Van értelme megbocsájtásnak, párterápiának, kalandozásnak? Vagy válás?

30 felett, kisgyerekkel.

Én női oldalról hoztam nulla szexuális tapasztalatot. Neki fizikális problémái vannak (teljes érzéketlenség intim részen, merevebb izmok), szóval a kapcsolat ezen része sosem működött zökkenőmentesen. A sok év alatt derült ki, hogy különbözőbbek vagyunk, mint gondoltuk. Vannak közös pontok, de kevés. Valahogy "projektekben" éltünk, így lekötöttek minket a feladatok. A gyermek sem természetes úton jött össze.

Főleg a születése óta inkább egymás mellett éltünk-gyerekkel kapcsolatos dolgok, rutin, gépezés, mobilozás...

Nekem inkább ismerőseim vannak, mint barátaim, ő az utóbbi időben újakat szerzett, élni kezdett (nem járt el sűrűn, csak tartalmasabb lett az élete).

Aztán úgy 2 hete hagyta lemerülni a gépet és mikor én bekapcsoltam, a szemem elé ugrott a levele, amiben azt ecsetelte, milyen jó volt a továbbképzés helyetti hancúr. Nem borítottam, tudni akartam, mennyire ver át. Sosem kutakodtam a dolgaiban, akkor sem, mikor véletlenül felfedeztem a másik fiókját-rá is kérdeztem anno, de kimagyarázta.

Amit csak lehetett kikutattam. Szexchat, szextárskereső, kamuellenőrzés, hogy utazhasson párszor, élő akció-volt, hogy védekezés nélkül. Úgy 2 éve kezdte. Azért nem tűnt fel, mert munkaidőben intézte a dolgokat, vagy úgy vett ki szabit, hogy nem tudtam. Én kivoltam a gyerekes léttől, őt meg ugye más foglalkoztatta, így egyre jobban eltávolodtunk.

Nem bírtam tovább tartani magam egy ismerős boldog párnál történt látogatás után és teljesen kiborultam, aztán borítottam.

Amit nem értek, hogy nem dobtam ki azonnal. Mondjuk a gyerek nagyon is számít, miatta sem lehet őrjöngeni. Nagyon hiányzik, de valamit eltört bennem. Tudom, hogy én is hibás vagyok, de mielőtt megteszi is tehettünk volna valamit. Plusz beengedi az életünkbe ezeket úgy, hogy ismerősök Fb-on.

Egyelőre elképzelni sem tudom, hogy meg tudnék-e bocsájtani, hiszen aki ilyen szinten semmibe vett és átgázolt rajtam, az nem szerethet. Bár szerinte igen. Azt sem viseltem, hogy azért jött később meló után, mert "beszélgetett" a hölgyikékkel (volt, hogy este is otthon).

Most felmerült olyan megoldás - anyósom javaslatára, én nem beszélhetek erről senkivel, anyám kinyírná, én meg normális kapcsolatot akarok a gyerek miatt- hogy párterápia, közben engem hagyjon kicsit élni, hobbival foglalkozni és akár pasizni, hogy tapasztalhassak, amit ugye előbb kellett volna. Ami gond még ugye, hogy kevés bennünk a közös, őt nem érdeklik annyira az én dolgaim, őt pedig nem tudja mi érdekli, így meg nehéz idomulnom hozzá. Vajon érdemes megpróbálni ezt menteni, vagy találhatunk mindketten társat az élethez? Anyósom szerint kicsi az esély, hogy az ember olyan párt talál, akivel szinte tökéletesen passzol.