Hogy készüljek fel lelkileg erre a beszélgetésre, megszakad a szívem, ha elképzelem is patakban sírok, hogy ennek szakítás lesz a vége?

Tudom, valószínűleg borzasztóan érzékeny és gyerekes vagyok ezért a sírásért, de az a helyzet, hogy nem làtom értelmét ennek a kapcsolatnak párommal már. Ő abszolúte nem tesz, nem akar, nem szervez több időt, energiát, minőséget és mennyiséget a kapcsolatba, hogy ebből később valami tőbb is lehessen. Eleve nem találkoztunk sokat, akkor sem soha egy vagy több napra.

Túl fontos neki a saját kis élete, előre egy csomószor nem avat be, legfeljebb utólag elmondja miket csinált. Ez is fáj. Online szinte sohasem elérhető, max. Napi pàr sor erejéig. Újabban minden találkozásunkkor van néhány keresetlen megjegyzése. Pl: hogy miért üres a hűtőm, azért ilyen állapot nála sosincs (mert elutaztam a hosszúhètvégére, kinek kéne dolgokkal megtöltenem így?)

Az a baj, hogy nem tudom mit fog reagálni, azt sem tudom, mikor fogunk a legközelebb találkozni, de én nem akarom ilyen formában ezt tovább csinálni. Szeretem, de ez annyira kevés nekem, annyira semmi közöm az életéhez és neki se az enyémhez.

Már sejti hogy van valami, megkérdezte mi a baj, de nem tudtam elmondani. Szinte biztos hogy el fogom bőgni magam, miközben elmondom az észrevételeim, érzéseim. tutira ki fog akadni, de tudnia kell, hogy részemről ez így nem.