Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lehet készpénzt kérni nászajándékba, hogy az ne sértse az esküvői etikettet?
Nemrég volt ebben a kategóriában egy kérdés, ahol a kérdező egy kis versikét tett közzé, és megkérdezte, hogy mi a véleményünk róla. (a vers kedvesen, viccesen fogalmazta meg, hogy az ifjú pár pénzt kér nászajándékként).
És ezt a meghívó mellé mellékelnék.
Keresd meg ezt a kérdést!
Én személy szerint nagyon jó dolognak tartom. Egyrészt azt kapjátok, amire szükségetek van, és a násznépnek sem kell törnie a fejét , hogy mit is vigyenek ajándékba. A párom nővérének az esküvőjén is így volt, és senki sem sértődött meg. A létszám kb. ugyanennyi volt.
Nekünk 100 fős vendégségünk volt, és a legtöbben megkérdezték tőlünk, hogy mit kérünk. Aki normális volt (tehát a többség) az megértette ezt a kérést, és nem sértődött meg rajta. Páran viszont ragaszkodtak az ajándékhoz, azon pedig mi nem sértődtünk meg.
Hívogatáskor mi a legtöbb vendéget személyesen kerestük fel, és szinte mindenhol rákérdeztek arra, hogy mit kérünk!
Amúgy egy olyan szöveget bele lehet írni a meghívóba (ha a rokonságod rugalmas), hogy "Ha számotokra nem probléma, az ajándékot fektessétek borítékba!" :)
A mi családunkban (és az ismerőseim körében) már nagyon sokéve nem divat a nászajándék, mindenki pénzt ad.
Afiatalok jórész márévekóta együtt élnek,berendezett háztartásuk van. teljesen felesleges ilyen "nászajándéknak valót" adni. Ott a mennyasszonytánc,azon mindenki beteszi,amit rászánt.
Igen, vannak versikék.
Azonban ha személyesen hívjátok meg őket és megkérdezik mit szeretnétek, akkor mondjátok az igényeteket a család stílusának megfelelően.
Ha nem kérdezik meg, akkor beszélgessetek arról, hogy a háztartásunk teljes, meg van mindenünk, gyűjtögettünk az évek alatt, most már pirítóst is tudunk csinálni :), ezért leginkább anyagiakra lenne szükségünk a házfelújítás miatt stb..
A közeli rokonok, barátok részére (kb. 20-25 család) személyesen vittük a vacsorai meghívót. Beszélgetés közben kihangsúlyoztuk: "szerencsére mindenünk megvan, ami egy háztartásban szükséges. Az a tervünk, hogy elkezdünk keményen gyűjteni a saját lakásra." Ebből már értenek, és továbbadják a hírt azoknak, akikkel mi személyesen nem beszéltünk. Jöttek is a borítékok!
Ha ez mellett "beesett" néhány egyéb ajándéktárgy, hát: nincs olyan szekér, amire még ne férne valamennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!