21 éves vagyok, és még nem volt komoly kapcsolatom, hamar megingok és bestresszelek ha valakit elkezd közeledni felém. Hogy tudnék ezen változtatni?

Fordulj a szakértőhöz: Beszélgessünk el privátban, és

talán el tudod hagyni ezt a komplexusod :)

ezzel én is így vagyok am... elég sok csajnak bejövök és sokszor rámnyomulnak én meg ettől teljesen beparázok és otthagyom őket, pedig nem is csúnyák... tök gáz :D

20/F

Tényleg mintha én írtam volna:) pontosan ilyen voltam én is,sokáig fel sem ismertem,hogy nem én vagyok taszító és szerethetetlen,hanem tudat alatt szinte direkt lököm el magamtól az embereket és leszek távolságtartó. Az már önmagában nagyon jó,hogy felismerted a problémát,de valószínűleg sokat kell majd dolgoznod,hogy leépítsd a falaid.Alapjában kellett nekem is megváltoztatnom a hozzáállásomat az élethez.Most már észrevehetően sokkal-sokkal lazább vagyok. Legyél egy kicsit önző,és ne attól félj hogy te mit nyújtasz,hanem akard azt elvenni a másikból,amire neked szükséged van.

Egyébként én is mindig úgy hittem,hogy a szüleim kapcsolata miatt alakult ki bennem is a bizalmatlanság,ők mérhetetlenül ellenségesek egymással érzelmileg,és csak miattunk tesómmal maradtak együtt gyerekkorunkban. Százszor inkább a válás,minthogy egy gyerekbe ez a bizalmatlan és szeretet nélküli párkapcsolati minta rögzüljön... szakértőhöz fordulni nem rossz ötlet,ártani nem árthat,én is gondolkoztam már rajta. de én még próbálkozom egy kicsit magamnak gyúrni az önképem:) " 20/L

Én is ugyanolyan voltam, mint te. Mindenki elől kitértem, és baromi rosszul éreztem magam azok miatt a srácok miatt, akiknek még csak esélyt sem adtam, és láthatóan rosszul érintették őket. 17 éves koromra remekül sikerült magamnak bemagyaráznom, hogy nekem nincs is szükségem pasira, és onnantól kezdve valójában nagyon is jól éreztem magam, kötöttségek nélkül flörtölgettem fiúkkal, mert tudtam, hogy úgysem lesz ezekből semmi. Én valójában attól paráztam rettenetesen, hogy csalódni fogok, összetörik a szívem, meg hasonló csajos balgaságok, amire mondjuk rátett egy lapáttal, hogy az első pasi, aki felé tényleg nyitni akartam volna, csak ki akart használni. Évekig remekül tetszelegtem a független, önálló csaj szerepében, aztán egyszer csak olyan srác került az életembe, aki tényleg... mintha a jóisten is nekem szánta volna. Baromi nehéz volt ezt felfognom, mert már csak elvből sem hittem ilyen "baromságokban", de minél többet beszélgettünk, annál világosabbá vált, hogy nekem való. A jelekből rájöttem, hogy tetszem neki, és én sokáig haboztam, hogy engedjek-e vagy ne, de végül arra gondoltam: basszus, ilyen pasit nem találsz másikat. Pont olyan, mintha neked szabták volna, el ne engedd. November óta találkozgatunk, szilveszter óta együtt is vagyunk, és bár még most is vannak néha pillanatok, amikor szégyenlős vagy bizonytalan vagyok előtte, nagyon hamar feloldódik bennem ez a dolog. Nekem egy olyan pasi kellett hozzá, aki jobb, mint amilyenről valaha álmodtam vagy amilyenre számítottam. Elég nyálasan hangzik, pedig nem vagyok romantikus típus (még most sem :D), de így történt.

Nem hinném, hogy a családi dolgok nagyban befolyásolnák ezt, nekem ugyanis nagyon családcentrikus és kiegyensúlyozott szüleim vannak, én mégis iylen el-cseszett lettem :D Ha úgy érzed, magadtól nem megy a dolog, ha a gondolkodásodon nem tudsz változtatni, akkor nem árthat, egy szakember felkeresése. Lehet, hogy csak bebeszéled magadnak a sok rossz tapasztalat után, hogy te ilyen vagy. Próbálj kicsit nyitottabb lenni, adni lehetőséget a pasiknak, ha nem jönnek be, még mondhatsz nekik nemet :) Sok sikert.