Hol találhatnék szép szerelmes verset?

Kérded? mi az a SZERELEM?…

...és azt hiszed, te kis bolond,

most kéjes titkokat mesélek,

s te élvezettel hallgatod?

Gondoltad, szívről, vágyról, sok apró pajzánságról lebbentem fel

vörös titok-selymemet?

Hogy édes csókról, titkos bókról mesélek neked?

Hogy megmutatom, mint remeg lábad

majd, mint reszket a szó, ha hozzá szólsz?

Hogy ezer rózsát markoló

izgatott-izzadó tenyérről suttogok neked?...

...Óóó, te kis buta!

a szerelem, az igaz szerelem fáj - mikor vele vagy,

de nem akarod, hogy átöleljen,

Sőt!

Benned legyenek pőre gondolatai,

és ha nincs veled, kit szeretsz,

csak forogsz, meg topogsz,

locsogsz, motyogsz és szorongsz,

két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből,

és ordítanál, sikítanál a világba,

és ha kinevetnek,

nem szégyelled, de fáj,

na, ez a SZERELEM!...

...Hogyha nincs veled, ha a valahová ment nem alszol,

nyitott szemmel kergeted álmaid,

míg várod, téped virágnak szirmát,

ágyadban keresed árnyát, illatát, édes izzadtságszagát,

sóhajtását, sóhaját lesed, hallod hangját,

ha nyikordul a szék, hol nemrég ő ült,

ha szellő lebbenti az ablak fátylát, és

számolod az ócska perceket,

mit büntetésül szabott ki rád

a SZERELEM!...

...És tűröd, ha aláz,

tűröd, még ha ki is ver a láz,

és megbocsátod neki, hogy te is vagy, és az agy,

kis massza a fejedben zsong, bong,

és nem érdekel, ha kérdezel,

és választ arra nem kapsz,

csak vársz, csak jársz körbe, dühöngve magadra,

hogy megint megbántottad, mert megkérdezted tőle: szeretsz?

s válaszul kapod: ó, bolond, nem érek rá!

és te zavartan nézel rá,

nem érted, hisz’ nincs fontosabb

kérdésed…

...és az is az igaz szerelem jele,

ha mást tesz, és nem úgy, mint képzeled,

és te nem tudsz szólni, és vele teszed a rosszat,

de érzed, csak vele, nem nélküle,

élete a te életed, és életed nélküle nem élheted,

mert ennyire szereted, és bármit mondhat, csak igaz lehet,

és a lehetetlen sem lehet,

és bármit tesz is, az úgy a jó,

mert áruló belőled nem lehet!...

...és az egy igaz szerelem, ha úgy gyűlölöd, mint senki mást,

és ha kérdi: miért?

nem érted, csak öleled, és szidod,

hogy megint ölelhesd, és ölni tudnál érte,

és ha bántják, neked fáj, és sírsz, ha sír,

és nevetsz együgyű viccein,

és számodra egyre szebb,

mert neki azok a ráncok, azok az őszülő szálak a legszebben állnak,

és beteg, szenvedő testét öleled, megfésülöd, és ágyba viszed az ebédet,

s ha kell, megeteted, és ha kell, azt, igen, azt te kiviszed…

...és a gondok, ha beborítanak,

csak megkopott, üres szó a szerelem,

ha már mást szeret, hát elengeded,

mert tudod, kezét meg nem kötheted,

úgy szereted, hogy szabadságát el nem veheted,

és ha te mennél el, nyugtod nem leled,

nem lesz nyugodt perced,

csak ő kell, kit gondolatban ölelsz,

csak vele érzed, hogy nem vagy egyedül,

ha jó, ha rossz fikarc életed…

...igen, ez a szerelem, az igaz,

mert bármi történik, ő a vigasz,

és jutalmad megkapod, ha akarod,

s lehozhatod végre a választott csillagot,

és a meleg, mit csak vele érezhetsz,

az a jutalom, mit élvezhetsz,

és a csók, a test, érintés, kéj, szédülés, ez mind a tiéd lehet,

mert szeret, és te is szereted,

és szereted, és ő is szeret,

hát ez a szerelem, az igaz,

KEGYETLEN SZERELEM!

„Az első volt a rácsodálkozás

Ámulattal nézted őt, mint látomást

Szívedből jött minden vallomás

Tökéletesnek hitted őt, mint annyi mást

Másodszorra te választottad őt

Terveztél harmóniát, szép jövőt

Érthető volt az elhatározás

Hitted azt hogy rajtad áll a változás

Harmadszor már úgy fogadtad őt

Mint a vén hajós a változó időt

Mint ki végül sziklás partot ér

Szelíd révbe jutni már nem remél

Háromszor elfogadtad

Háromszor megtagadtad

Háromszor hagytad újra el

Háromszor megszeretted

Háromszor elvetetted

Miért kezdenéd most újra el?”

