Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Te eltudnál képzelni házasságo...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Te eltudnál képzelni házasságot, családalapítást egy faluban?

Figyelt kérdés

Az ideje együtt vagyok egy férfivel. Ő falun él és családi vállalkozás keretében mezőgazdasággal foglalkoznak. Eléggé nagy volumenben.

Kezd komolyra fordulni a kapcsolatunk és felmerült az összeköltözés. Most jelenleg ilyen távkapcsolat szerűségben vagyunk. Én Budapesten élek, ő pedig egy Győr-Moson-Sopron Megyei faluban. A összeköltözés nyilván úgy történne, hogy én költözök hozzá. Ezért ugye nekem felkellene adni az itteni életemet, munkámat, mindent. Ami azért nem kis lépés. A másik pedig a családalapítás kérdése. Én már komoly kapcsolatban gondolkozok. Családot, férjet, gyereket szeretnék. Szóval akikvel ezeket nem tudom elképzelni azzal is inkább nem is mélyítem el a kapcsolatomat. Vele eltudnám képzelni a házasságot és családot, de nem tudom, hogy ezt egy faluban akarom-e. Pl ugye a kicsit majd oviba, suliba, orvoshoz hordani sok-sok kilométerre. Kevesebb lehetőség lenne neki majd mindenre. Akár sportra, akár majd különórákra a távolság miatt ugye.

Nyilván ugye előnyei is vannak a falunak, de rengeteg hátránya is.


Szóval ti, hogy látjátok ezt a dolgot? Eltudnátok képzelni az életetek hátralévő részét egy faluban? Különös tekintettel a családra, hiszen én már azt tartom főként szemelőt.


2013. okt. 29. 09:14
1 2 3 4
 1/33 anonim ***** válasza:
75%

nincs más választásod,ha ezzel a pasival akarsz élni,ő nem mehet föl hozzád Pestre,ha ott van a földje ,állatai a faluban,

-de hát ezt te is tudod,

2013. okt. 29. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/33 anonim ***** válasza:
85%

Ugyan már!!!

Rengetegen nönek fel faluban....

2013. okt. 29. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/33 anonim ***** válasza:
92%

Falun élek és nem itt nőttem fel gyakorlatilag. 11 voltam, amikor ideköltöztünk, mert az ingatlan árak itt megfizethetőbbek voltak. A közeli városba jártam általános és középsuliba, illetve orvoshoz is, sportolni is. Én ezt soha nem éreztem rossznak. A szüleim is odajártak dolgozni, tudtunk együtt jönni-menni. Amikor már akkora voltam, akkor kaptam egy bérletet és akkor jöttem haza, amikor vége lett a sulinak...

Egyébként én egy 1700 fős faluban élek, ami nagynak nem mondható, de van bölcsi, ovi és általános iskola is. Van lehetőség focira, kosárlabdára és úszni is elviszik a gyerekeket a közeli városra, ha van rá igény.

Mostmár a falvak is azon vannak, hogy élhetőbbé tegyék magukat, céluk, hogy megtartsák a fiatalokat, ami a mai világban nem könnyű.

Nálunk pl. azért viszik sokan a közeli városba a gyerekeiket suliba, mert ott nevesebb iskolák is találhatók, amik valamire specializálódtak. (Nyelv, zene, sport, stb.) Illetve amúgy is ott dolgoznak, akkor meg tök mindegy. 12 km nem távolság.

Fontos lenne tudni az a falu mennyire "felszerelt" és milyen messze van egy kisebb nagyobb város, ahol mindenhez hozzá tudtok jutni.

