úgy az igazi.Ha úgy kell kierőszakolni,megette a fene.

Remélem valóra válnak az álmaid,sok sikert.

2008. szept. 30. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
98%
A szüleim 1 hónap után jegyezték el egymást és fél évre rá volt esküvő, és pocsék a házasságuk, egyik rokonomék évekig voltak jegyesek esküvő előtt, és remekül megvannak, és mindezek fordítottjára is vannak ismerőseim. Nem kell sürgetni, de beszéljétek meg. A legfontosabb az, hogy biztosak legyetek egymásban, és az érzéseitekben egymás iránt, bármi kételkedés és bizonytalanság (amennyiben nincs erőszakos külső ráhatás a kapcsolatotokra) azt bizonyíthatja, hogy mégse a másik az igazi, de ha ilyen kérdések, bizonytalanságok, kételkedések nincsenek bennetek, akkor az idő és a tér, meg az olyan "eszközök", mint a gyűrű, nem számít.
2008. okt. 1. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
54%

Nem értem egyes emberek miért érzik jobban magukat egy gyűrűvel az ujjukon. Attól jobban fog téged szeretni? Akkor létrejön valamilyen mágikus kapocs köztetek ami megóv hazugságtól, megcsalástól és árulástól? Azt gondolod hogy az a gyűrű fogja melegen tartani a kettőtökét?

Szerintem tegyél magadnak és a párodnak egy szívességet és azt a RENGETEG pénzt amit az ember egy esküvőre költ fordítsátok valami okosabbra és hasznosabbra.

2008. okt. 1. 03:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
98%

Január 1-től lehetőség lesz, az éllettársi kapcsolatok regisztrálására, mond meg a párodnak, hogy te ettől jogilag nagyobb biztonságban éreznéd magad. (ami mellesleg igaz is)

HÁtha ettől észbe kap, és ez mégsem olyan, mintha megkérnéd a kezét. Valaki előttem írta, hogy nem szabad kierőszakolni, na azt tényleg kerüld, még a látszatát is, rég veszett fejsze nyele akkor, meg az is igaz, hogy menyasszony/feleségként nem lesz egy dekával sem stabilabb a helyzeted érzelmileg, de jogilag annál inkább. Az azért tisztább helyzet.

2008. okt. 1. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
44%

ne haragudj de ha 6 év után se kérte meg a kezed, nemtudom mennyire gondolja komolyan hosszú távra a kapcsolatot. Főleg hogy 1 éve együtt éltek!

Beszélnetek kéne a jövőtökről, mik a terveitek, milyen közös céljaitok vannak. Ez nem papír kérdése. Az esküvő után is ugyanúgy kell fel a nap, mint azelőtt.

2008. okt. 1. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
97%

szió! én 9 és fél évig voltam menyasszony :D (fél év után "jegyzett el", és 10 eve elunk egyutt).

valahogy nem ez volt a fontos, inkább a babó hiányzott a végére, de kivártam. 10 éves évfordulón esküvő, és még abban a hónapban megfogant a babónk :D


szerintem nyugodtan jegyezzen el, eskuvo tényleg lehet később is, igazán :) Sőt, igazából nem is az esküvőre kell a pénz gondolom, hanem a lagzira, ami egy harmadik dolog :))


Ne aggódj emiatt, tényleg :)Csak szeressétek egymást.

2008. okt. 1. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!