Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Mit nem lehet ezen érteni?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit nem lehet ezen érteni? Hogyan magyarázzuk el, hogy ne legyen sértődés?

Figyelt kérdés

A párommal egy helyszínes esküvőt szeretnénk. Megbeszéltük, kiválasztottuk. Figyelemmel voltunk mind a két családra, rokonságra, külföldről érkezőkre, ezért a kettőnk lakhelye közötti kis panziót választottunk, ahol lehet "külső" helyszínes esküvőt tartani, és van lehetőség szállást foglalni is. Itt lesz tehát a szertartás és a lakodalom is.

Úgy gondolom, mindent megtettünk, amit csak tudtunk előre is azért, hogy ne legyen gond és sértődés. Csak egy helyre kell utazni, és ha szükség van rá, lehet szállást foglalni.


Nem terveztünk templomi esküvőt, több dolog miatt sem. Egyrészt nem gyakoroljuk a vallást, ezért felesleges és álszent dolognak tartottuk, másrészt egyikünk reformátusként, másikunk katolikusként lett megkeresztelve, és nem szerettünk volna ebből külön műsort csinálni. Külföldön élünk, így is bonyolult szervezni mindent, hát még járkálni pluszban akárhova is.

De anyós-jelöltem, akit amúgy szeretek, mert nagyon jó asszony, kitalálta, hogy esküdjünk pap előtt is.


Tényleg szeretem, és szeretnék kedvezni neki is, ezért azt beszéltük meg a párommal, hogy oké, ha talál olyan papot, aki kijön helyszínre, és összead minket (ref+kat), akkor esküszünk pap előtt, legyen meg a boldogsága.


Erre közölte, hogy ő templomra gondolt.

Mondtuk, hogy nem akarjuk utaztatni a násznépet, DIREKT ezért választottuk ezt a megoldást, hogy külső helyszín.


Ó, nem probléma, majd ő utaztatja, szerez buszt, ha kell.


Itt elszállt az agyam, de nem mondtam semmit. Gyorsan elbúcsúztunk, én meg néztem a páromra nagy szemekkel, hogy ezen mi nem volt érthető anyukádnak?


Az a kérdés, hogy hogyan magyarázzuk el neki, hogy így is neki kedvezünk, ha egyáltalán pap előtt is házasodunk, mivel nem akartunk eredetileg, és hogy eszünk ágában sincs utazni, plusz utaztatni a násznépet? A párom mellettem áll, ő is képes egyedül megbeszélni ezt az anyukájával persze, nem kisfiú, de közös döntés volt, így úgy gondolom, elsőnek közösen kellene ezt megbeszélnünk.

Nem akarok sértődést, de ha a kisujjamat nyújtom, ne a karom kelljen már!


2015. febr. 12. 14:04
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%
Nos, egy dolgot tudatosítsatok: Ez a TI esküvőtök. Nem anyósodé. Nem másoké. A legnagyobb baj, hogy az egész már nem rólatok szól, hanem hogy műsort adjatok és elégedetté tegyetek mindenki mást. Szerinted ez az esküvő lényege? Elvesztettétek a fókuszt. Mi egy meghívót adtunk, és aki akart/tudott,eljött. Senkinek semmi köze a részletekhez. Az rólunk szól, nekünk kell tetszen és jól essen.
2015. febr. 12. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
94%
ezert nem kell kisujjat nyujtani.
2015. febr. 12. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%
Az anyósod számára gondolom evidens, hogy mindenki vágyik a templomi habos/babos prédikációs szertartásra, és emiatt olyan lelkes, hogy segíthet. Ha ti nem így vagytok vele, akkor nem kell arra hivatkozni, hogy nehéz lenne megszervezni, kényelmetlenség lenne a rokonságnak, hanem egyszerűen nem szeretnétek templomi esküvőt. Szerintem álljatok a pároddal az orra elé, köszönjétek meg a segítő szándékot, de közöljétek, ti átgondoltátok, és maradtok az eredeti terv mellett. Részletezheted is, hogy miért nem érzitek szükségét. Vallásos érzelmeket nem tud rátok erőltetni, ezzel nyilván ő is tisztában van, el kell fogadnia, hogy nektek így felel meg, és kész. Sok boldogságot!
2015. febr. 12. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
100%

Soha nem tudtam megérteni, milyen jogon beszélnek bele egy esküvő szervezésébe, felnőtt emberek életébe a családtagok. Szerintem szépen magyarázd el, hogy az esküvőt ti szervezitek, és a vendégek buszoztatása egy egyházi szertartásra nem csak helyrajzi kérdés, hanem az időbeosztást is boríthatja.

