Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit csináljak, hogy az irányít...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak, hogy az irányítást átadjam a barátomnak?

Figyelt kérdés

Tegnap beszéltünk erről. Mondta, hogy amióta külföldről haza jöttem, irányítósabb lettem, mint nő.

Pl. én találok ki programot, én mondom meg, hogy mikor találkozzunk, én többet és minőségi ajándékokat adok neki (eddig csak kézzel készített dolgot adtam), illetve neki is veszek TopJoy-t.

Azért, mert nekem az rossz, ha csak magamnak veszem, és az ő szeme láttára iszogatom, míg ő nem, mert nem vettem neki. Ezért veszek neki is, hogy együtt igyunk.


Erre mondtam neki, hogy akkor leveszem a kezem róla, átadom az irányítást neki, nem szervezek programokat, nem adok neki semmit, mint egy kisegítős nő, úgy fogok viselkedni.

Erre mondta, hogy ne, mert tönkremenne a kapcsolatunk. Ő nem tud annyit adni, tenni értem mint én neki.

A családom sokkal “érdekesebb”, mindig megyünk valahova, ahova természetesen a barátomat is magammal viszem.

Míg az ő családja egy zárkózott. És sehova nem megyünk, nem beszélünk, alig ismerem őket.

És hogy én jobban ismerem a várost, mert itt nőttem fel, míg ő csak nemrég költözött ide. Emiatt is én irányítom, hogy hova menjünk, mit csináljunk, mert én jobban ismerem a várost.


Ezek mind rosszul estek nekem, ő is megteheti ezeket, csak ehhez akarni kell, nem?

Mondta, hogy egyszer megpróbálta és nem sikerült. Így teljesen átadja nekem és nem veszi vissza az irányítást. Mert akkor mindentől eltiltott, féltékeny volt, hogy nekem van életem, míg neki nincs. Ebből volt veszekedés.

Pedig én jobban szerettem volna, ha egy férfi irányítaná a nőt, mint normális párkapcsolatban.


Hogyan lehetne ezt megtanítani vagy fokozatosan átadni neki az irányítást?


máj. 18. 08:11
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
89%
Semmit. Ne add át neki! Ha kell neki, akkor vegye el. Ha nem kell, akkor marad.
máj. 18. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
55%

Csak olyanoknak lehet irányítást átadni akik tudnak is irányítani. Habár azoknak át se kell mert alapból át is veszik akármilyen karakán fudatos is a nő, mégis ők a "vezető", de azoknak élete is van amibe beavatják a párjukat, idegen helyen is feltalálják magukat gyorsan, barhol bármiben is képesek ötletesek is lenni.


Ilyen "sétáló ebekkel", akit ha akarsz leviszel sétálni, sokmindent nem is lehet tenni. De ezek már 1.randin is lejönnek.



Plusz1:


Ha te is irányítasz pl te ötletelsz is és megy utánad, egy valódi férfi akkor is átveszi a dolgokat a kezébe.


Nekem pl volt nem egy olyan hogy én találok ki valamit, a pasim csak fekszik, hogy "rendelkezz velem kérj bàrmit megadok mindent"🤣 na és kitaláltam néha meredek dolgokat is amikből majdnem baj is lett, de simán megoldott mindent, felturbózta az ötletet is, menet közben tett is hozzá hogy még színesebb legyen minden, és számtalan mással is "feltuningolta" az egész napot is.


De másik pasimmal (külföld és éjjel minden zárva ami amugy a halálom), mentünk el egyszer cigit venni mert nekem kellett éjszaka..és hát sehol semmi, éjszaka beutaztunk nem tudom hány helyet mire meglett hogy van egy automata egy bárban. De ahhoz személyi kellett a magyart nem fogadta el a gép paromnál nem volt. A bárban senki nem segitett nekem.(párom kint várt).

Kudarc. Na erre bejött a párom is a helyre hogy mikor megyek már.

Mondtam neki hogy mi van erre ő lespanolt mindenkivel ott helyben a pultos is körbenyalta ugrálta, meg maradjunk szivesen látnak, a vendégek sorra álltak fel hogy adnak személyit de még a pénzt el se akarták fogadni hanem ők veszik meg!


Na bakker. Ilyen az amikor van egy férfi aki tud irányítani egy nő mögött.

máj. 18. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
86%
A top joynál elvesztettél, dedós kis barátom.
máj. 18. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
70%
De visszatérve kiemelném, hogy már 1.randin lejönnek ezek hogy akivel randizol az egy "öleb" akit te sétáltatsz szinte csak, ő meg követ csak, vagy egy férfi.
máj. 18. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
80%
#4 Szóval egy férfi, aki nem ismeri a várost és hagyja, hogy a nő körbevezesse, akkor már nem férfi... úgy érzem, hogy sok nőnek szó szerint természetfeletti elvárásai vannak egy férfival szemben.
máj. 18. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
83%
Nem èrtettél semmit. Egy férfi akkor se balf.sz ha nem ismer egy várost.kb így értettem.
máj. 18. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%
Sőt "idegenben" normál esetben meg felfedezőkké is válnak. És még oldottabb is az ember mert úgyse ismeri senki tehát azt csinál amit akar.
máj. 18. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

Vagy egy pasi mesélte egyik csajjal a randiját hogy el akarta vinni egy másik városba. De a csaj nem ismeri azt a várost es jött azzal mi van ha eltévednek nem találnak vissza, meg idegen az egész város.

A pasi ezt úgy mondta el nekem, hogy ő annyira csak nem hülye hogy eltévedjen, meg ne találjon vissza.., és ő se ismeri azt a várost pont ez lett volna benne a lényeg hogy ketten együtt fedezik fel, és izgalmas.

De a csajnak inkább nem is mondta mert látta hogy menthetetlen a dolog a csaj ilyen görcsös nem tudott ezzel mit kezdeni. De még aztán kaocsolatot se tudott vele kezdeni..

máj. 18. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
77%

A világon tényleg mindenféle embertipus van.

Pl ott van az olyan férfi aki egy gyerek szintjén van értelmileg, ezért hisztikézik, hogy a szerelmének van személyisége és vágyai, sőt, van némi költőpénze is. Ettől bibis lesz a kis egoja, és panaszkodni kell, hogy mostmár igenis ő is fontosnak akarja érezni magát (pusztán a tettei alapján ez nem menne)


Aztán ott van a csaj aki relatíve már felnőttként képes viselkedni, kifejlődött már az agya, használni is képes, viszont ez meg tanácsokat kér arra, hogy hogyan süllyedhetne vissza egy retard 11 éves szellemi szintjére a pasija kedvéért.


Hát nem tudom kérdező. Próbálj meg nem gondolkodni, ürítsd ki az agyadat teljesen. Ha véletlenül bevillan egy gondolat a fejedben, akkor nyomd el azonnal.

Így majd nem lesz semmiről véleményed, nem fognak eszedbe jutni programok, és lesz alkalma párodnak, hogy ő gondolkozzon helyetted.

máj. 18. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
41%

“Pedig én jobban szerettem volna, ha egy férfi irányítaná a nőt, mint normális párkapcsolatban.


Te teljesen elmebeteg vagy!!

máj. 18. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!