Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátnőm úgy tűnik ok...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőm úgy tűnik ok nélkül, időnként teljesen megváltozik. Mit tehetnék?

Figyelt kérdés

A barátnőmmel kicsit több mint fél éve vagyunk együtt, Ő 21 én 27 és már az is, ahogy összetalálkoztunk valami filmbe illő, most nem írom le az anonimitás végett de tényleg jó sztori, és a kapcsoltunk első 4-5 hónapja is hasonlóan telt, nem részletezem most, egyszerűen egy tankönyvi tökéletes egymásratalálást képzeljetek el, én nagyon meglepődtem, hogy van még olyan lány aki ennyire megfog. Aztán elkezdett a tanulás mellett dolgozni is, vizsgák, családi problémák, betegség és egy nagyon stresszes időszak után úgy éreztem valami gond van, persze ő letagadta eleinte.



Aztán átmentem hozzá, és kiderült, hogy ő szakítani akar. Mondom tessék? Teljesen elhűltem. De nem ő szakítani akar, mondta, hogy minden eddigi kapcsolatában pár hónap után ezt érezte és vége lett, az “ez” azt nálam nem tudta megmondani micsoda, ugyanis elmondta, hogy egy rossz dolgot nem tud ránk mondani, szeret engem, szeret velem lenni, szeretnek a barátai, szeretnek a szülei stb stb. Mondtam, hogy ez a baj, hogy minden túl mézesmázosan tökéletes, már nem kihívás, hogy megkapott, nincs meg valami “extra”? De nem nem nem, egyik sem. Megcsalt? Nem. Van valaki más? Még ki is kérte magának.


A lényeg az, hogy ezt végül megbeszéltük, persze kiakasztó volt, mondta, hogy jó oké én vagyok az első akivel ezen túljut. Nyilván engem nem hagyott nyugodni, de teltek múltak a hetek, találkoztunk, utaztunk, buliztunk vagy csak átjött pihenni, minden megint kva tökéletes volt, néha persze kedves módon de féltékeny volt, mikor sokáig nem találkoztunk írta, hogy hiányzom…Tehát mint egy normális barátnő.


Majd bumm, megint furcsa távolságtartó viselkedés, másnap átjön és újra ugyanez… Mostmár sokkal nehezebben, de megbeszéltük, én sem tudtam mi legyen, Ő sem tudott szakítani velem, Én sem tudtam elengedni, hiszen annyira szeretem, másrészt semmi racionális vagy érzelmi indok nincs rá, és az agyam ezt képtelen befogadni. Ugyan az ment le szinte mint előzőleg, én próbáltam mélyre ásni ebben, max annyira jutottam, hogy azt mondta úgy érzi olyan mint az anyja (akivel már nem is beszélnek), de Ő sem tudja ezt hogy érti, nem akarja, hogy nekem rossz legyen, nem tud ezzel mit kezdeni egyszerűen azt érzi, hogy nem és nem.


És nem tudom mi fordult át most is benne, meg a legutóbb is, de újra “visszaváltozott” vagy hogy mondjam. Nagyon megviselt, és nem is tudom jól döntöttem-e, hogy kitartottam a kapcsolat mellett. Én ha nem kell valaki, vagy akár csak túl “tökéletes” valami is meg tudom indokolni a szakítást, de itt nem erről van szó, azt mondta az előző kapcsolatainál mindig volt egy indok, egy törés de itt nem. Ezért nem értem, mi lehet ez valami lelki dolog? Valami pszichés? Fogalmam sincs mihez kezdjek, miben változtassak ezek után, mit tehetnék. Sokmindent elmondott, és nem is lett volna értelme a hazugságnak, Ő azt mondta szeret…És, hogy ő is olyannak érzi a kapcsolatunkat mint én, de nem érti, és nem tud mit tenni, és szar neki és fél ettől. Fogalmam sincs mit kezdjek ezzel…



2023. ápr. 23. 15:10
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
89%
Hát szeritnem itt tuti van vmi lappangó pszichés betegsége a csajnak. Ilyet épp ember nem csinál.
2023. ápr. 23. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
83%
Szerintem ebbe bele fogsz unni te is. Mondjuk nekem az nem tetszik, hogy neked kötelező a racionális válasz: érzelmi dolgokra nincs ilyen. Azért érzelmek. Én úgy voltam depressziós, hogy racionálisan, "tankönyv szerint" semmi okom nem volt rá.
2023. ápr. 23. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
69%
Borderline, bipolar, valaszthatsz.
2023. ápr. 23. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
100%
Pszichés betegség lehet.
2023. ápr. 23. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
77%

Vagy a kötődési mintái sérültek gyerekkorában (szülői minták miatt), vagy lehetséges hogy bipoláris, de ugye ezt csak pszichológus tudná megmondani, itt mi csak találgatni tudunk.