2013. okt. 29. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/33 anonim ***** válasza:
88%
Családot alapítani, gyereket felnevelni egy faluban a legjobb. Persze itt az igényesebb falukat értem, ahol jó a közösség, jó a légkör. Össze sem hasonlítható egy városi környezettel, és a gyerekeknek is jót tesz. Vannak hátrányai, mindennek van hátránya, a városnak is, ezzel együtt kell élni, de mai világban egyáltalán nem bonyolult eljutni A pontból B-be. Ez az én véleményem, saját tapasztalat.
2013. okt. 29. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/33 anonim ***** válasza:
61%

Lehet hogy nincs mindenre lehetőség abban a kisfaluban, de szerintem sehol nem jobb felnőni, mint falun. :) Saját nagy kert, friss levegő, állatok, a gyerek jobban meg se tanulhatná máshol tisztelni és szeretni a környezetet. Rengetegen nőttünk fel falun és semmi bajunk nem lett, hogy csak a szomszéd faluban van orvos és társai.

Merj belevágni, mert családalapítás szempontjában nekem a falu mindig is jobb lehetőség, mint egy zajos város.

2013. okt. 29. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/33 anonim ***** válasza:
28%

Ne csak a falusi életen gondolkozz, hanem gondolom, mivel mezőgazdasággal foglalkozik a párod, túl sok szabadideje nincs. Erre is gondolj. Leköltözöl falura Pestről. A két véglet. Ráadásul még a férjed is alig van otthon.

Persze ha állatok nincsenek, akkor ez csak tavasztól kora őszig érvényes.

Viszont ha állatok is vannak, akkor télen-nyáron semmi szabadideje.

Mert ha egy "normális", nyolc órás munkahelye lenne, akkor meló után még bent tudnátok lenni a városban ha kedvetek tartja, vagy hétvégén gondoltok egyet, és beugrotok...( gondolom van kocsi ), de ez így nem megy. Egyedül meg nem olyan élvezetes csak úgy beruccanni a városba kicsit kikapcsolódni.

2013. okt. 29. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/33 anonim ***** válasza:
19%

Ha szeretem azt a férfit, akkor egyértelműen igen.

Sportra a faluban is van lehetőség. Oké, nem konditerem, de bicajozás, futás, kirándulás, mezőgazdaság. Ezek mind egészségesebbek, mint a konditerem. Orvos, suli ott is van.


Viszont a helyedben csak akkor költöznék, ha találnék ott munkát. Pl. próbálkozhatsz Győrben az Audinál, vagy persze egyéb helyen. Csak akkor költöznék.

2013. okt. 29. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/33 A kérdező kommentje:

Hát olyan 300-400 fős falu. Ráadásul a párom nem is a faluban lakik hanem még a falun kívül a semmi közepén.

A falu amúgy nagyon szép. Meg gondozott. Az utóbbi években rengeteg uniós pénzt kaptak fejlesztésekre, de pl. iskola úgy tudom nincs. Meg van három helyi vállalkozás akik rengeteg pénzt költöttek a falura. Amúgy elég fiatalos falu. Nem is ilyen romos, régies, elhagyatott hely. Meg maga a környék is gyönyörű. Egy szó mind száz nagyon szép hely.

Munkalehetőség három helyen van gyakorlatilag. Két mezőgazdasági cég. A férjeméké meg egy másik hasonló cég. Meg egy fűrésztelep. Körül belül ezen a három helyen dolgozik a falu apraja-nagyja:)

A legközelebbi város azt hiszem olyan 20km a párom otthonától.

2013. okt. 29. 09:31
 9/33 anonim ***** válasza:
30%
Én úgy kb 25 éves koromig nagyon faluellenes voltam, de ma már nem. De a gyerekemet soha nem tenném ki a falusi életnek, legfőképp a távolságok miatt. Nem jó az, ha buszhoz van kötve az ember.
2013. okt. 29. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/33 anonim ***** válasza:
47%

A pestiek is buszoznak, villamosoznak a büdös, szmogos levegőben. Az jobb?

Én egy kisvárosban lakom, ahol nincs tömegközlekedés. A gyerekek 1-2 km-t gyalogolnak az iskoláig.

Ha olyan a falu, ahogy írod, akkor egy gyereknek ott a legjobb.

2013. okt. 29. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!