Amúgy létezik pont ilyen esetekre egy szertartásrend, amit a két felekezet képviselője (pap és lelkész) együtt tart. Tesóméknál is ilyen volt.

2015. febr. 12. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%

Ezert kell az ilyen kivansagokat csirajaban elfojtani.


Az elso gondolatra hatarozottan azt kellett volna mondani hogy "nem lesz egyhazi eskuvo, mar megmondtuk" Pont.


eselyt sem hagyni a vitara.

2015. febr. 12. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
87%

Sokan minden vasárnap járnak templomkövet nyalogatni, de nem esik le nekik az ami még a Bibliában is benne van. : Isten mindenhol jelen van. Minden Isten része. Nem is lehet megvalósítani hogy Istenen kívül legyünk bárhol vagyunk. Ha kapcsolódni akarunk hozzá , akkor a legjobban a saját szívünkben tehetjük ezt meg.

Szó sincs templomról. Az áldást bárhol meg lehet kapni, sőt! akár még pap sem kell hozzá. De ha ragaszkodik a paphoz, a templom tök fölösleges.

Morbid hasonlat, de a pap temetésre is kimegy. Nem szükséges hogy a templom épületébe vigyék a halottat.


Szóval a templom csak anyósod elméjében van fontos helyen. A templomi díszlet érdekli, vagy az Isten áldása a kapcsolatotokra?

2015. febr. 12. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 Ügyet Lenke ***** válasza:
100%

egyszerű elmondani, egy határozott NEM!!


"Mama, NEM megyünk templomba esküdni, még ha Rolls Royce-al fuvarozod a vendégeket akkor sem."

2015. febr. 12. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 Költőnő? ***** válasza:
91%
mpedig nektek kell a határokat meghúzni. Nem magyarázkodni kell és kifogásokat keresni, hanem annyit mondani,h nem, mi ezt nem szeretnénk. Kész.
2015. febr. 12. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%

Egyszerű kommunikációs félreértésről van szó; a legtöbb balhé abból adódik, hogy nem képesek az emberek egymással kommunikálni, mert hibásan feltételezik, hogy a másik ember mire gondol.


Ez történt valójában:

- Te azt mondtad az anyósodnak, hogy a templomi esküvőnek az az akadálya, hogy problémás lenne a rokonok szállítása - erre helyezted a hangsúlyt. Te ezt elsősorban kifogásnak szántad, anyósod viszont azt hitte (mivel erre helyezted a hangsúlyt), hogy ez az elsődleges akadálya a templomi esküvőnek.

- Erre anyósod felajánlotta konstruktívan, hogy segít a probléma elhárításában.

Te erre megszakítottad a kommunikációt, ahelyett, hogy anyósod jószándékú félreértését kijavítottad volna, és így 1.) őt benne hagytad a magad okozta félreértésben, 2.) te meg magadban fortyogsz dühösen.


Ezt kellett volna tenned:

- Köszönjük, Anyuka, nagyon kedves vagy, de tényleg nem szeretnénk templomi esküvőt ott helyben. Nagyon kedves vagy, hogy felajánlottad a rokonok szállítását, de túl sok macerával járna számunkra is, és mi ezt különben sem szeretnénk, mert nekünk nem fontos. Köszönjük a kedvességedet.


Valahogy így.

2015. febr. 12. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%
Ez a Ti esküvőtök, nem a rokonoké, nem a násznépé. Ne azt nézzétek, h kinek/kiknek mi kedvez, hanem azt, hogy ti mit akartok és kész. Ha ez vkinek nem tetszik, szíve joga, akkor nem kötelező megjelennie. Ezt így akár meg is mondhatjátok anyósnak. Amíg viszont azt fogja érzékelni rólatok, hogy ti mások kedvében akartok járni, addig vissza is fog mindezzel élni, ha épp nem ő, akkor majd más. Ezek sajna minden szituba így működnek. Szóval tényleg kicsit tessék nyugodtan "önzőbbnek", vagy ha az jobb szó rá akaratosabbnak lenni!
2015. febr. 12. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!