Ha a csajnak már többször volt ilyen jellegű problémája akkor neki saját magának kellene addig eljutni agyban, hogy önmagával szemben legyen annyi igénye, hogy elmenjen egy pszichológushoz, hogy kiderüljön mi a baja.

2023. ápr. 23. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 A kérdező kommentje:

"Mondjuk nekem az nem tetszik, hogy neked kötelező a racionális válasz: érzelmi dolgokra nincs ilyen. Azért érzelmek." Igen értem, de kértem, hogy mondja meg egyszerűen, hogy nem szeret már, vagy elmúlt. De képtelen volt ezt mondani, mert nem így van. Ha azt mondta volna, hogy nem szeret többé, azt felfogtam volna, de ezt így képtelen vagyok...

Még annyit, hogy a volt legjobb barátnőjét is hasonlóan veszítette el, mondta nekem, hogy volt egy kis vitájuk egy sértődés, majd ő (a párom) többé nem volt hajlandó beszélni vele mert hogy a csaj valami olyasmit mondott, hogy jó akkor ne legyünk barátok vagy ilyesmi. És gondolta, oké ha nem kellek akkor nem, és egy évtizedes örökbarátságot így megszüntetett. Kérdeztem, hogy és nem voltál ki ettől? Hiszen az elmondottak alapján mintha a testvéred lett volna. És mondta, hogy nem másnaptól már nem foglalkozott vele. Mondom az kemény. A csaj rá nagyon hamar és még éveken át próbált kibékülni de nem tudott, ő nagyon kivolt ezen. Meg hát ez lenne a normális... Nem?


Nem hiszem, hogy bipoláris, valami más lehet, de úgy vagyok vele, nem élhet így élete végéig, hogy majd időnként lesz valaki, aztán szakít megint, hol okkal hol ok nélkül, még akkor is ha szereti a másikat... Nekem volt már pár kapcsolatom és ilyen szintű tényleg, összepasszolást nem tapasztaltam soha életemben... Ezért nem akarom elengedni. Most rossz arcnak tűnhet, pedig nem az. Ha ez a két eset nem lett volna semmi rosszat sem tudnék rá mondani...

2023. ápr. 23. 15:35
 7/21 anonim ***** válasza:
66%

Vagy mentalisan van nala valami, vagy pedig unja hogy minden happy es idonkent kell neki a feszultseg.


A korabbi kapcsolatai is hasonloak lehettek.

2023. ápr. 23. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
59%

"Igen értem, de kértem, hogy mondja meg egyszerűen, hogy nem szeret már, vagy elmúlt. De képtelen volt ezt mondani, mert nem így van."


De az, hogy "nem akarok veled lenni, nem tudom megmagyarázni, miért, de ezt érzem", az ennyit jelent. És itt vége. Függetlenül attól, hogy mit vagy képes felfogni.

2023. ápr. 23. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos nekem is vannak ilyen időszakaim.

Nekem ezt pszichés betegség okozza, relationship ocd-nek hívják, ezt pszichológus erősítette meg. Mindenképp olvasss utána a témának, lehet, ő sem tudja, mi a gond!


24N

2023. ápr. 23. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
100%

Oszinten en is ilyen voltam/vagyok. Bar en sosem szakitottam, de mindig ereztem ezt mint a baratnod, a jelenlegi kapcsolatomban is, de egyre konnyebb tuljutni ezeken ahogy idosodom, en most25 vagyok.

Viszont igazuk van a tobbieknek, valami lehet a hatterben. Ugyan borderline nem vagyok, de az erzelmileg labilis szemelyisegzavar tuneteit produkaltam a pszichologiai diagnosztikan.

A kotodesi mintas valasz is hasznos, a csaladjan mit latsz, milyen volt az otthoni korulmeny? Nalunk mindig feszko volt es barmennyire is furcsa, de a "fedzultsegben erzem magam nyugodtnak", amikor meg nyugi van feszultte tesz.

Szerintem beszelj vele oszinten, hogy ez-e a gond nala is. Ha igen, akkor beszeljetek meg, hogy te is jobban megertsd, hogy miert ilyen, viszont nagyon fontos, hogy neki meg torekednie kell arra, hogy normalisan viselkedjen

2023. ápr. 23. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!