Eddig anyummal éltem, de évek óta külön családra vágytam. Most hogy minden adott nem vagyok boldog, miért van ez velem? Mi lenne a helyes szerintetek?

29 éves vagyok, eddig mindig anyummal éltem úgy alakult az életem, hogy egyedül sose laktam. Végeztem a egyetemmel, elkezdtem dolgozni, otthon nagy ház van, jól kijöttünk anyummal nem éreztem szükségét egyedül lenni. Otthon bár szinte egyedül laktam, mert elvonultam a saját részembe, de tudtam ha kimegyek a nappaliba van kihez szóljak nem vagyok egyedül, viszont el is tudtam vonulni akár egész napra ha nem vágytam a társaságára. Viszont nagyon vágytam az utóbbi években már a saját családra és gyerekekre. Most januárban adott volt végre a helyzet, összeköltöztem párommal és a gyermekével és kiderült, hogy én is babát várok. Most viszont, hogy leginkább itthon vagyok és egyedül most azt érzem sokkal jobban érzem magam így. Mikor hazaérnek páromék sokszor szó szerint zsong a fejem tőlük, van hogy 1 órát fürdök csak hogy ne kelljen velük lenni. Azt érzem sokan lettünk hirtelen és jön majd a tesó is nem tudom hogy fogom elviselni, hogy hirtelen 4-en leszünk. Néha megfordul a fejemben milyen lenne, ha csak ketten lennénk a babám és én. Szó se róla, párom nagyon rendes, segít mindenben,szeretem, rossz szavam nem lehet rá de mégis sokszor idegesít valahogy most soknak érzem őket. Tudom nem ők a hibásak, semmi rosszat nem tesznek és szeretnek nagyon én mégsem vagyok boldog és azt érzem egyre kevésbé szeretem őket. Ti mit tennétek?