Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Az normális, hogy ez számomra...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az normális, hogy ez számomra elfogadhatatlan?

Figyelt kérdés

A barátnőm azt mondta, hogy megszakította a kapcsolatát az exével, hogy vége van teljesen a kapcsolatuknak.


Egy pasi a látótérbe került számomra. Furcsa volt, hogy ugyanaz a neve és a kora, mint az exének. Néha tett is említést a paliról egy másik témával kapcsolatban, miszerint nem is beszélgetnek, nem csípi, szerinte egy undorító alak, hogy néz ki blah, blah…


Egy napon megnéztem a barátnőm híváslistáját. Tele volt hívásokkal, amikben ezzel a pasival beszélt.


Kérdőre vontam és csak NEHEZEN tudtam kiszedni belőle az “igazságot”. Azt mondta, hogy barátok és néha beszélgetnek. Majd a barátnőjének elkezdte mondogatni, hogy el akarna engedni, mert nem hiszek neki, de nem tud.


A dolog miatt “megszakította a kapcsolatot” ezzel a pasival. Ezt ígérte nekem, pedig nem kértem, ha barátok. De nem akart félreértést.


Megemlítette a pasit 2 hónap után, miszerint elköltözik. Gyanús lett a szitu. Megnéztem a telefonját és láttam a törölt üzeneteket, amiben a pasival chatelt. A pasi írta neki, hogy szerelmes belé, hogy tárt karokkal várja stb.


A barátnőm szerelmes üzenetekkel nem reagált, de megbeszélt vele egy talit, illetve elküldött neki egy olyan személyes, magánéleti doksit, ami gyakorlatilag senkire sem tartozik.


Kérdőre vontam: azt mondta, hogy a pasi nem hagyta békén, ezért a költözéséig húzni akarta az időt azzal, hogy talikat ígér és egyebek. Aztán nem megy el, csak szívatja.


Nem hittem neki, de ő az életére eskedezett, hogy SOHA SEMMI nem volt köztük.


Hatalmas veszekedés lett, én ezt nem tudtam felfogni. A nagy veszekedésben elkértem a telefonját és kiderült, hogy ez a pasi az exe.


Csak ekkor vallotta be. Egyedül ekkor, mert megtartotta az üzeneteket hónapokkal ezelőttről a Viberen.


Ekkor bevallotta, hogy igen, ő az exe, de csak azért folytatta a beszélgetést, mert “nem tudta lekoptatni, fenyegette stb.”


A barátnője “megérti” és kvázi én lettem a bolond, amiért ez számomra hihetetlen. A kapcsolatunk eleje óta azt mondta, hogy egy pasival sem dumálgat, erre kiderült, hogy az exével igen. Akiről hazudott egész végig, hogy már “vége”.


Félreértés ne essék, nem vagyok kontrollmániás. De levágom, ha valaki hazudik és természetes, hogy előjön a kisördög.


Ezt hova tegyem?


febr. 10. 19:30
 1/9 anonim ***** válasza:
66%

Én egyáltalán nem vagyok az exekkel való kapcsolattartás ellen, és vért hányok azoktól, akik ebben korlátozni akarják a párjukat.


A hazugság viszont off. Ha az egyik fél ilyen módon hazudozik, vetít, titkolózik és hülyének nézi a másikat, azzal nincs mit kezdeni.

febr. 10. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
80%
Az a nem normális, hogy erről neked ennyi kérdést kell kiírni, és nem tudtad az első hazugság után kitenni.
febr. 10. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

Ti együtt laktok?

Mióta vagytok együtt?

És ők mikor szakítottak elvileg?

febr. 10. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
A barátnőd már többször lebukott, hogy hazudik. Helyedben vele már nem kezdenék semmit, mert nem lehet bízni benne. Valószínűleg már megcsalt és a jövőben is meg fog.
febr. 10. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Áh téged már felismerlek. Teljesen hülyére vesz. Tudod, amikor elsőre átb@szott az az ő szégyene. Amikor más másodszorra, az a tiéd.
febr. 10. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
77%
Én meg attól hányok vért, ha valaki tiszteletlenül bratyizik az exszel, mert hát jóban akar vele lenni (ezt is miért?) és közben telibe kullantja azt, ha az a jelenlegi párjának rosszul esik vagy zavarja. Bocsi, de ez egyáltalán nem korrekt, önző dolog a pároddal szemben. És ne haragudj, de ebben nálam nincsen tolerancia. A férjemet reptettem volna már az elején, ha kiderül, hogy ő még bratyizgat az igen csak problémás exnőjével. Szerintem nem egészséges az exeket közel tartani magadhoz. Nekem is akart exem a barátom lenni, ami kiderült arról szólt, hogy vissza akarja magát kuncsorogni hozzám. Vágtam is kifelé az életemből. Amíg bratyizgattok addig nincsen tovább lépés egyikteknek sem. Amit a kérdező ír le az nem normális dolog és még mindig érez valamit az exe iránt a párja. Ő csak pótlék. Ahogy az ex újra összejönne vele komolyabban a kérdező azonnal lapátra fog kerülni. Itt a példa, hogy az ezekkel való nagy haverkodás hova vezet.
febr. 10. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
23%

6

Figyu, különbözünk, ennyi. Én azokat reptetem ívesen, akik meg akarják mondani, hogy mit tehetek és mit nem.

febr. 10. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
0%
Szerencsére nem mindenkinek normális közeli kontaktban maradni azzal az emberrel, akivel egykoron a legféltettebb titkaidat és az ágyadat osztottad meg. Attól, hogy egy párkapcsolatban elvárom a páromtól a tiszteletet, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy meg akarom mondani mit tehet meg és mit nem. Ezt hívják önbecsülésnek és nem hagyom, hogy a màsik kénye kedve szerint lábtörlőt csinàljon belőlem. Ha ez valakinek nem kenyere, akkor jobb is, ha távozik az ajtón kabátostul együtt.
febr. 10. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Nem lehet túl nagy az önbecsülésed, ha ennyire bizonytalan vagy, de te tudod. Mondom, mindenki más és szabadon dömthet.
febr. 10. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!