Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit kellene tennem, ha a lányt, akit szeretek nemrég szakított a barátjával? (ennél komplikáltabb a dolog, bővebben lent)

Figyelt kérdés

Körülbelül másfél hónapja ismertük meg egymást. Akkor még együtt volt a barátjával is, így nem igazán nyomultam, de elég sokat beszélgettünk. Aztán 3 hete szakítottak, a lány bejelölt FB-on is, és akkor vettem észre hogy abban a pillanatban nincs senkije, így próba szerencse. Meghívtam mozizni (oké, nem az a legideálisabb hely a randira sem de nem ez a lényeg) bizonytalanul bele is ment, (mivel még fel kellett dolgozza a történteket a régi "Palijával"). Másnap a suliban több alkalommal is találkoztunk (2-3) először még szóba állt velem, de aztán szinte már került... Sőt, aznap este pedig a volt barátjával kézenfogva sétáltak... "Szuper... ennyit róla."


A lényeg most jön:

Tegnap este rámírt, és (röviden: ) sajnálja, amiért ilyen bunkó volt, szólhatott volna stb stb... Rendben. És azóta addig fajultak a dolgok, hogy most bevallotta, szeret ...

De ami zavar, egy kicsit, hogy FB-on még nem módosította, hogy "egyedülálló" v vmi... És a képei is ott vannak "vele" ... Erre az egyik válasz mondjuk, hogy nem mindenki a FB-on él, hanem a kinti világban. De akkor is, ha már velem akar lenni, legalább azt az opciót módosíthatná, h kapcsolatban van... Ilyenkor minden megfordul a fejemben, hogy most szórakozik, vagy szimplán elfelejtette...


Vélemény ezzel kapcsolatban? tippek? Nem érdekel ha sértő, de az igazat írjátok.


20 körüliek vagyunk +1-2év


2015. máj. 23. 20:48
 1/10 anonim ***** válasza:
tinikapcsolatok.
2015. máj. 23. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim válasza:
100%
Ismerős a szitu. Azzal aki ilyen, mint az általad leírt, jobban jársz, ha nem szeretsz belé. Ha van valami komolyabb azt élvezd, ne féltékenykedj, állj úgy hozzá, hogyha ott van az tök jó, ha vége akkor vége. Az úgyis megmutatkozik majd a tettein, ha komolyabban gondolja veled.
2015. máj. 23. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
38%
Miért, mit gondolsz, hogy a volt barátját nem szereti már, nem kötődik hozzá? Hogy hirtelen letörli az összes közös képét még aznap este, mintha semmi sem lett volna, csak hogy minden patentül menjen veled? Ez nem így működik. A szakítás nehéz, ráadásul ilyenkor két ember szakít, nem csak a lány... meg kell adni mindennek a menetét, amíg lecsillapodik a dolog, hogy kezdődhessen egy új. Légy türelmes és örülj inkább, h ilyet írt neked, minthogy azt várd a lánytól, h mostantól csak te lehetsz az, aki döntő számára. 21/f
2015. máj. 23. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem a facebook itt a gond, hanem hogy egyszer a pasijával van, utána feléd érdeklődik, majd leszar és az exe kezét fogdossa, utána meg jön hogy ő úúúúgy szeret.
2015. máj. 23. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

#1 Bocsi... Gondolkodtam, hogy ide, vagy oda írjam, de hátha ezt komolyabban veszik, így ezt választottam.


#2 Köszi a választ... Észben tartom :)


#3 Állítása szerint teljesen ki van akadva rá, többször bántotta, és elege lett... Gondolom itt voltam neki én, és egyből lépett... Értem én mire célzol, annak a bizonyos folyamatnak is le kell zajlania "szünet/feldolgozás"... Első alkalommal pont emiatt nem jött össze, most pedig szinte már ő nyomul.

2015. máj. 23. 21:26
 6/10 A kérdező kommentje:
#4 Na igen... Ugyan ez az érzésem... Mindegy... Adok egy uccsó S-élyt... Ha először tul léptem rajta 1 hét alatt, most még annyiba sem fog fájni...
2015. máj. 23. 21:29
 7/10 anonim ***** válasza:
Hát én ennek nem adnék esélyt. Azért dugni megdugnám de többet nem.
2015. máj. 23. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

teljesen mind1, hogyan áll most hozzád, ha feltétel nélkül elnézel mindent és próbálod tovább fűzni a dolgot, akkor 99% hogy beszoptad és papucs leszel


én azt mondanám, hogy nekem olyan lánynak tünt, akit érdemes jobban megismerni, de már ezek után nem így gondolod. Nem akarok...blbalba



az a lényeg, hogy te vagy a korrekt arc, ő meg aki méltatlanul bánt veled.


még ha nem is tetszettél neki annyira, lehet pont ez fogja átbillenteni a mérleget, hogy héé lehet ez a gyerek nem úgy fütyül ahogy ő akarja...


vagy játszol, vagy vársz egy másik vonatra.


várom a beszámolót, hogy alakult. :)

2015. máj. 23. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Biztos nagyon szeret, egyetlen nyomorult randi után. Egyszerűen csak a volt(?) barátja nem elég mézesmázos vele, de azt élvezi, hogy te ugrasz minden füttyentésére, ezért most kettőtök között ingázik. Fogod te még az "exével" kézenfogva járni, az biztos.
2015. máj. 23. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

Ha már valakit érdekel mi sült ki ebből:


Pontról - pontra ugyanaz, amit leírtatok mindannyian... Ma van ugye a névnapja a csajnak, persze felköszöntötte a barátja is FB-on, és nem épp úgy reagált rá, mint aki utálja...

De erre is számítottam, és egy az egyben leszarom...

Adtam egy második esélyt, hátha valami jó sül ki belőle... És egyébként sem úgy vagyok a nőkkel, hogy egyik napról a másikra váltogatom őket. Annyi sok mindennel etetett, hogy ő már így akarja dobni, meg úgy... "Aham..."

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy akkor mit akart tőlem? (költői kérdés)

2015. máj. 26. 18:20

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!