Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit tegyek? Lehet, hogy mindent elrontottam?

Figyelt kérdés

Másfél éve vagyunk együtt. Sok a gondom, valamint vannak ellentéteink is. Gondolok itt a barátokra, és a nézetére is ami kicsit néha furcsa. Ő mindent lazán kezel.

A haverja kikezdett velem, nem volt gond, azóta az is fúj rám, sőt a múltkor le is bohócozott a párom előtt. Akkor sem állt ki mellettem. Sokszor ebből nekem is elegem van. Senkinek érzem magam, de Nekem Ő az első. Féltem, óvom, féltékeny vagyok és ingerült is, észreveszek dolgokat, amiket lehet hogy Ő ugyan nem, de én foglalkozom velük és ebből adódóan konfliktus keletkezik. Bevallom a hátterem sem olyan mint az övé. Fiatal vagyok és ugyan állandóan keresek munkát, de felőröl az is hogy mindhiába. Tudom, hogy velem van a gond, és hogy elege van.. de mit tegyek, nagyon nehéz életem van, de tudom hogy szeret ahogy azt is, hogy nem Ő rá kellene mindenben támaszkodnom. Viszont néha jól esne ha éreztetné, fontos vagyok. Mit tegyek hogy ne bántsam meg? Az is baj ha féltem, az is ha érdektelen vagyok? ...

23/N



2012. júl. 12. 11:22
 1/6 anonim ***** válasza:
Szerintem két lehetőséged van. Vagy elmondod ezt neki, hogy szeretnéd ha kiállna érted, és úgy kezelne mint egy barátnőt, vagy a másik hogy egy ideig közömbös leszel vele, hogy érezze milyen.
2012. júl. 12. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Szerinted erre a zagyvaságra létezik értelmes válasz?
2012. júl. 12. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

A leírtak alapján te a pasi párja vagy, róla azomban veled kapcsolatban ez nem mondható el. Nyilván nem ismerünk minden momentumot, de szerintem ez egy egyoldalú kapcsolat, ahol te nem kapod meg, amit szeretsz. Beszélj vele, álj ki a dolgaidért, követeld meg a tiszteletet és a védelmet, ha ő annyira neveletlen, hogy ezt nem adja meg neked alapból.

Ha meg nem megy, akkor tudomásul kell venni, és lépni kell tovább...

2012. júl. 12. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Az ilyenre mindig csak azt tudom mondani, hogy üljetek le és beszéljétek meg. A természeteden nem tudsz csak úgy változtatni egyik pillanatról a másikra, hiába is szeretnél... Szóval ha szeret akkor talán megérti. Mondd el neki őszintén amit kb itt leírtál.
2012. júl. 12. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Mindent elmondtam neki, nem egyszer, ezt sajnos nem a legnyugodtabb állapotomban, mármint nem üvöltöztem, csak agresszív voltam. Aztán ahogy lenni is szokott, kértem bocsásson meg, és elmondtam az érveimet, hogy szeretem, aggódom érte, nézze el, ha ostobán viselkedem. Azóta nem keres.. (1 napja)

Azt mondta Ő megért engem, de kezd elege lenni.. belőlem. Szerinte a bolhából elefántot csinálok, mindent túlreagálok. Egy valamiben viszont biztos vagyok, ebben a kapcsolatban a mérleg erősen felém billen. Azaz érzelmileg én sokkal jobban kötődöm hozzá, mint ahogy Ő én hozzám. Ezt elismerte...

2012. júl. 12. 11:33
 6/6 anonim ***** válasza:
Szerintem Te jobban szereted mint Ő téged...Nálunk is ez volt. Alap dolgokat nem tett meg, mindig csak másodlagos voltam. Szerintem nem vagy neki elég fontos. És még te érzed magad rosszul? Nekem sem volt munkám, neki igen. Ő úgy érezte, h így egy senki vagyok, nem is törődött velem azután, és szakítottunk. Normális felnőtt kapcsolatban ez nem így van.
2012. júl. 12. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!