Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Összeköltözésünk óta a barátnő...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Összeköltözésünk óta a barátnőm igénytelen lett, vagy én vagyok a túlérzékeny?!

Figyelt kérdés

Külsejére igényes, ápolt, csinos.

Amíg nem éltünk együtt, nem viselkedett így (sokat aludtunk egymásnál akkor is). Most olyanokat csinál, vagy épp nem csinál, hogy agyam eldobom.


Ha megvan neki, rendszeresen hagyja a lakásban szanaszét (!) a használt betéteket. Hol a fürdőszobában, hol a wc mellett, de a gardróbszekrényben is találtam már... Kidobom, mondom neki, lerendezi annyival, hogy "ja bocsi, nem direkt volt". Vagy, ha éjjel átázik, és olyan lesz a lepedő, ágynemű, nem cseréli másikra, mert minek, majd lecseréli, ha már nem vérzik, addig átázhat újra, nem fogja naponta cserélgetni az ágyneműt emiatt. Ja, csak úgy a folt se jön ki, meg nem túl gusztusos a vérfoltos lepedőn feküdni napokig.


Ha főz valamit, nem mosogat el, simán telepakolja a mosogatót, ha oda már nem fér, akkor a pultot. De olyan is volt, hogy az üres konyhai szekrénybe pakolta be a mosatlant, mert vendégek jöttek, elfeledkezett róla, és én találtam meg 1 hét múlva, a beleszáradt, belepenészedett maradékkal. Vagy hazaérek munkából, megyek be a hálónkba, annyit látok, hogy a ruháitól lépni nem lehet. Írok neki, hogy mi történt, válasz: keresett egy felsőt, majd ha lesz ideje, visszapakol (napokig kerülgettem a kupacokat, végül én hajtogattam vissza mindent).


Reggel az ágyban kávézik, a poharat nem viszi ki a konyhába, lerakja a földre, maga mellé/kicsit az ágy alá. Tegnap reggel 8 kávés poharat szedtem ki onnan... A hétvégére elutazott a barátnőivel, de esküszöm, egyedül, pasi létemre nem csináltam akkora kupit, mint ő szokott.


Hogy beszéljek vele erről úgy, hogy ne bántódjon meg?


ápr. 21. 22:55
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
35%

Nőként leírom a véleményem.

A menstruációs dologra.Olyankor én is szétszórtabb vagyok, velem is fordult már elő, hogy a becsomagolt használt betétet a wc-ben felejtettem, nem vittem ki a kukába.Mondjuk a párom meg rendszeresen a kiürült samponos-tusfürdős flakonokat a fürdőben hagyja, erről ennyit...


A lepedős dolog tényleg elég igénytelen, de szerintem itt te is segíthetnél neki, legalább a saját közérzeted kedvéért is.Cseréld le te a lepedőt, jól fog neki esni ez a kis figyelmesség ebben az időszakban.:)


A mosogatást, a poharak kihordását meg beszéld meg vele, ha azonos mértékben végeztek házimunkát.

Mondd neki, hogy téged feszültté, idegessé és szomorúvá tesz a kosz, a rendetlenség, az igénytelen környezet.Legyen szíves kivenni a részét az igényes lakókörnyezet fenntartásából.

ápr. 21. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:

Az a baj, hogy ezek általában nincsenek becsomagolva...


Ha a lepedőt én cserélem le, rám szól, hogy minek, úgyis olyan lesz még.

ápr. 21. 23:11
 3/20 anonim ***** válasza:
79%

#2 Akkor mondd neki, hogy azért cseréled le, mert jogod van neked is tiszta ágyban aludni.Nem egyedül él, legyen rád is tekintettel, pláne, hogy megcsinálod helyette a lepedő cserét.

A mosatlanokat meg előadhatod úgy is, hogy csótányt találtál a lakásban, hátha észbe kap.Jól kiszínezve magyarázd el neki, hogy ha egy van, akkor több is van, a koszra jönnek és rengeteg betegséget terjesztenek.Ijesztgesd meg egy kicsit.


