Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most mit tegyek?

Figyelt kérdés

Van egy barátnőm. Nagyon szeretem, de anyám tönkreteszi a kapcsolatunkat. A barátnőm anyuja azt mondta, hogy nyugodtan kimehetek hozzájuk, még szilveszterkor is. Sőt az apja már azt várja, hogy kimenjek. Igaz, ő a szomszéd településben él, de eddig sosem lett volna gond az, hogy kivigyenek. De anyám nem enged, mert szerinte ez nem helyén való, ráadásul még az ő szüleit szidja, hogy ők megengedik neki. De ez nekem nagyon fáj. Holnapra is megkérdezte, hogy kimehetek-e, addig győzködte az anyját míg meg nem engedte, de erre nem mehetek. ÉS AZ IGAZSÁGOT SEM MEREM NEKI ELMONDANI, HOGY MIÉRT NEM ENGEDIK MEG NEKEM. Anya úgy gondolja, hogy ehhez még fiatal vagyok. JÓ 14 VAGYOK, DE SZERETEM! És már addig eljutottam szüleim által, hogy néha úgy érzem jobb lenne, ha szakítanánk, de nem tudom megtenni! Mit tegyek?


Ha anyám szerint fiatal vagyok hozzá, az ő szülei minek engedik meg?

És fiú vagyok, de sírok már ezek miatt!

Segítsetek!



2013. jan. 4. 22:07
 1/6 anonim ***** válasza:
..anyád 1 okos asszony fogadj szót neki...!!!
2013. jan. 4. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
DE AZ Ő SZÜLEI MITŐL NEM OLYANOK AKKOR???
2013. jan. 4. 22:12
 3/6 anonim ***** válasza:
Holnap megyek hozzátok vendégségbe úgyhogy vagy szilvás buktát vagy palacsintát.
2013. jan. 4. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Le fog szavazni mindenki, de azért leirom. Szerintem 14 évesen még korai a párkapcsolat, persze attól még tetszhet egy lány, de érthetó hogy anyukád félt.

Ha járni akarsz a lánnyal találkozzatok az iskolában, vagy menjetek el sétálni vagy ilyesmi, de anyukád is jobban elfogadná ha azt mondanád egyelőre csak barátként gondolsz a lányra. Persze attól még szeretheted, de 14 évesen nem muszáj annyira hangsúlyozni, hogy jártok. Meg kettesben amugy is azt csináltok amit akartok, csak a saját véleményemet irtam le.

2013. jan. 4. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 Egy Srác Asszem ***** válasza:
mert gondolom ha kimennél az lenne hogy "szexelni" akartok és ezért nem akar engeni szerintem. amit meg is értek és igaza is van 14 évesen nemkell dugni még ha szereted sem :D ahogy már írták is járkáljatok el fagyizni (jó nemmost mivel télvan) sütizni, sétálni stb. de mindenki aludjon otthol :D és ne a másiknál (szerintem)
2013. jan. 4. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
biztos hogy azthiszik, de nemfekudnenk le! megtehettuk volna ha annyira szeretnenk! es ottalvasrol sem.
2013. jan. 4. 23:18

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!