Amikor az ember a szerelemtől se hall se lát nem veszi észre a másik hibáit. Volt már olyan, hogy egycsapásra felszállt a rózsaszín köd miután jobban megismertétek a másikat? Mi volt az oka a kiábrándulásnak?

Jah az első vagyok, és még azt kihagytam, hogy testi vonzalom nélkül meg nem tudok rájuk gerjedni, szóval "csöbörből vödörbe" effektus ez. :DDD

Vagy szép, de ne beszélgessünk, vagy nem szép, de ne szerelmeskedjünk. :\

5! Tetszik a fogalmazásod, a rálátásod a témára, és szeretnék reagálni rá.

Az elvárások nálam azt jelentik, hogy hozzám illő a másik. Én tudom, hogy mik a határaim, és tudom, meddig mehetek, hogy ne legyek idióta, zsarnok, diktátor, élősködő, szexéhes, és miegymás a másik szemében. A világnézetem, a hozzáállásom a dolgokhoz, a vágyaim nem annyira rugalmas dolgok, mint hinnénk, ezért olyat keres az ember, akivel nem érzi, hogy "beteg" jellemmel rendelkezem.

Szóval elvárni nem szabadna, de ez (nálam legalábbis) egy védelmi mechanizmus, ami megvéd a fájdalomtól. Sok lányt, ilyen apróság miatt (utáltam meg?) löktem el magamtól, mert azt hittem, hogy ez nem fogja szétszakítani az érzéseinket... De szétszakította, mert lett egy "cuki fiú", meg egy "idióta fiú" belőlem, és nem tudtam skizoként élnem. (ahogy a lány sem tudott cuki, és karrierista arrogáns nőként élni egyszerre)

Az meg, hogy milyen képet alakít ki rólam valaki, az bizony a másikon múlik. Ha látom, hogy nyitott, akkor (jelenleg is van ilyen beszélgetőpartnerem) 2 hét alatt elmondok neki olyan dolgokat, amit 23 év alatt SENKINEK, mert nem érzem, hogy lenéz, vagy lekezel miatta. Viszont ha elvárja, hogy "normális legyek", akkor lassabban nyílok meg. Nah egyszó, mint száz:

Mindennek van oka, még az elvárásoknak is, és ha helyénvalóként kezeljük, akkor hasznunkra lehet. :)

Igen. Az exemnél.

Az első hónapokban kedves volt, aranyos, szeretgetett, bújós volt, édes, tündibündi, odafigyelt rám.

Miután megkérte a kezemet, kijött az igazi énje. Ok nélküli féltékenységi jelenetek, gyanúsítgatások, követelőzések, bekorlátozásra is kísérleteket tett, meg akarta tiltani hogy a barátaimmal lógjak, azt képzelte, hogy csak mert úri kedve úgy tartja megtilthatja nekem, hogy pasi osztálytársaimmal haverokkal szóba álljak. Megszabta hogy csak misszionárius pózban szexelhetünk....

A vége az lett, hogy a szokásos féltékenykedési veszekedés után elment lehiggadni. Összetalálkozott egy haverjával. Elmentek egy buliba. összefeküdt valami csajjal.

Mikor elmondta, meg hogy szánja bánja. Nem érdekelt. Szakítottam vele. Erre felpofozott. Én visszaütöttem. Aztán végleg szakítottam vele. Utána mondta még a magáét. Könyörgött, térdre borult, könyörgött, aztán egyre jobban begurult. Ordítozott velem, hogy ha nem megyek vissza hozzá akkor megöli magát, aztán azzal is fenyegetett, hogy rámküldi az anyját. (Az meg is fenyegetett, hogy tönkreteszi az életem, ha el merem hagyni.)

Elhagytam a pasit.

Azóta már férjhez mentem. Szerencsére ő nem idegbeteg, mint az exem volt, bízik bennem, és évek óta nagyon boldogok vagyunk együtt:)

27/N

Nem... Ha az összhang hamar megvan, a közös bizalmi lépcső gyorsan épül, akkor brutális tempóban haladhat a kapcsolat. Persze ilyet sokan még a mesében sem láttak, de én már belekóstoltam, ezért mondhatom, hogy létezik. :D

Ha zárkózott, felszíneskedő, jópofizó, megfelelni vágyó pár vagytok, akkor lassan megy a bizalom építése, de ha nyers, ugyanolyan "vonzódású" egymás iránt, és megvan a "ding" (összang? szikra?), akkor nekem elég 2 nap, hogy valakinek azt mondjam: hozzám jössz feleségül?