Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Ebben a helyzetben is illik...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ebben a helyzetben is illik ugyanannyi pénzt adni nekik az esküvőre, mint amennyit ők hoztak nekünk?

Figyelt kérdés

a párom barátairól van szó.Inkább nem is barát, csak volt munkatársak. Nem is sűrűn találkozunk, pedig egy városban élünk, olyan 3 -4 havonta egyszer futunk össze.

Mi meghívtuk őket az esküvőnkre, az azutáni lagzira, vacsival együtt,minden volt nekik intézve.Azt hiszem,annyit illik ilyenkor ajándékba adni ( persze ha pénzről van szó) amennyibe ők jöttek ki nekünk. Ő tőlük 20 ezer forintot kaptunk. Szóval kb annyit, amennyibe ők kerültek vacsival együtt nekünk.


nekik októberben lesz az esküvőjük, és nem ér kijelentette a csaj nagy nyugton, hogy mi nem leszünk meghívva semmi hivatalos dologra. Biztos kilógunk az Úri rokonságból, nem is zavar ha nem hív meg, csak ne jelentse már így ki, úgyis rájöttünk volna.

hanem majd itt a városba összehív még pár ismerőst, és elmegyünk egy ismert kávézóba velük.

Előre szóltak hogy a fogyasztásunkat mi fogjuk fizetni ( marha jó,ez egy méregdrága hely, a kávét pedig mindketten utáljuk) és akkor ennek ellenére szerintem elvárják, hogy annyit adjunk mi is, amennyit ők.

ők adtak 20 ezret ketten a párjával ( mármint összesen ennyit) ott voltak a templomin,a városházán,a lagzin buliztak, ettek ittak amennyit akartak.

És mi is adjunk úgy 20 ezret,hogy meg se vagyunk hívva a hivatalos dolgokra, se vacsora se ital nem lesz, hanem majd elmegyünk valahova, magunknak fizetünk mindent, és ennyi? Szerintem nem fogok ebbe belemenni, hogy ugyanannyit adjunk, veszünk nekik valami szép pohár készletet, és akkor adunk is valamit, de nem sokat. szerintetek? ti hogy oldanátok meg?



2014. júl. 24. 11:29
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
100%
Én sem mennék el. Küldenék egy képeslapot, abból is a legolcsóbbat és kész.
2014. júl. 24. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
100%
Küldjetek egy szép képeslapot jókívánságokkal, a 20 ezerből pedig, amit a lagzira adtatok volna, menjetek el kettesben vacsorázni. :) Akkor azt esztek, amit szeretnétek, csak hülye rokonok és mulatós zene nélkül. ;)
2014. júl. 24. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos egyre nagyobb divat ez a "szűk csaladba ugyan nem fersz be,de tartunk utana egy bulit ahova tudod magaddal hozni a penzed" party...Ez sajnos igy jon le.Oke hogy a baratokkal is meg szeretnem unnepelni,de ott ne tartsak mar egy kalapot ugy hogy csak egy pohar pezsgoskuponra vagy a vendege a parnak,hogy meg veletlen se fogyassz tobbet az o szamlajukra...En ilyenrol hallottam...Pffff....Es meg en ereztem magam hulyen hogy 100 fot nem etterembe szeretnek meghivni hanem rendezvenyterembe ahol kapnak rendes vacsorat,vedelhetnek orba-szajba... Ez hogy te fizesd a kaved...Na mibe hogy nem lesz semmi meglepetes a par reszerol.Sajnos ezt vki kitalalta a tobbik gyógyi meg folytatja.Meg ugy tudnam elkepzelni ha tenyleg kus eskuvom lenne,viszont tartanek kulon bulut a baratokkal,mint ha egy szulinapi bulira hivnam oket.En allok mundent,hiszen en vagyok a vendeglato,ok meg hoznak vmi csekelyseget ajandekba.Meg igy okes,de kalapot tartani?Széeeep....
2014. júl. 25. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:

Sokkal sertobb ez a hozzaalas irantatok,mint az hogy egyszeruen csak nem mentek el.Az ilyen emberekkel abszolutt nem szabad kozosseget vallalni, es ez nem illem kerdese.

A baratoknal divik a kolcsonosseg,de a te kerdesedbol kivilaglik hogy a ti nexusotok meg csak nem is haveri... Csak szimpla ismerosok vagytok.Udvariasan elutasitjatok a meghivast, es ha megsertodnek,azzal nem kell foglalkozni,sajat magukra szegyen ha ilyen eskuvot csinalnak maguknak.

2014. júl. 25. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
Nekem nem fájna a dolog. Lehet, hogy a család fizeti az esküvőt és adott egy keretszámot. Azért mondták ki, hogy biztosan ne legyen belőle ciki, hogy ki mire hivatalos. Én elmennék a "bulira" és 15-öt adnék. 5-ből kijönne az, amit elmulatunk akkor este.
2014. júl. 25. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 A kérdező kommentje:

de mire adnék én 15 ezret eleve?

egyébként igen, a szülők fizetnek mindent, de a pár mondja meg hogy kik lesznek meghívva,mert már mesélték, hogy ebből is volt gond.

Ha ők annyival nem tisztelnek meg,hogy legalább a szertartásra meghívjanak ( ha annyira nem akarják,hogy a családdal bulizzunk a lakodalomba) akkor én miért tiszteljem meg azzal, hogy adok nekik pénzt?

Mire adjam?

2014. júl. 27. 10:39
 17/18 anonim ***** válasza:
Én sem adnék pénzt, az biztos.
2014. júl. 27. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
Ha nem hívtak meg a szertartásra, a kávézóban bőven elég valami jelképes ajándékot adnotok. Már ha mentek.
2014. júl. 29. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!