Ilena Teresa Meraq

Misereor

előző voltam :)

Baranyi Ferenc:

Előled is hozzád

Szeretni foglak tegnapig

Jövőd múltamba érkezik

s múltadból érkezik jövőm.

csak tegnapig szeress, de hőn

Mielőtt megismertelek, már szakítottam rég veled,

nem is tudtad, hogy létezem,

és szakítottál rég velem,

elváltunk végleg, mielőtt

megjelentünk egymás előtt,

én jobbra el- te balra át

s most jobb a ballal egybevág

kiadtad utamat s utad

kiadtam én is. menj.maradj.

te érted ezt? A távozó

nem el, de feltűnik. HAhó,

hahó.Csak erre!Jőjj!Eredj!

Isten hozott! Isten Veled!

Isten veled! Isten hozott!

futok előled és hozzád futok,

s te tőlem énhozzám szaladsz,

előlem is hozzám szaladsz-

ki érti ezt? ki érti azt?

megfoghatatlan. képtelen.

szerelem ez?

Alighanem.

Somlyó György:

Mese arról, ki hogyan szeret

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,

hisz szeretik.

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,

hiszen szeret.

Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia

kell, éppen mert szeret.

Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia

kell, éppen mert szeretik.

Van, akinek számára a szerelem

határos a gyűlölettel.

Van, akinek számára a szerelem

határos a szeretettel.

De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti

a szeretettel,

s nem érti, hogy mások feleletül a

gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.

Van, aki úgy szeret, mint az országútra

tévedt nyúl,

amely a fénycsóvák csapdájába esett.

Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi

azt, amit szeret.

Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost,

amelyre bombáit ledobja.

Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők

útját vezeti a levegőben.

Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,

hogy megszopja az éhező kisgyerek.

Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába

nyelő amőba.

Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke

a lángot.

Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.

Van, aki önmagát szereti másban,

s van, aki önmagában azt a másikat,

akivé maga is válik általa.

Mérleg

A szívem: forró-zűrzavaros mérleg.

Rajta józanul - hűvösen lemérlek.

Nem bőröd bársonyát, selyemhajad színét sem

(sohasem akarom, hogy ilyen szándék kísértsen),

- csak egy sóhajt: csodásat, halkat, mélyet-

És akkor két szempár egymásba mélyed.

S lebillen serpenyője mérlegemnek:

megmérettél... - S az eredmény: szeretlek.

Szilágyi Domokos

Varga Sándor Frigyes: A szívem

Látni akarod a szívem?

akarod -

oda adom, mint

ezt a verset,

elveheted,

hiszen különös,

végzetes közelben

élünk már; te meg én,

hogy akarhatod,

és én is akarom;

lásd, ez itten a szívem,

kósza felhő és piros szalag.

Egyszerű, mint a fa

és a fű,

gyermek és a bárány,

mint a farkas

és a májusi eső.

Akarod?

Kemény, fekete ércdarab,

zengő pirosra kalapálom,

izzó fehér lesz,

mint a nap,

engem éget el leghamarabb,

de messze csak melegít,

virágot fakaszt.

Akarod?

Én ütöttem a sok sebet

karddal, ostorral rajta,

mert nem szeretem

a szívemet:

mint paraszt a rossz lovat,

hajtom hazug csodák elé

és áldott a kátyú.

látod: ilyen az én szívem

Akarod?

Elveheted és eldobhatod.

Ady Endre

HA SZERETLEK. . .

Ha szeretlek, akkor hazugság,

Amit igaznak hittem én.

Hazugság a sírás, a bánat

S az összetörtnek hitt remény.

Hazugság akkor minden, minden,

Egy átálmodott kárhozat,

Amely még szebbé fogja tenni

Az eljövendő; álmokat.

Ha szeretlek, akkor vergődve

A halált nem hívom soha,

Eltűröm még a szenvedést is,

Nem lesz az élet Golgota.

Mikor álmomból fölébredtem,

A percet meg nem átkozom --

A lelkedhez kapcsolom lelkem

S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek. . . Ne adja Isten,

Hogy hazug legyen ez a hit!. . .

De mért?. . . Legyen hitvány hazugság,

Elég, hogy engem boldogít.

Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,

Haljak meg most, ez üdv alatt, --

Többet ér egy hosszú életnél

Egy álmot nyújtó pillanat!. . .

Pilinszky János: Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idõ

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd-közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

hangtalanul, és jelzés nélkül.

Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

hogy kezemet kezedbe tettem.