Negyven évesen tíz év házasság után azt érzem, nem vagyok boldog egyáltalán. Elválni nincs értelme, egyedül nem tudnám felnevelni a gyerekeket. Miből meritsek erőt?

Tanuld meg élvezni, amit csinálsz.

A munkát, az otthonod csinosítását, a gyerekekkel töltött időt.

A figyelmes, kedves férjed pedig nem csak szerencse, hanem feleség kérdése is! Javíts a kapcsolatotokon, tedd meg az első lépéseket, kamatostól kapod vissza.

Meríts erőt abból, hogy ha a férjed boldogtalan, és lelép, nem fogod tudni felnevelni a gyerekeket.

Ez nem elég!?

Egy nő mindig magának szül. Annyit szülj, amennyit egyedül fel tudsz nevelni, mert bármi történhet.

Tudod, a férjed is pont olyan rossz házasságban él, mint te.

Csakhogy negyven akárhány évesen még nem nehéz nőt találni, és a pasik hajlamosabbak is félrelépni.

Te mihez kezdesz, ha ő adja be a válást?

Szóval kapd össze magad!

És ha a gyerekeidtől sem kapsz kedvességet és jó szót, ideje lenne nevelni őket!

Tudod, ha elválnátok, akkor sem feltétlen egyedül nevelnéd, a párodnak kötelessége támogatást adnia. De leírok egy történetet:

S lám történt, hogy József és Bea ennek ellenére együtt maradtak a félelem a megszokás és a kényelem miatt. Aztán született egy gyermek, aki ideig-óráig picit közelebb hozta őket, de még mindig távol maradtak, továbbra is éltek egymás mellett, majd rá 3 évre született még egy gyermek. Egyre több lett a vitatkozás, a veszekedés, már nem szerették egymást, a gyerekek sírtak, amikor először válni akartak. A gyerekek miatt maradjunk együtt, szólt az anya, ahogy az idősebbik gyermek visszaemlékszik. Ezt a kifogást a következő 10 év alatt még 5x hallotta. Azóta mindkét gyermek felnőtt, 30 év felettiek már bőven. József 61 éves, Bea pedig 58. Most adják be a válópert. Két érzelmileg kiüresedett ember, két megfakult lélek. ~60 évesek. Mennyi elvesztegetett idő, ó de mennyi. 30év? 35 év? 40 év?

Én vagyok az idősebbik gyermek. Okulj a történetből kérlek.

33F

Válj vagy javítsd meg kapcsolatotokat.

Jelenleg lehetőségeid tudatából.

Azt kéne megtudni miért is nem becsül meg a párod, miért nem kedves veled?

Mi tíz év után váltunk el, én vagyok a férfi, végén már én sem voltam túl kedves a párommal, de megvolt az oka! Tudni kéne hogy nálatok mi ez az ok, és változtatni rajta amíg nem késő! Beszélni kell vele komolyan, nagy a tét ugyanis.

" Irigylem azokat a nőket nagyon, akiknek figyelmes , kedves párjuk van.Olyan, aki megbecsüli őket."

Nos, akkor elárulom, hogy én, mint számodra irigylésreméltó nő pontosan ugyanebben a helyzetben voltam pár évvel ezelőtt, mint most te! (Bár még pár év hiányzott a 40-hez akkor.)

Volt egy érzéketlen, önző férjem, egy gyerekem, akiért bár mindent megtettem volna, de a saját problémáim miatt nem tudtam olyan anyja lenni, mint amilyen szerettem volna, ezért belőle sem tudtam erőt meríteni.

Nagyon sokat küzdöttem a házasságomért, de egyedül maradtam vele. Rendszeresen ébredtem úgy, hogy valamilyen szebb, jobb életről álmodtam, és amikor felébredtem, olyan éles volt a kontraszt a valósággal, hogy sírhatnékom támadt. Igaz, próbáltam különböző tevékenységekből önbizalmat nyerni, ami ideig-óráig sikerült is, de aztán mindig kipukkadt a lufi és ott maradtam az üres életemmel.

Aztán vettem egy mély levegőt és fejest ugrottam az ismeretlenbe. Lezártam a házasságom. Nehéz volt, nagyon nehéz! Anyagilag, lelkileg, minden téren! De meghoztam egy döntést, és végigvittem. Évekbe telt, mire újra felépítettem az életem. Nem mástól vártam, hogy jó legyen nekem (nem ugrottam új kapcsolatba sokáig), hanem magamban tettem rendet.

És amikor már saját magam tudtam tisztelni és értékelni, akkor voltam képes olyan férfit választani társul, akitől ezt megkapom. Először önmagadat becsüld meg! Ez a titok.