Valaki nem tud szép és/vagy megható verset esküvőre? (:

Petőfi Sándor: Szeretlek Kedvesem

Szeretem lelkednek Magas röpülését,

Szeretem szívednek Tengerszem-mélységét,

Szeretlek, ha örülsz És ha búbánat bánt,

Szeretem mosolyod S könnyeid egyaránt,

Szeretem erényeid Tiszta sugárzását,

Szeretem hibáid Napfogyatkozását,

Szeretlek, kedvesem, Szeretlek tégedet,

Amint embernek csak Szeretnie lehet.

Kívüled rám nézve Nincs élet, nincs világ,

Te szövõdöl minden Gondolatomon át,

Te vagy érzeményem Mind alva, mind ébren,

Te hangzol szívemnek Minden verésében,

Lemondanék minden Dicsõségrül érted,

S megszereznék érted Minden dicsõséget,

Nekem nincsen vágyam, Nincsen akaratom,

Mert amit te akarsz, Én is azt akarom,

Nincs az az áldozat, Mely kicsiny ne lenne

Éretted hogyha te Örömet lelsz benne,

S nincs csekélység, ami Gyötrelmesen nem sért,

Hogyha te fájlalod Annak veszteségét.

Szeretlek, kedvesem, Szeretlek tégedet,

Mint ember még soha, Sohasem szeretett!

Oly nagyon szeretlek, Hogy majd belehalok,

Egy személyben minden De mindened vagyok.

Szeretlek szívemmel, Szeretlek lelkemmel,

Szeretlek ábrándos, Õrült szerelemmel!

És ha mindezért jár Díj avvagy dicséret,

Nem engem illet az, Egyedül csak téged,

A dicséretet és Díjat te érdemled,

Mert tõled tanultam Én e nagy szerelmet!

Tóth Árpád:

Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út,

És árnyak teste zuhant át a parkon,

De még finom, halk sugárkoszorút

Font hajad sötét lombjába az alkony:

Halvány, szelíd és komoly ragyogást,

Mely már alig volt fények földi mása,

S félig illattá s csenddé szűrte át

A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata

Fénylett hajadban s béke égi csendje,

És jó volt élni, mint ahogy soha,

S a fényt szemem beitta a szivembe:

Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,

Vagy áldott csipkebokor drága tested,

Melyben egy isten szállt a földre le,

S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek -

Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S alélt pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem: szivembe visszatér

És zuhogó, mély zenével ered meg,ESTI SUGÁRKOSZORÚ

Előttünk már hamvassá vált az út,

És árnyak teste zuhant át a parkon,

De még finom, halk sugárkoszorút

Font hajad sötét lombjába az alkony:

Halvány, szelíd és komoly ragyogást,

Mely már alig volt fények földi mása,

S félig illattá s csenddé szűrte át

A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata

Fénylett hajadban s béke égi csendje,

És jó volt élni, mint ahogy soha,

S a fényt szemem beitta a szivembe:

Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,

Vagy áldott csipkebokor drága tested,

Melyben egy isten szállt a földre le,

S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek -

Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S alélt pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem: szivembe visszatér

És zuhogó, mély zenével ered meg,

Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!

Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!

Kormányos Sándor: Szemedben a csillagok

Nézd, bealkonyul

és este lesz újra

szemedben fáradt

csillagok

gyúlnak remegve

míg nyújtózó csendben

karodba bújva

hallgatok.

Szívdobbanásod

álomba ringat

s a felénk induló

holnapok

könnyűvé válnak

s felragyognak,

mint szemedben

a csillagok.

-----------------

K. S: Harangok

Ha szíveddel olykor

szíven ütsz,

hozzád ütődöm én is,

hogy egymáshoz vert

vágyakkal

konduljunk az égig.

Anyukám anyakönyvvezető és az esküvőkön ezt a József Attila versrészletet ( Amit szívedbe rejtesz) szokta felolvasni, mindig meghatódnak:

Amit szívedbe rejtesz,

szemednek tárd ki azt;

amit szemeddel sejtesz,

szíveddel várd ki azt.

A szerelembe -- mondják --

belehal, aki él.

De úgy kell a boldogság,

mint egy falat kenyér