Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogy térítsem észhez a barátnő...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy térítsem észhez a barátnőmet?

Figyelt kérdés

Én is lány vagyok, és úgy értve a barátnőm, hogy barátok vagyunk... csak mondom, mielőtt félreérthető lenne. :)

Mindig is koncerteken szerettünk bulizni, de eddig komoly kapcsolatban volt, így csak a zene volt a lényeg. Pár hónapja szakított, és azóta egyfolytában kavar a zenészekkel, valahogy mindig ráhajtanak, ő pedig hagyja, elvonul velük kettesben aztán ki tudja mit csinálnak... persze sejthető. Ezeknek a zenészeknek meg nagy részének van barátnője, családja, már csak ezért is nagyon rosszul vagyok ettől, de hiába mondok bármit, nem hallgat rám, meg mindenre van valami magyarázata, meg hogy nem is csinál velük semmit, csak úgy elvannak, smárolgatnak.

És most még ráadásul külön viszonyba kezdett egy ilyen zenésszel, és róla tudni lehet, hogy nincs komoly kapcsolata, így szerintem kezdi is beleélni magát, hogy majd ők együtt lesznek, de ez teljesen esélytelen.

Tuti azért van így megzavarodva most, mert nem olyan régen szakított, de mégis mit tehetnék? Ez semmi jóhoz nem vezethet!

23 éves lányról van szó...


2012. dec. 11. 10:52
 1/7 anonim ***** válasza:
Ő élete, tiszteld annyira,hogy hagyod tegye amit akar. 24F
2012. dec. 11. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Jó persze, ha csak úgy mindenféle srácokkal ismerkedne, az még érthető, de így hogy csak zenészekkel... olyan mint valami kis tini, ez szerintem nem normális dolog így! És ebből csak rosszul jöhet ki.
2012. dec. 11. 10:56
 3/7 anonim ***** válasza:
Jól látod a helyzetet, de sok nő még 30 évesen is ilyen, belőle most jött ki. Racionális érvekkel úgysem tudod meggyőzni, azt gondolom sejted. Nem az agya irányítja:D 24F
2012. dec. 11. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim válasza:
Ez tenyleg az o elete es o erzi leginkabb hogy mire van most szuksege, a legjobb dolog az lenne ha mellette lennel es tamogatnad ha igazi baratok vagytok,esetleg probalj meg szep nyugodtan leulni beszelgetni vele annelkul hogy letamad a viselkedese miatt,hidd el bisztos szivesen meghallgat majd es merlegelni fogja a dolgokat
2012. dec. 11. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Sehogy. Ha kérdez válaszolj, egyébként tanulja még önmagát.
2012. dec. 11. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Na, most már nem bánom, hogy dobtam a dobost meg az énekest :D
2012. dec. 11. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
én is voltam így hogy a barátnőm teljesen bekattant és minden mozgó fiúval kavart. én akkor egyszer elmondtam neki,elmagyaráztam hogy ez rossz ha akarja csinálja de hozzám ne jöjjön sírni hogy megint átb.szták. koppant egyet mert átb.szták (ez volt olyan fél éve) azóta teljesen megváltozott szerencsére és mindig hallgat rám mert tudja hogy NEKEM MINDIG IGAZAM VAN :))
2012. dec. 11. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!