Ha nem változik semmit, akkor ott kell hagyni.Én sem tudnék ennyire igénytelenül élni.

ápr. 21. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
87%

Nőként válaszolok. Ilyen szintű igénytelenség számomra tolerálhatatlan, teljesen mindegy, hogy az elkövető nő vagy férfi. És amit a barátnőd csinál, az már egyenesen bunkóság. Nem egyedül él, és pontosan tudja, hogy ha széthagyja a véres betéteket a lakásban, azt te is ugyanúgy kerülgeted, a mocskos, penészes cuccait, a ruha halmokat szintén, és ha ő koszosan hagyja a konyhát maga után, akkor neked úgy kell használnod, vagy utána takarítania.

Egyszer-egyszer mindenkivel előfordul, siet, fáradt, akármi. De amikor ez rendszeres, és szóvá teszik és ugyanúgy leszarja, akkor egyértelmű, hogy ez nem fog változni, tehát vagy szakítasz, vagy a utána pakolsz és takarítasz, amíg együtt éltek.

ápr. 21. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
85%
Menekülj. Szó szerint. Ez nem csak igénytelen, hanem koszos is. Azt gondold hozz , hogy 1-2 gyerek mellett mi lesz amikor melóból mész haza. Mi fog várni.
ápr. 21. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
100%
*azon gondolkozz
ápr. 21. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
100%
Jesszus ez gusztustalan
ápr. 21. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
100%

Felnőtt pelenka az a tuti sok anyag bele fér és a lepedőt is kíméli. Egy óriási vérben úszó pelenkát nem lehet ott fejteni sehol. Ezzel kettő gond ki is van pipálva.


És megoldja a mosatlan és ruha kupi problémát is mert ezek után biztosan szakítani akar maj.


Pelus minden problémára így vagy úgy megoldás!

ápr. 22. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
100%

Nem vagy túlérzékeny.

Férfi vagyok, 14 éve élek a feleségemmel. Rég elváltam volna tőle, ha ennek csak a felét csinálta volna.

ápr. 22. 01:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
100%

Nő vagyok és fúj! Ez nem feledékenység, hanem baromi nagy igénytelenség... Biztos nem tűrném, legyen nő vagy férfi. Ha nem hajlandó változtatni akkor ennyi.

Mestruáció: vannak kicsi kukák, amiket pont a wc mellé lehet tenni, általában úgyis ott cseréli az ember a tampont, betétet. Eddig nem sok olyan helyen jártam, ahol nincs kuka a wc mellett. Az átázás meg előfordul, de ha ennyiszer akkor vagy nem jó betétet használ vagy rosszul. Hameg olyan erős a vérzése, hogy "semmi nem elég" akkor orvoshoz kéne menni, mert nem normális (myoma, polip, endometriózis stb). Vagy tegyen magaalá törölközőt. Hogy véletlen átázik valaki az előfordul, velem is volt, azonnal lepedőcsere, áztatás, hidrogénperoxid kiszedi a foltot. Kinek van gusztusa abba visszafeküdni?

Mosogatás: én is utálok, nem mosogatok el azonnal ha pl este odatettem egy tányért, de azért nem hetekig hagyjuk ott, meg elduva, penészedve...

Ruhák: akkor a földről öltözik? Vagy hogy kell elképzelni? Nem egyszerűbb rendszerezni a ruhákat és azt kivenni ami kell? Arra már rá sem kérdezek mennyire lehetnek azok a ruhák gyűröttek...

Kávé, poharak: remélem nem panelben éltek, mert lassan lesznek kedves kis csótány lakóitok (sajnos ott gyorsabban szaporodnak, mint kertesben) ... Vagy egeretek, patkányotok a kupi és az itt ott hagyott dolgok miatt. Én is szeretek néha az ágyban kávézni, de ahogy felkelek viszem is magammal a csészét.

Ezek nem nagy dolgok, simán igénytelen magára és a környezetére. Az a nő aki a padlóra ledobott ruhákból öltözik és a véres lepedőn alszik az magára is igénytelen.

ápr. 22. 06:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!