Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az ex-barátom megvert, a legjobb barátnőm pedig őt verte meg mikor megtudta a dolgot. Az exem most feljelentéssel fenyegeti, mennyire kell komolyan venni?

Figyelt kérdés
5 éve voltunk együtt a barátommal, amikor egy veszekedés alkalmával elcsattant egy pofon. Nem volt nagy, éppen csak meglegyintett, én hülye meg két hét könyörgés után megbocsájtottam neki, amitől vérszemet kapott. Egy hónapra rá megint kaptam, ezúttal már erősebben ütött meg, én meg azonnal elköltöztem. Szégyelltem magam amiért elsőre megbocsájtottam neki (állati naiv és buta voltam tudom)nem mondtam el senkinek a történteket, ezért egyedül kellett elmennem a cuccaimért, amikor ismét megvert. Ezután zaklatni kezdett, hívogatott, e-maileket írogatott, de gondoltam ha nem foglalkozom vele hamarabb abbahagyja. Egy idő után nem bírtam tovább a zaklatását, a biztonság kedvéért a legjobb barátnőmhöz költöztem hogy ne legyek egyedül. Egyik este munkából hazafelé jövet az exem végig követett de nem vettem észre, csak mikor a parkban elkapta a karom. Szóváltásba keveredtünk amikor ismét megütött, de szerencsére egy bácsi aki a kutyáját sétáltatta elkergette. Most jön a lényeg! A legjobb barátnőm sportoló (röplabdás-kézilabdás) nagyon jó kondiban van, mikor a parkos eset után hazaértem észrevette rajtam a sérüléseket, én meg bevallottam neki az összes verést. Nagyon bepöccent, de nem mondta mit tervez. Másnap bement az exem munkahelyére, ahol mindenki szeme láttára kérdezés nélkül háromszor úgy beleverte erőből a fejét az asztalba, hogy betört az orra és valami van az állkapcsával is. Köpni-nyelni nem tudott, szerintem fel sem fogta még mi történt ezért nem védekezett, mire eljutott az agyáig a barátnőm már elsietett. Természetesen nem sajnálom sőt, baromi hálás vagyok a barátnőmnek, de őt nagyon féltem. Mi van ha az a barom feljelenti? Még aznap hisztériásan üvöltve hívott fel és ezzel fenyegetőzött, még engem kért számon, innen is tudtam meg mi történt. Nem akarom, hogy a barátnőmnek problémája legyen ebből, főleg hogy engem védett meg. Borzasztó hálás vagyok neki és nagyon szeretem, éppen ezért szeretnék felkészülni ha feljelentés lenne a vége. Vagy ne vegyem komolyan? A barátnőmet nem érdekli, azt mondta vállalja a felelősséget, de nem hiszi, hogy érdemben foglalkoznának egy ilyen "rinyapinával" ha sírva bemenne a rendőrségre amiért elverte egy nő. 25L
2013. jún. 18. 13:34
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
szerintem se fog elmenni a rendorsegre, ha megis akkor te is feljelentheted
2013. jún. 18. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%

Qrva jó!!! ;)

Nem lesz semmi. Ne aggódj!

2013. jún. 18. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
am nagyon jól tette a bnőd h elverte az exed, viszont ha az exed feljelentést tesz akk vannak tanúi arra h mit tett a bnőd így sajna megütheti a bokáját mivel az orrtörés 8 napon túli sérülés. úgy kellett volna csinálnia h nem látja senki amikor elveri. viszont úgy megvédheted ha a rendőrségen elmondod h téged már többször bántalmazott és felkeresed a tanúidat.
2013. jún. 18. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:

hihi

Ha feljelent meg kell mutatni a zaklató sms-eket meg emaileket.

2013. jún. 18. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:

Pontosan nem ismerem a büntetőjog ide vonatkozó részeit, de mivel 8 napon túl gyógyul és látták is, és ráadásul a barátnőd részéről nem is önvédelem volt, ezért lehet belőle problémája.


Az exedet kellett volna feljelenteni, illetve ezt mondhatod neki is, hogy te is feljelented, ne érezze magát nyeregben.


Amúgy mindentől függetlenül akárhogy alakul, respect a barátnődnek! Remélem megússza valami pénzbírással maximum, ha arra kerül a sor, az én szememben hős.

2013. jún. 18. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
*pénzbírsággal
2013. jún. 18. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
Az LOL XD Megverte a csaj a srácot? Megérdemelte az ürge. De megszopta volna a csaj, ha az ürge aikidozik vagy mást művel...:S Óvatosan azért az ilyenekkel, mindig ebből indul a gyilkosság.
2013. jún. 18. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:

:-)))) ha-ha :)))

szép sztori :)


Ha tényleg ilyen hülye a pasi, hogy ugrálni akar (nincs jobb dolga) akkor fogja az orvosi leleteit és elmegy a rendőrségre, ahol 8 napon túl gyógyuló (ha olyan a gond az állkapcsával) testi sértés miatt feljelentést tesz. A rendőrségen jót röhögnek majd, de komolyan fogják venni, a sztori elmehet akár bíróságig is, ahol a történtek hallatán a bíró előbb jól kiröhögi magát, aztán max valami fenyítéssel el lesz intézve az ügy, feltéve, ha nincs az exednek valami jó kapcsolata. Szóval tenni úgysem tudtok semmit most azon kívül, hogy lapítotok, meg max valami jobb ügyvéd ismerőssel beszélni (ha van), de szerintem meg fog állni a dolog a fenyegetőzés szintjén.

2013. jún. 18. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
duuurva, max respect a barátnődnek! Én is megtettem volna a barátnőd helyében! nem is szabad büntetés nélkül hagyni az ilyen semmirekellő gyökereket akik nőket megütnek, sőt többször is.
2013. jún. 18. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
Nem hiszem,hogy bevállalná azt a ránézve "szégyent", hogy kitudódjon szélesebb körben az,hogy megverte egy nő. Ha mégis megteszi, akkor ismertetni kell az előzményeket és valahogyan bizonyítani azokat.
2013. jún. 18. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!