Hogy kezeled a párod sikereit és a saját kudarcaidat?

Nagyon kivagyok tőle. Ő most fog munkát váltani, a munkaadó kereste meg, egy átlag magyar háztartás jövedelmének a dupláját fogja keresni. Ehhez képest én hónapok óta munkát se találok.

Igyekszem előtte nem mutatni, de rengeteget sírok, amikor egyedül vagyok. Örülök annak, hogy sikerei vannak, de egyre csak nő a különbség köztünk és ezt nehéz feldolgozni.

Igen utolsó, ez a tipikus férfi hozzáállás. Az első hónapban még én is így gondolkoztam.

De így a harmadik hónap vége felé egyre nehezebb. Hadd meséljek a tegnapi állásinterjúmról: Ahogy beléptem, a főnök mondta, hogy gyors lesz. Ránézett az önéletrajzomra, aztán rám. 25 éves vagyok. Az első kérdés: Mikor tervez gyereket? Köpni-nyelni nem tudtam. Persze a válaszom teljesen irreleváns, pontosan tudom, hogy a fejében az járt, hogy nem fog felvenni, mert tuti mindjárt elmegyek szülni.

Nőként az ember iszonyú hátránnyal indul. Ezt nem hittem, amíg meg nem tapasztaltam. Nem, a dolgok nem oldódnak meg. Tökmindegy, mit csinálsz, nő vagy.

A párommal hasonló jellegű munkakörbe jelentkeztünk. Első körös interjú: iq teszt. Majdnem ugyanannyi lett (nekem 122, neki 123). Előtte a személyes beszélgetésen nem tudom, hogy nála mi volt, de nálam a főnökasszony(!) burkoltan próbálta kideríteni, hogy hogy állok kapcsolatilag, én hülye meg megmondtam, hogy a párommal élek. Nyilván levonta a következtetéseket.

A párom visszahívták következő körre, engem nem. Nem hinném, hogy az egy pont különbség számított (főleg hogy aki íratja, pontosan tudja, hogy néhány pont differenciát jelenthet, hogy például mennyire kipihenten írja az ember).

Én nem értem...ha a páromnak jól megy, akkor nekem is jól megy. Így nincs mit eldolgozni. Ha a padlón vagyok, akkor feldob, ha neki sikerül valami. Szerintem ennek így kellene működnie.

24n

De nem is úgyse fog sikerülni hozzáállásról volt szó, csak egyszerűen vannak olyan dolgok, amiket igenis nehéz feldolgozni.

Tényleg a saját példám tudom mondani: tele vagyok ambícióval, tényleg AKAROK dolgozni, problémákat megoldani, előrébb vinni a céget. És elég vacak érzés folyton lepattanni.

Én nem tudok például azzal sem azonosulni, hogy ha a páromnak jól megy, akkor nekem is. Oké, van pénz kajára. Szuper. De a pénz meg a siker messze nem ugyanaz. Persze általában a siker magával hozza a pénzt is, de az, hogy nincs veszélyben a megélhetésem, messze nem jelenti azt, hogy sikeres vagyok..

Hát ugyan mit éreznék? Azt, amit te és mindenki más, csak én felvállalom, te pedig védekezel és süketelsz össze-vissza. Még ha támogatom is, még ha tudom is, hogy megérdemli a sikerét, akkor is kicsit irigy vagyok rá, és fáj, hogy nekem nem jött össze. Ez teljesen természetes emberi reakció.

Egy jó tanács: azt a munkahelyet soha ne vedd komolyan, ahol úgy kezdik, hogy mikor akarsz szülni. Aki ezt kérdezi, vagy erre utal, azt azonnal ott KELL!!! hagyni!

Az a munkahely, amelyik gagyi IQ-teszteket csináltat, szintén egy rakás szarvasgombát sem ér. Ha annyira villogni akarsz az IQ-dal, akkor tessék elmenni egy pszichológushoz és megcsinálni egy MAWI-tesztet. Az a valódi IQ-mérő.

És a varázsszó: külföld. Ha tényleg magas au IQ-d, akkor bizony rugalmasnak kell lenned! Ez együtt jár mindig. Akkor nem gond országot válatni és olyan helyet kereni, ahol nem azzal kezdik, hogy mikor akarsz szülni (amihez egyébként sincs köze senkinek), hanem azzal, hogy mit tudsz, ami a munkához kell.

Sok sikert! :)