Az normális ha nem érdekel az esküvőm?

Teljesen normális. Én is furának éreztem magam, hogy mindenki bevan zsongva a szervezéstől, köt, horgol, viszi a cipőjét a virágoshoz, hogy egyforma strasszok legyenek mindenben, körmöt tervez, meg fodrászhoz megy a 26. próbahajért is, én meg csak bambulok, hogy WTF!? (Jah, tagja voltam a menyasszonyi csevegő csoportnak.)

Aztán kiírt valaki egy posztot, hogy normális-e, hogy annyira de annyira nem tudja ezt megélni... Rengeteg addig csendes csoporttárs írt be, hogy bár jó ötleteket lehet meríteni a csoportból, ugyanígy érzi és akkor megnyugodtam.

Én zömében nagyon nagyvonalú elképzeléssel rendelkeztem. A helyszínt már régen tudtuk, minden mással pedig úgy voltunk, hogy azért vannak a szolgáltatóink, hogy a körvonalaink alapján megalkossák nekünk a tökéletest. Nem izgultuk túl, nem rohangáltunk semmi után, nem stresszeltünk semmin az utolsó napokban, nem akartam túltervezni.

Mivel nem volt pontos kép, nem is volt miben csalódni! Mindennel maximálisan elégedettek voltunk, úgy volt tökéletes az a nap, ahogy volt és hiszem azt, hogy pont azért, mert mi a lényegre, azaz egymásra koncentráltunk és nem a sallangra. :)

A ti esküvőtök, olyat szerveztek amilyet akartok és úgy álltok hozzá, ahogy akartok. Az egyetlen nem normális dolog az lenne ebben a helyzetben, ha nem is akarnál férjhez menni. (Illetve az is normális, csak akkor ne szervezz esküvőt értelemszerűen. :D)