Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megbocsátanátok a legjobb...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megbocsátanátok a legjobb barátnőtöknek?

Figyelt kérdés
A legjobb barátnőm lefeküdt a (most már volt) párommal. Óvodás korunktól barátok voltunk, mindig számíthatott rám, soha nem árultam el, soha nem hazudtam neki. 23 évesen végre lett egy barátom, sokat mentünk együtt is bulizni, de egyszer nem tudtam velük menni, dolgoznom kellett. Ők ketten elmentek, és mint utólag kiderült, buli után lefeküdtek. Ez még februárban történt. Pár hete vallották be. Volt párom azzal indokolta, hogy ő sokkal bevállalósabb volt, és megadta neki azt, amire vágyott, de én nem voltam vevő rá. Most nem részletezném inkább... Barátnőm meg azt mondta, hogy már megbánta, de sokat ívott, és nagyon sajnálja, de bántotta a bűntudat, azért mondta el. Nagyon csalódtam mindkettőben, de leginkább a barátnőmben. Még mindig nem tudtam megbocsátani neki, pedig azóta többször is kérte. Szerinte csak én túlzom el, és ő el is mondta, azt értékelhetném. De számomra erre nincs bocsánat, ezek után hogy bízzak meg benne? Arról nem is beszélve, hogy neki is barátja van, és kérte, hogy ne mondjam el neki... Ti megbocsátanátok?

2020. máj. 20. 14:50
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
89%
Nem bocsátanék meg, ki van zárva. Ha jólesett neki, egészségére, de én megszakítanék vele minden kapcsolatot, ilyen "barátra" nincs szükség.
2020. máj. 20. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
36%
Sokfajta "bosszú" opció végigfutott hirtelen a fejemen, de talán az a legjobb, ha most legalább félévig nem állsz szóba vele. Csak arra leszek kíváncsi, mikor ezért eléggé kínozza már a bűntudat és a pasija rákérdez, hogy mi van, akkor mit fog mondani neki.
2020. máj. 20. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:
27%

Nem. Barát partnere tabu!


Exe, tesója, faterja, főnöke,...nem, de a partnere igen!

2020. máj. 20. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
89%
Nem. Ha a baratjaval pl. talalkoznek az utcan es rakerdezne, hogy miert nem baratkozunk mar, akkor siman elmondanam neki a miertjet. A volt baratnodnek pedig megmondhatod, hogy te is oszinte voltal. Ertekelhetne.
2020. máj. 20. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:
15%
A megfelelő bocsánatkérés és megbocsátás óriási lehetőség kapcsolataink sebeinek gyógyítására, amivel élnünk kell. Lebontja a sérelem, a düh és az elégtétel vágyának falait, és ezzel megnyílik az út a bizalom helyreállítására. Minél hamarabb engeded el a haragot, annál könnyebb a megfelelő, tiszta, egyszerű és őszinte szavakra rátalálni.
2020. máj. 20. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
86%

Értékelném, hogy legalább bevallotta, de ez nem teszi semmissé a dolgot. Az nem kifogás, hogy sokat ivott.

Lehet előbb-utóbb meg tudnék bocsátani, de a barátság egy ilyen után soha nem lenne már a régi.


A volt barátodért amúgy nem kár, mi az hogy azért csalt meg, mert a barátnőd bevállalósabb.

2020. máj. 20. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
69%
Nem, soha nem bocsájtanék meg. A sérelmeket valószínűleg az idő elmulasztaná, de nem akarnék többet hallani a lányról. Szerencsére velem nem történt még ilyen, egy olyan eset volt, amikor a párommal még csak tinderen ismerkedtünk és az egyik barátnőmnek meséltem, hogy mennyire várom a randit és mennyire jókat tudunk beszélgetni. Akkor ő azt mondta, hogy vajon, ha ő ráírna, akkor is engem választana-e a srác és hogy ő is elmenne vele randizni. Erre nem került sor, szerencsére akkor már a párom is beleélte magát, hogy összeillünk, de sok álmatlan éjszakákat okozott nekem ez a lány, árulásnak éreztem, hogy direkt tönkre akarja tenni az alakuló kapcsolatomat. Nem mondom, hogy utána nem álltunk szóba, de elengedtem a barátságot és a segítségemre se számíthatott már utána.
2020. máj. 20. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 A kérdező kommentje:
#5 Félreértettél, bennem nincs düh vagy harag. Egyszerűen csalódott vagyok. Én se nem kiabáltam velük, se nem mondtam kígyót békát rájuk. Csak hallgattam és közben gondolkodtam. Gondolkodtam, hogy hogy lehet ilyenre képes valaki, aki elvileg szeret (igen, csak barátot is lehet szeretni), és annyira nem tisztel, hogy a páromra ne hajtson rá. Nem vagyok mérges még most se, de nem tudok rá úgy tekinteni mint azelőtt. Bosszút állni végkép nem akarok, nem az én stílusom.
2020. máj. 20. 15:07
 9/26 anonim ***** válasza:
83%

Számomra ez súlyos helyzet lenne.

Megszakítanám mindkèt jómadárral a kapcsolatot.

Idővel nyilván halványulna a fájdalmam, csalódottságom, sértettségem, dühöm is, akár arra is esélyt látok, hogy rendezve magamban, megbocsássak, de


EZ NEM JELENTENÉ AZT, hogy akarnám, hogy a jövőben a részei legyenek az életemnek.


Ha megbocsátok is, az saját, belső indíttatás ès nem a kapcsolat megőrzése céljából.


Ezek ketten a legmélyebb bizalmamat játszották el.

Legyenek boldogok külön vagy együtt, de engem ne zsarolgasson azzal, hogy “mert elmondtam, mert x éve barátok vagyunk, mert részeg voltam, MEG KELL bocsátanod”- ezért még gyorsabban takarítanám ki az életemből.


Takarítás, ez a jó szó.

A pasijának meg joga van tudni.

Hogy dönteni tudjon, ahogyan te tetted.


Nem a megcsalást osztanám meg a “barátnő” partnerével, hanem a SAJÁT élethelyzetem, sajàt döntésem az ügyben. Nyilván jó kapcsolatban vagytok, ha a volt legjobb barátnőd partnere.

Ehhez meg két aljas árulónak köze nincs, a férfi meg kezd vele, amit akar, nem érdekel.


Őszintén nem bosszúból, hanem korrektségből tenném, mert az a férfi ugyanabban a helyzetben lenne, mint én magam és mindenkinek joga van a szabad döntéshez.


Ezek életéből a következő pàr évre biztosan csendesen, elegánsan, de határozottan kilépnék.


Az afférral ezt a döntésemet is vállalták, ennek tudatában is összefeküdtek a hátam mögött.

Az ivászat nem kifogás, sőt.


Legyen méltóságod, gerinced, nem kell lelkiismeretfurdalást érezned és ne hagyd magad indirekt módon, játszmákkal zsarolni.


Jogod van leépíteni őket, jogod van dühösnek lenni, jogod van megbocsátani is, de nem azért, mert ŐK ERRE PRESSZIONÁLNAK.


Feléjük soha többé, semmiféle erkölcsi kötelezettséged nincs, ezt jegyezd meg kérlek.


Minden jót.

2020. máj. 20. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
78%
SOHA AZ ÉLETBEN! Erre nincs bocsánat, semmilyen indok nem elfogadható. A barátnődnek a te párod tabu. És neked is az övé. Szóba ne állj vele többet. Szerintem ennél nagyobb hátbaszúrást el se követhetett volna. 27/N
2020. máj. 20. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!