Bebeszélem magamnak, vagy lesz jobb is?

2 éve vagyunk együtt a párommal, 1 éve lakunk 1ütt a szüleimnél. De ebben semmi gond nincs mert nagyon yoo, családias a hangulat mindenkinek van külön közege stb. Most Áprilisban megkérte a kezemet a szüleimtől.

Tehát már mennyasszony vagyok aminek örülök.

De volt nekem egy válságos időszakom. Pánikbeteg vagyok, és volt majdnem bő 2 hónap, ami nagyon keservesen telt. Semmihez em volt kedvem, nem akartam menni sehova, sokat sírtam.. ez a betegség hozzátartozója sajnos. :S

A párom mindvégig mellettem volt sosem hagyott magamra. Tényleg egy rossz szót nem tudok rá mondani. És sajnos be kell lássam, nem tudomh miért sokat bántottam őt ez idő alatt. Nem fizikálisan persze hanem szavakkal, kötekedtem stb.

Csodálom, hogy mellettem volt még akkoris.

Viszont tgnap leültünk őszintén beszélgetni, éselmondta h ez a dolog óta amikoris vele ilyen ellenszenves voltam, kicsit csökkentem felém a dolgok általa.

Az érzések, ill a vonzalom.

És nem azért mert beteg voltam hanem mert úgy viselkedtem vele ahogy.

Amit mostmár belátok pont fordítva kellett volna tennem, hiszen ő valóban csak segíteni akart nekem.

Most mit tegyek?

Ő azt mondta nagyon szeret és ő velem akarja leélni az életét, és ő nem akar elhagyni.. Csak elmondta ezeket a dolgokat őszintén nekem.

Ami nagyon rosszul érintett, de lehet hogyha belegondolok nem is kellene meglepődnöm rajta ahogyan viselkedtem...

Azt mondta h helyre lehet hozni, ha újra embernek nézem, és normálisan viselkedem vele.

Szerintetek hogy hozzam vissza az érzéseket, vonzalmat?

Előre is köszönöm a válaszotokat!

További szép napot!